2009. április 4. szombat

ápr. 4
0:21
Softball: agyonütötte riválisát a meccs után az amerikai játékos (She)
Bizarr sztori az Egyesült Államokból: egy rochesteri softballmérkőzésen a 28 éves Sean Sanders agyonütötte az ellenfél játékosát a találkozó után.
ápr. 4
0:21
Megvan az egyetlen szembeszegülő szocialista! (Alternatív Energia)
Tóbiás József szocialista frakcióigazgató pénteken késő este nem cáfolta, hogy Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere az a frakciótag, aki nem írta alá a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot.
ápr. 4
0:39
Menny és pokol című nagyszabású kiállításon vérünket adhatjuk a művészetért (Spa Trend Online)
A világhírű spanyol Musac-gyűjtemény Mi Vida – menny és pokol című nagyszabású kiállítása – 36 művész közel 100 alkotása – május 17-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. Láthatunk romterepasztalt, zuhanó asszonyt és DJ-pultnak tűnő DJ-pultot. Szombaton pedig többek között Fullajtár Andrea, Péterfy Bori színésznők, Pálfi György filmrendező és Lovasi András zenész társaságában vért is adhatunk a…
ápr. 4
0:39
Karikatúrák miatt nincsen NATO főtitkár (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem tudtak megállapodni a NATO-országok vezetői az észak-atlanti szervezet új főtitkárának személyéről - közölte pénteken késő este James Appathurai, a NATO szóvivője.
ápr. 4
0:39
Fának ütközött és kigyulladt egy autó, a gépkocsivezető meghalt (Adó1százalék)
Lesodródott egy mellékútról, majd fának ütközött és kigyulladt pénteken este Kalocsa külterületén egy autó, a gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt - közölte az MTI-vel a rendőrség.
ápr. 4
0:39
Javier Aguirre az új mexikói szövetségi kapitány (Behaviour)
Javier Aguirre lett a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
ápr. 4
0:43
„Nincs szomorúbb látvány egy üres nézőtérnél” (Spa Trend Online)
„Nincs szomorúbb látvány egy üres nézőtérnél” – mondta a Titanic filmfesztivál zsűrielnöke a filmje vetítését követő beszélgetésen az Urániában. Neki ettől nem kellett tartania, az első filmjével (101 Reykjavík) egy csapásra nemzetközi nevet szerző izlandi rendező, Baltasar Kormakur azóta nálunk is a filmrajongók kedvencei közé tartozik, tavaly a Vérvonal című filmje megnyerte itt a Titanic díját,…
ápr. 4
0:43
Harmadik még lehet a legjobb magyar kosárcsapat! (Behaviour)
A bronzéremért küzdhet az MKB-Euroleasing Sopron a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében, miután a pénteki második elődöntőben hét ponttal kikapott a házigazda Salamancától. A harmadik helyért vasárnap az orosz Jekatyerinburg lesz az ellenfél.
ápr. 4
0:47
Magyar Bálint: "Megroppantjuk a gyerekeket" (Spa Trend Online)
A magyar iskolarendszer nyomozó hatóságként működik, mintha nap mint nap azt akarná bizonyítani, hogy a gyerek miben nem jó – mondja Magyar Bálint. Téves liberális illúzió volt azt hinni, hogy a közoktatás helyére kerüléséhez elegendő, ha a két végpontját, a Nemzeti Alaptantervet (NAT) és a kétszintű érettségi kritériumait szabályozzák – ismeri el az SZDSZ egykori oktatási minisztere, aki az…
ápr. 4
3:48
Madonna ezt is elintézte! (Joy)
Az énekesnő zöld utat kapott a malawi kormánytól.
ápr. 4
3:52
Paris Magyarországon forgat! (Joy)
A botrányhősnő nem sokára minden pénteken látható lesz a tv-ben.
ápr. 4
3:56
Fergie most ünnepelte 34. születésnapját! (Joy)
A buli csak a torta árulkodott a szexi sztár koráról.
ápr. 4
4:00
Zizi is ott lesz az Eurovíziós Dalfesztiválon! (Joy)
Karsai Zita is elkíséri Ádok Zolit Moszkvába.
ápr. 4
4:04
Újabb anorexiás sztár! (Joy)
Tori Spellin-ről a minap rémisztő fotók jelentek meg az interneten.
ápr. 4
4:08
Britney visszatért az életbe! (Joy)
Alig kezdődött el az énekesnő koncert körútja, úgy tűnik újra a régi formát hozza!
ápr. 4
5:12
Így élhet 130 évig (Blikk)
Brit szakértők összegyűjtötték, mik a teendőink életünk meghosszabbítására.
ápr. 4
5:14
Clintonné szexvonala (Blikk)
A tudósítóknak olyan fogadtatásban volt részük, amilyenről álmodni sem mertek
ápr. 4
5:16
Ki szúrta le Cozmát? (Blikk)
Szíven szúrhatta-e a balkezes Raffael Sándor jobb kézzel Marian Cozmát?
ápr. 4
5:45
Már most kudarcot vallott Bajnai programja? (Alternatív Energia)
Hiányzik a párbeszéd, és a közgazdasági hatások mellett a társadalmi következmények elemzése. Ez az egybecsengő véleményük a lapunk által megkérdezett szakszervezeti vezetőknek, és a szociális szakma képviselőjének a Bajnai-csomagról. "Fájónak" tartják, hogy a középosztály megélhetése, lakhatása már most veszélybe került, a közszférában dolgozók fizetése drasztikusan csökkenhet. Kifogásolják azt…
ápr. 4
5:45
Elképzelhető-e az, hogy a magyarok döntik el a voksolás végkimenetelét? (Kripto Akadémia)
Ahhoz képest, milyen lagymatag volt a szlovák elnökválasztás első fordulóját megelőző kampány, az utolsó két hétben igencsak felgyorsultak az események. Hajmeresztő választási hadjárat zajlott, amelyben az Ivan Gasparovicot támogató erők mindent bevetettek, hogy lejárassák ellenfelét, Iveta Radicovát.
ápr. 4
5:45
"Vagy inkább Orbán Viktor csomagját választanák?" (Spa Trend Online)
Azt még tudomásul veszi a néző, hogy egy kereskedelmi csatorna "jófiú" szeretne lenni, egy majdani új kormány előtt, akárhányszor is deklarálják politikai függetlenségüket. De azért talán nem létező alternatívákról nem kellene szavaztatni a betelefonálókat, mint péntek reggel.
ápr. 4
5:45
A világ legjobb csapatától kaptunk ki? (Behaviour)
Szerdán telt ház a Puskás Ferenc Stadionban, labdarúgó világbajnoki kvalifikációs meccsen, csütörtökön telt ház a Papp László Sportarénában vb-felkészülési jégkorong-mérkőzésen, aminek folytatását tegnap tartották Miskolcon, ugyancsak zsúfolt lelátók előtt. Mintha komoly sportélet lenne az országban… Ami a hokisokat illeti, rájuk régóta nem lehet panasz, a finnek ellen is igencsak kitettek…
ápr. 4
5:47
Egy-egy jelölt két kulcsposztra - újra szavaznak a szocialisták (Alternatív Energia)
Két választás szerepel a Magyar Szocialista Párt holnapi újabb rendkívüli kongresszusának napirendjén. Szavazni kell Gyurcsány Ferenc utódaira a miniszterelnöki és a pártelnöki poszton. Az előbbire Bajnai Gordon, az utóbbira Lendvai Ildikó az egyetlen esélyes. Bajnai azonban csak jelölt lesz, hiszen a parlament húsvét hétfő utáni ülésén, a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazása után…
ápr. 4
5:48
Táncra fel hölgyek! (Blikk)
Hozza ki magából az igazi nőt, erősítse izmait, formálja alakját és önbizalmát is!
ápr. 4
5:49
Vagy lemond magától, vagy a parlamentnek kétharmados többséggel kellene tisztségétől megfosztania (Alternatív Energia)
Nincs általános ombudsman, amíg Szabó Máté tölti be az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztját. Így véli az Eötvös Károly Intézet, arra reagálva, hogy a Figyelőneten csütörtökön megjelent interjújában Szabó a cigánybűnözésről beszélt. Az általános ombudsman egyebek közt olyanokat mondott, mint: egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal folytatott beszélgetéséből…
ápr. 4
5:51
"Sok fideszessel beszéltem. Nincsenek feldobva attól, ami történt" (Alternatív Energia)
A vasárnapi MSZP-kongresszus tétje nem csak az, hogy ki fog kormányozni a következő egy évben, hanem az is, mi lesz hosszú távon a baloldallal - mondja Botka László, Szeged szocialista polgármestere. Lapunknak arról is beszélt, hogy az új pártelnöknek három feladata van. Biztosítania kell a pártegységet és stabilizálnia a pártot, amit tagadhatatlanul szétziláltak az utóbbi hónapok. Ugyanakkor azt…
ápr. 4
5:53
A PSZÁF vizsgálatott indított a Szurgutnyeftyegaz részvényvásárlása ügyében (Alternatív Energia)
"Gyurcsány megszolgálta a jutalmát Moszkvában. Minden lehetséges módon az orosz érdekeket szolgálta, akár a magyar érdekekkel ellentétben is" - nyilatkozta Mol-részvények eladásáról a Hírszerző internetes portálnak Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal 2000-2003 közötti főigazgatója.
ápr. 4
5:55
188-ból 187 aláírás megvan Bajnai számára (Alternatív Energia)
Egy kivétellel mind a 188 aktív MSZP-s országgyűlési képviselő aláírta tegnapra azt a politikai nyilatkozatot, amely Bajnai Gordon kormányfőjelölt „fájdalmas intézkedéseit” tartalmazza. Így az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy a szocialista párt vasárnapi kongresszusa hivatalosan is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódául állítsa Bajnait. Addigra az egy hiányzó szocialista szignó is…
ápr. 4
6:03
NB III-as csapat ezer forintért (Blikk)
Több brazil játékos erősíti az egri gárdát
ápr. 4
6:05
Nagy tanácsok a veszprémieknek (Blikk)
A magyar bajnoknak ötgólos hátrányt kell ledolgoznia a Ciudad Real elleni BL-meccsen.
ápr. 4
6:07
NB I az RTL Klubon? (Blikk)
Több százmilliót hozhat a kereskedelmi csatorna érdeklődése a magyar futballnak.
ápr. 4
6:09
Fekete nehéz öröksége (Blikk)
A finnek legyőzésével tisztelegtek Ocskay előtt.
ápr. 4
6:18
Pálffy feljelentette Bochkort (Blikk)
Az ORTT-től kért vizsgálatot a Bumeráng műsorvezetője ellen Pálffy István.
ápr. 4
6:20
Így buliztak a Király testvérek (Blikk)
Háromszoros szülinapot ültek a Király testvérek
ápr. 4
6:22
A Tankcsap- dáé lesz a díj? (Blikk)
Ezt suttogják a zenészberkekben
ápr. 4
6:24
Hat és fél milliós bírságot kapott Joshi Bharat! (Blikk)
Joshi Bharat műsora megsértette a kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseket.
ápr. 4
6:26
Fémrudat tettek Bajor bokájába (Blikk)
Túl van az operáción, felesége végigizgulta a műtétet.
ápr. 4
6:36
Gesztesi és Liptai is ragaszkodik Pankához- kivel marad a gyerek? (BorsOnline)
A Bors úgy tudja, hogy Liptai Claudia várhatóan májusban költözik el Gesztesi Károlytól és emiatt egyre feszültebb közöttük a hangulat. Egyrészt azért, mert még mindig szeretik egymást, másrészt azért, mert mindketten nagyon kötődnek kislányukhoz. Egyikük se tudja elképzelni, hogy a jövőben kevesebb időt tölthet Pankával.
ápr. 4
6:38
János: boldoggá teszem Molnár Anikót! (BorsOnline)
Szenvedélyes udvarlója akadt Molnár Anikónak. Bár sokan azt jósolták a Nagy Ő-nek, hogy kitárulkozó könyvével elriasztja a hódolókat, egy negyvenkét éves férfi lapunkon keresztül szerelmet vallott neki. János azt állítja, ha kell, kitartaná szíve választottját, Anikó azonban udvariasan elhárította közeledését.
ápr. 4
6:39
NATO-csúcs: az elvarratlan szálak (Kripto Akadémia)
Továbbra is fontos a NATO számára a Nyugat-Balkán, és a térség országai iránti elkötelezettség jegyében újabb lépéseket kell tenni - mondták diplomáciai források szombat hajnalban az MTI-nek, az atlanti szervezet csúcstalálkozója keretében tartott péntek esti külügyminiszteri vacsorán elhangzottak alapján.
ápr. 4
6:39
Tragédia! Egy ámokfutó lelőtt 13 embert, majd öngyilkos lett (Adó1százalék)
Több tucatnyi túszt ejtett és tizenhárom embert lelőtt, majd magával is végzett egy fiatal férfi pénteken a New York állambeli Binghamton városban, egy bevándorlókat segítő civil szervezet épületében.
ápr. 4
6:41
Gasparovic és támogatói durva magyarellenessége (Kripto Akadémia)
Szombaton megrendezik a szlovákiai elnökválasztás második fordulóját. Az elnöki tisztségéért Ivan Gasparovic jelenlegi államfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által támogatott jelölt, és Iveta Radicová, a szlovák ellenzék - köztük a Magyar Koalíció Pártja - közös jelöltje lép sorompóba.
ápr. 4
6:41
Az egykori náci táborőr megalázó bánásmódra hivatkozik (Adó1százalék)
Nem toloncolják ki egyelőre Németországba az Egyesült Államokból az egykori feltételezett náci táborőrt, John Demjanjukot, mivel az illetékes bíróság felfüggesztette a kiutasítási eljárás végrehajtását.
ápr. 4
6:43
Az új amerikai megoldási stratégia (Kripto Akadémia)
Hivatalos plenáris tanácskozással folytatódik szombaton Strasbourgban a NATO csúcstalálkozója. Az állam-, illetve kormányfők előző este munkavacsorán vettek részt a németországi Baden-Badenben.
ápr. 4
6:43
20 embert kimenekítettek egy budapesti házból (Adó1százalék)
Szemétledobóban keletkezett tűz miatt húsz embert kellett kimenekíteni egy budapesti házból - tájékoztatta az MTI-t Elek János főtörzsőrmester, a tűzoltóság ügyeletese.
ápr. 4
6:54
Rékasi Károly sírva engedte el nagylányát (BorsOnline)
Nehezen viselte lánya elköltözését Rékasi Károly. A Barátok közt népszerű színésze alig tudta elhinni, hogy húszéves gyermeke saját lábára állt és nem szüleivel tölti mindennapjait. Karcsi és felesége, Détár Enikő számára ma is egy kisebb ünnepnek számít, ha nagylányuk hazalátogat.
ápr. 4
6:56
Saját bulldogja tépte le Irénke néni arcát (BorsOnline)
Vasvillával szúrta át, csak úgy tudta leválasztani a megvadult Kevin kutyát a V. család egyik barátja a 69 éves Irénke néniről. A megvadult amerikai bulldog akkorra már az idős asszony arcát marcangolta. A kutyát elaltatták, Irénkét a János kórház intenzív osztályán ápolják.
ápr. 4
6:57
Konföderációs Kupa: az olaszok két meccsel melegítenek (She)
A világbajnok olasz labdarúgó-válogatott két mérkőzéssel hangolódik a dél-afrikai Konföderációs Kupára.
ápr. 4
6:57
A kutyás férfi nyílpuskával zárta le a vitát (Adó1százalék)
Oly hevesen összevitatkozott két szomszéd egyikük kutyájának fajtáján az Egyesült Államokban, hogy az ebes végül számszeríjjal zárta le a veszekedést.
ápr. 4
6:57
Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a nagycsaládosok a válságkezelés miatt (Alternatív Energia)
Aránytalan "válságkezelést" kér a kormány a nagycsaládosoktól és százezreket küld a csőd szélére, állítják érdekvédőik, akik emiatt Alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni - írja szombaton a Népszabadság.

Keresés