A Liverpool 4-4-es döntetlent játszott az Arsenal ellen hazai pályán az angol labdarúgóbajnokság 33. fordulójában, így átvette a vezetést a tabellán. Andrej Arsavin, a vendégek orosz csatára 4 gólt szerzett.
Ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban Mihail Hodorkovszkij, a Yukos (Jukosz) volt főrészvényese és üzlettársa, Platon Lebegyev kedden Moszkva Hamovnyiki kerületének bíróságán,...
Újraosztaná a közmédia kuratóriumi helyeit a Fidesz és a KDNP, mert szerintük az SZDSZ nem ellenzéki párt - jelentette ki Répássy Róbert és Cser-Palkovics András keddi sajtótájékoztatójukon....
Egy hetet kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy elkészítse a hétvégi holokauszttagadó demonstrációval kapcsolatos, mindenre kiterjedő jelentését az országos rendőrfőkapitánynak -...
A német befektetők 80 százaléka ismét beruházna Magyarországon, miközben egyre elégedetlenebbek az adók mértékével, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával és a bürokrácia túlburjánzása miatt -...
Santa Cruz katonai védelmének megszervezésére utazott Bolíviába Rózsa-Flores Eduardo. Kepes Andrásnak beszélt egy tavaly szeptember 8-án rögzített interjúban, amelyet a Magyar Televízió kedden este sugárzott.
A jelenlegi 8 forintról 5 és 10 forintra változik a bor forgalomba hozatali járuléka, amennyiben az6 Országgyűlés támogatja a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosító...
Az SZDSZ szerint nincs szükség arra, hogy bizonyítsák a Jobbik náci eszmeiségét, megteszik ezt saját maguk - olvasható a párt MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, amely arra reagál, hogy a...
A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt...
Nagy kérdés, mire lesz elég a Bajnai-csomag, mert az lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy egy év alatt helyrehozza azt, amit a száznapos program és hét év kormányzati semmittevés idézett elő -...
A nyilvánosság előtt a világon talán még sohasem tartottak nemzetközi titkosszolgálati konferenciát. Ma a Geopolitikai Tanács szervezésében – a NATO 60. „születésnapja” alkalmából -, nemzetközi szakértők részvételével rendezik meg az elsőt Budapesten. A Népszava médiatámogatásával megrendezett tanácskozás két fő témaköre a titkosszolgálatok demokratizálása, és a világhálón folytatott XXI. századi…
Néha úgy tűnik, hogy a Duna Telelevízió stábjában a kulturális szerkesztőség a legnaprakészebb. Amikor mindanyian csak találgatjuk a mi is történt pontosan a Santa Cruzban lelőtt író-újságíróval Eduardo Rózsa-Flores-szel, a Kikötő című műsor megette ami tőle telik: elővette a 2001-ben Fekete Ibolya által forgatott, majd két órás Chico című filmet, melyet gyakorlatilag egy életrajzi film a…
A Milan futballistáinak budapesti vendégjátéka mellett még egy sportágban találkoznak magyarok a legszűkebb világelit képviselőivel szerda este. Az orosz válogatott este negyed nyolckor a svájci Sierre-ben játszik a magyar csapattal.
Mind az öt parlamenti párt támogatni tudná a holokauszttagadást bünthethetőségére vonatkozó jogi szabályozás megalkotását - ez derült ki a lapunk által végzett "felmérésből". A szakértők szerint a törvény megalkotása viszonylag könnyen, akár néhány hét alatt megoldható lenne. Optimális esetben még az alkotmányt sem kellene - kétharmados többséggel - módosítani hozzá. A rendőrségen eközben…
Hibázott a Külügyminisztérium, mert a múlt héten Bolíviában megölt Rózsa Flores Eduarardo, és a letartóztatott Tóásó Előd ügyében késlekedve lépett – vélte az MSZP frakcióvezetője. Időközben a gyanúsított családja érdekében fellépő nemzetközi lovagrend a Dél-Amerika-i ország legjobb ügyvédi irodáját bízta meg a magyar férfi képviseletével.
Vállat vonnak a válságra, és inkább isznak az amerikaiak. Márciusban ugyanis az AC Nielsen adatai szerint a tengerentúlon 1.4%-kal emelkedett év/év alapon az értékesített szeszesitalok volumene annak...
Válságalappal előzné meg a gyerekes családok lakásvesztését a Ferge Zsuzsa szociológus vezette Gyermekszegénység Elleni Programiroda. A magas jövedelműek támogatására számítanak a luxuscikkekre érvényes különadóból, illetve adományokból. A pénzből segítenék egyebek mellett a saját tulajdonú lakás megvételét vagy bérbeadását. Sürgetik a közmű adósságok beveztését, és a lakáscsőd törvény gyorsított…
Az állapot hátterében álló ok és az állapot súlyossága mellett érdemes azt is mérlegelni a kezelés kiválasztásánál, hogy mennyi pénzt hajlandó elkölteni erre, és hogy mik az Ön és partnerének személyes igényei.
Végső elkeseredésében elrabolta a számlavezető pénzintézetének az igazgatóját az a jelentős adósságokat felhalmozó spanyol építési vállalkozó, aki már nem látott más esélyt a gyors pénzszerzésre....
Miután tegnapig nem érkezett meg Hunvald György MSZP-s közgyűlési képviselő mandátumról lemondó nyilatkozata, nincs esély arra, hogy "cseréjével" a szocialisták visszaállítsák az április 30-i közgyűlésre az MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többségét. Így az ellenzék által jelen formájában elvetett idei költségvetési rendeletet nem tudják elfogadni. Jövő héten legfeljebb az átmeneti gazdálkodási időszak…
Feltehetően hipószármazékot tartalmazott az az ásványvíz, amelytől egy idős nő rosszul lett szombaton. A Magyar Ásványvíz Szövetség szerint a gyártási technológia rendkívül biztonságos, nincs ok pánikra....
Csaknem minden tizedik amerikai gyerek videójáték-függő - állapította meg az Egyesült Államokban végzett első országos reprezentatív felmérés. A megdöbbentő eredményeket a Pszichológiai Tudomány c. szaklap közli. Az InfoRádió által megkérdezett pszichoterapeuta a tanulmány megjelenése kapcsán arra figyelmeztet, hogy Magyarországon is több százezerre tehet a játékok miatt az iskolában és emberi…
Lemondott megbízatásáról az az izraeli kormányilletékes, aki a majd három éve palesztin fogságba esett Gilád Salit izraeli katona kiszabadítása érdekében közvetített.
Hazánkban az úgynevezett co-branded kártyák nem arattak akkora sikert, mint külföldön, ezt mutatják az MNB statisztikák is, melyek szerint tavaly év végén továbbra is alig 10 százalékos volt a kereskedőkkel vagy non-profit szervezetekkel együtt kibocsátott társkártyák aránya. Ennek több oka is lehet, többek között az is, hogy az itthoni kereskedők nem mindig nyújtanak érdemi kedvezményeket a…
Élénkülés várható a lakáshitelpiacon az elmúlt hónapok mélypontja után. Az állami támogatások június végi felfüggesztése, valamint több bank által tervezett akciók következtében nőhet az érdeklődés a lakáshitelek iránt a következő hónapokban
Szerelmi kalandba keveredik Magdi anyus. A Mátyás király tér pletykafészke körül hamarosan egy régi ismerős tűnik fel, s úgy tudjuk, gyengéd szálak fűzik majd a házmesternőhöz. A Vili bácsi feleségét alakító Fodor Zsóka számára nem idegen a szituáció: ő egykor Pest legszebb fiújával esett késői szerelembe.
Kitoloncolási őrizetbe helyezték Nagy-Britanniában annak a robbantásos merénylet előkészületével gyanúsított csoportnak a legtöbb tagját, amelyre húsvét előtt csapott le a brit elhárítás.
Fidel Castro kubai vezető kedden Havannában négy órán át tárgyalt Daniel Ortega nicaraguai elnökkel az Amerikai Államok Szervezetének a hét végén megtartott csúcsértekezletéről.
Vizsgálatot indított Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója ellen az osztrák pénzpiaci felügyelet (FMA) - tudta meg a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap.
Levágta a barátnője fejét és egy horogkeresztes zászlóval borította be Kalocsán egy szélsőjobbos elveket valló 22 éves férfi. A rendőrség szerint nincs politika I. Gyöngyvér meggyilkolása hátterében: A. Péter féltékenységből ölt a lakásán.
Washington egyik külügyminisztériumi szóvivője útján kedden védelmébe vette azokat a terveket, amelyek szerint a közeljövőben Grúzia területén a NATO hadgyakorlatot tart.
A tervek szerint 2011-ben komoly veszteséggel járna az idő előtti nyugdíjba vonulás: összességében 28,5 százalékkal kapnának kevesebbet a nők és 24,1 százalékkal kevesebbet a férfiak
Az elmúlt hetekhez képest viszonylag jó a hangulatot jelzi a felzárkózó térség szuverén adósságára köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) londoni piaca. (ProfitLine.hu)