2009. április 10. péntek

ápr. 10
0:21
Brazília: Adriano pihenni szeretne, nem térne vissza Olaszországba (She)
Adriano besokallt. A Reuters hírügynökség értesülései szerint a brazil támadónak pihenésre van szüksége, és nyugalomban szeretné átgondolni pályafutását.
ápr. 10
1:33
Férfi kosárlabda Euroliga: a Barcelona is a legjobb négy között (She)
A Regal Barcelona biztosította helyét utolsóként a férfi kosárlabda Euroliga négyes döntőjében. A Barca a három győzelemig tartó párharc mindent eldöntő, ötödik mérkőzésén 78–62-re győzte le a szintén spanyol Tau Cerámicát.
ápr. 10
3:03
Bukás! Meddig marad Klinsmann az edző? (Blikk)
MÜNCHEN – Szégyen, elkeseredett düh. Ezt érzik a Bayern drukkerei a Barcelona elleni 4-0-s vereség után. Az újságok szétesettként, kivégzettként jellemezték a csapatot. A labdarúgó-Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében először kapott ki így a német sztárgárda. A negyeddöntő első meccse után esélye sem maradt a négy közé jutásra.
ápr. 10
3:07
Szávay és Sávolt, a próbapáros (Blikk)
BUDAPEST – Elkezdte közös munkáját Szávay Ágnes (20) és Sávolt Attila (33). A női világranglistán 24. teniszezőnő nemrég érkezett haza Amerikából, három hétig itthon gyakorol.
ápr. 10
3:11
Szárnyal a ZTE (Blikk)
ZALAEGERSZEG – A bajnokesélyes DVSC sem bírt az egyre jobb teljesítményt nyújtó egerszegiekkel.
ápr. 10
3:15
Éjszaka száguldanak Talmáék (Blikk)
LOSAIL – A hét eleji teszteléseken már kipróbálhatta Talmácsi Gábor (27), milyen érzés éjszaka száguldani 250 köbcentis Apriliájával. A gyorsasági motoros világbajnokság mezőnye a hét végi Katari Nagydíjon a tavalyi szezonhoz hasonlóan villanyfényben kezdi meg a versenyzést.
ápr. 10
3:19
Kásásék varázsoltak (Blikk)
BUDAPEST – Magyar pólósztárok verték meg a Vasas férfi vízilabdacsapatát az Euroligában.
ápr. 10
3:39
Jótékonykodó Madonna! (Joy)
A sztár adományt küldött nagyszülei falujának Olaszországba.
ápr. 10
3:43
Angelina Jolie kamerák előtt esett össze! (Joy)
Az Oscar díjas színésznő ismét kegyetlen fogyókúrába kezdett.
ápr. 10
3:47
Boy George leépülése! (Joy)
A popsztár hamar kiégett és a mélypontra jutott.
ápr. 10
4:15
Így lesz a tojásból egyedi lakásdísz (Blikk)
A hagyományos technikák mellett újabb ötleteket sajátíthat el, amelyekkel szebbé teheti otthonát, de akár locsolóit is megajándékozhatja velük.
ápr. 10
5:00
Fájdalmas együttlét - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Tisztelt Doktor Úr! Nemi életi problémámmal fordulok Önhöz, elkeseredett 57 éves nő vagyok, 3 éve kezdődött az, hogy a nemi közösülés irtózatos fájdalommal jár!" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
ápr. 10
5:09
"Szeretném, ha a politika kissé unalmasabb lenne" (Spa Trend Online)
Azt hiszem, legtöbb honfitársunk nevében mondhatom, szeretném, ha a politika kissé unalmasabb lenne. Ha nem elszoruló szívvel nyitnánk ki a lapokat (még vannak) és nem figyelnénk aggodalmasan a politikai elemzők szavait, akik megpróbálnak ingatag lámpásokkal bevilágítani a káosz sötétjébe. A politikai elemző ráadásul úgy terem válság idején, mint eső után a gomba - némelyik ténykedése inkább…
ápr. 10
5:09
Nem egyértelmű, hogy a gyes csökkentésével kevesebb gyerek születik (Alternatív Energia)
Eltérően vélekednek a szakemberek a gyermektámogatást érintő megszorításokról. A legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt két évre csökkentené a gyest. Sokan ragaszkodnak a három éves intézményhez, anélkül a gyermekvállalási kedv drasztikus csökkenésétől tartanak, mások szerint viszont a támogatásnak semmi köze a gyerekszületéshez. Egy biztos, ha a javaslatot…
ápr. 10
5:11
Lehet-e Magyarországon nyíltan uszítani a zsidóság ellen? (Alternatív Energia)
Feljelentést tett a Népszava szerkesztősége a Magyar Fórum két hete megjelent címlapja miatt. Az oldalon egy Dávid-csillagba helyezték Surányi Györgyöt fotóját, amivel azt a veszélyt akarták ábrázolni, amit szerintük a volt jegybankelnök esetleges miniszterelnökké választása jelenthet. Célunk, hogy kiderüljön: lehet-e minden további nélkül valakit nyíltan támadni, zsidónak, idegennek és…
ápr. 10
5:12
Somló Tamás fekvőgipsz- szel akar koncertezni (Blikk)
BUDAPEST – Somló Tamás (61) balesetet szenvedett! Az LGT legendás tagja szokásos éjszakai életét élte otthonában, Somló ugyanis bevallotta: rendszeresen előfordul, hogy nem tud aludni, ezért az éj leple alatt szépíti a lakást. Szerda éjjel is álmatlanság gyötörte a sztárt, aki, megunva a forgolódást, úgy döntött, inkább felszereli a függönykarnist. Ez lett a veszte.
ápr. 10
5:12
Gavallér volt az exem! (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Gáláns ajándék vagy kárpótlás? Vannak férfiak, akik úgy lépnek ki kapcsolataikból, hogy vagyonuk jó részét volt párjuknak adják.
ápr. 10
5:13
White flight – A fehérek elmenekülnek és elviszik gyermekeiket – Az elit szerepe a magyar közoktatási harcban (Alternatív Energia)
A kilencvenes években kezdődött az a folyamat, ami mára végletesen elvadult: számos magyar település általános iskolájáról a saját elitje mondja ki, nincs rá szükség és gyermekeiket más települések más iskoláiba menekítik. Az amerikaiak ezt úgy hívják, hogy „white flight”. A fehérek elrepülnek, elmenekülnek, és elviszik gyermekeiket. A magyar elit szerepéről, s a közoktatásban dúló harcokról…
ápr. 10
5:14
Fekete Laci a szerelem áldozata lett (Blikk)
Hazánk legerősebb embere levágatta a copfját a felesége iránti tiszteletből
ápr. 10
5:14
Pestre érhet a metróalagút (Blikk)
BUDAPEST – Fogadhatja a fúrópajzsokat a 4-es metró Fővám téri megállója! Ami még erősen egy űrbázis benyomását kelti, ám már megépültek azok a peronalagutak, amelyek ahhoz kellettek, hogy az állomásra megérkezhessenek a Duna felől érkező fúrópajzsok.
ápr. 10
5:16
Spórolós lesz idén a Sziget (Blikk)
BUDAPEST – Teljesen átrendezik a szervezők az idei Sziget térképét, a gazdasági válság és a jobb kihasználtság érdekében több színpadot összevonnak, és még nemzetközi vonatokat is indítanak a fesztiválra.
ápr. 10
5:16
Politikusokat akartak ölni a terroristák (Blikk)
BUDAPEST – A Magyarok Nyilai csoport feltételezett tagjait fogták el szerdán Pest megyében – értesült a Blikk! Lapunk úgy tudja: a korábban több merénylet elkövetését elismerő csoport több helyszínen, több ismert politikus ellen tervezett robbantásos merényletet.
ápr. 10
5:18
Gombos Edina a babájával forgatott (Blikk)
Büszkén mutatta vendégeinek öt hónapos kislányát a műsorvezető
ápr. 10
5:18
Bevallotta Raffael a késelést? (Blikk)
VESZPRÉM–BUDAPEST – Megsúgta Raffael Sándor az ügyvédjének, hogy ő szúrta le Marian Cozmát (†26) – írta a hvg.hu. Az internetes portál szerint Magyar György ezért adta vissza ügy védi megbízását nemrégiben. Ezt az ügyvéd a Blikknek azonban cáfolta.
ápr. 10
5:20
Kivándorol Amerikába VV Leo (Blikk)
Szerelmével, az atlantai Kimberlyvel új életet kezd a tengerentúlon
ápr. 10
5:20
Virágszínű ruha a divat (Blikk)
A tavasz legnagyobb slágere a virágok ihlette felső
ápr. 10
5:22
Obama miatt szakított a sztár (Blikk)
Elcsábította az amerikai elnök a Doktor House egyik szereplőjét
ápr. 10
5:22
Tininek álcázta magát a pedofil (Blikk)
TUCSON – Tizenkét éves fiúnak adta ki magát, és iskolákban garázdálkodott a 31 éves pedofil.
ápr. 10
5:27
Apa lesz a Manchester United önkritikus Shrekje - videóval (Infostart)
Wayne Rooney-ban kettős érzések kavarognak. A Manchester United - néhányak szerint leginkább Shrekre hasonlító - csillaga nagyon jól játszott a válogatottban, a szurkolók megválasztották az elmúlt hetekben az elmúlt év legjobb angol válogatott játékosának, a Manchester United, noha továbbra is vezet a bajnokságban, ellenben közel sincs olyan formában, mint az idény korábbi szakaszaiban. Rooney a…
ápr. 10
5:45
Burány: nincs értelme kiosztani a fekete levest, és utána átadni a kormányt (Alternatív Energia)
Bár még félhivatalosan sem tudni, kik lesznek a Bajnai-kormány miniszterei, az MSZP, illetve az SZDSZ néhány vezetője állítólag már ismeri a legtöbb leendő kormánytag nevét. A színfalak mögötti egyeztetések azért értesülésünk szerint tovább folynak, hiszen néhány tárcavezetői hely még kiadó. Készül a válságkezelő program is, amelyet talán már a jövő héten megismerhet a közvélemény. Úgy tudjuk, a…
ápr. 10
5:45
Tesco vásárlási utalványt kapnak az új TV-előfizetők! (Pénzcentrum)
A Tesco és a brit Sky Televízió együttműködésének köszönhetően a csatorna új előfizetői 25 font értékű Tesco vásárlási utalványt kapnak ajándékba. Hazánkban jelenleg nem fut hasonló akció, de étkezési- és ajándékutalvány bármely áruház vevőszolgálatán vásárolható....
ápr. 10
5:47
"Nem gondoltam kiskoromban, hogy a biztosítási szakmában fogok dolgozni" (Pénzcentrum)
A Vienna Insurance Grouphoz tartozó Union Biztosító rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött. A válság ellenére minden főbb szegmensben növekedést sikerült növekedést produkálnia, az adózás előtti eredménye 23 százalékkal 806,3 millió forintra nőtt. A siker titkairól - no, és sok minden egyébről - kérdeztük Zsoldos Miklós elnök-vezérigazgatót....
ápr. 10
6:03
Bod Péter Ákos: A bankárok és az állam mohósága is felelős a válságért (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint nemcsak a bankok, hanem a beavatkozó állam is felelős a pénzpiaci válság kialakulásáért, leginkább azért, mert az állam is ösztönözte a hitelfelvételt. Bod Péter Ákos az InfoRádiónak azt mondta, változtatni kell a mostani gazdasági felfogáson, az viszont csak a válság után derül ki, hogy a sok működő gazdasági modell közül melyik alkalmazható majd…
ápr. 10
6:03
Medgyessy és Gyurcsány után most Bajnai jön (Alternatív Energia)
Gyurcsány-klón, a padlássöprő, a volt Hajdú-Bét vezér, akinek emberéletek száradnak a lelkén - csak néhány jelző, amikkel elkezdődött a még hivatalba sem lépett új miniszterelnök, Bajnai Gordon személyének lejáratása. A gyakran övön aluli módszerekkel operáló politikai "karaktergyilkosság" Bajnait is elérte. Kérdés, sikerre tudja-e vinni ezt a jobboldal az ő esetében. Esélyeit rontják a gazdasági…
ápr. 10
6:03
Lehet(ne) autód hitel nélkül is: külföldön már sikerre vitték! (Pénzcentrum)
Aki járt már külföldön, főként tőlünk nyugatra található nagyvárosokban, mint például Párizs, vagy Barcelona, biztos találkozott a város különböző pontjain olyan önkiszolgáló kerékpárkölcsönzőkkel, ahol csak fel kell markolni a kétkerekűt, majd ha célba értünk vele, egy másik tárolóban letenni azt, legyen szó két napi, vagy akár csak 15 perces használatról is. Nos, létezik ez a megoldás gépkocsik…
ápr. 10
6:05
Eddig hárman jelentkeztek polgármester-jelöltnek Pécsett (Infostart)
Május 10-én választanak polgármestert a pécsiek, Tasnádi Péter halála miatt. Eddig hárman jelezték indulásukat.
ápr. 10
6:21
Formálódik a Bajnai-kormány (Infostart)
Oszkó Péter elfogadta Bajnai Gordon felkérését, így - a Népszabadság információi szerint - a Deloitte könyvvizsgáló cég ügyvezetője lesz a pénzügyminiszter; a Magyar Nemzet viszont úgy tudja, Oszkó még nem hozott végső döntést.
ápr. 10
6:21
Egy ember, aki nyúlnak képzelte magát (hirado.hu)
Húsz helyszínen, mintegy negyven programot vonultat fel kilenc nap alatt a Nincs Lehetetlen- Holland Kultfeszt április 22. és 30. között Budapesten és két vidéki városban
ápr. 10
6:21
Véget ért volna a forint vészterhes időszaka? (Portfolio)
Kéthavi csúcsra emelkedett a forint árfolyama az euróval szemben, miközben már a formálódó kormány is 5%-nál durvább recessziót jósol a tervezett megszorító lépésekkel párhuzamosan. E furcsa kettőség...
ápr. 10
6:24
Cicis műsorral tér vissza Medveczky (BorsOnline)
A hatvannyolc éves Medveczky Ilonát nem lehet letörölni a képernyőről. Miután komoly összetűzésbe került az RTL Klubbal, úgy tűnt, többé nem kap felkérést egyetlen tévécsatornától sem. Most mégis felbukkan a Miss Plasztik Bomb című műsorban, amelyben plasztikai műtéten átesett nők és transzvesztiták szépségversenyén zsűriz. Ilona azonban feltételeket szab: nem hajlandó bárkivel együtt szerepelni.
ápr. 10
6:26
Rékasi Károlynak megakadt a szeme Labancz Lillán (BorsOnline)
Rékasi Károly megbámulta az Álom.net című film két főszereplőjét, Labancz Lillát és Czifra Kingát. Kiderült, a tornatanárt alakító színész ma is megnézi a szép lányokat.
ápr. 10
6:39
Formálódik a Bajnai-kormány (hirado.hu)
Oszkó Péter állítólag igent mondott a pénzügyminiszterségre, Kiss Péter viszont nem akar munkaügyi miniszter lenni, Göncz Kingát Balázs Péter vagy Iklódy Gábor válthatja. Kiss, Szekeres és Gráf marad
ápr. 10
6:41
Nagy zuhanás: mélyben a politikusok (hirado.hu)
Megint csökkentek a közéleti személyiségek népszerűségi mutatói. Először fordul elő, hogy mindössze három politikus népszerűségi mutatója haladja meg egy százfokú skálán a 40-es értéket
ápr. 10
6:42
Gáz van Norbinál: elzárták a gázt (BorsOnline)
Tegnap délután váratlanul lekapcsolták a gázt Norbi szentendrei éttermében. A fitneszguru befizette ugyan a számláit, a szolgáltató mégis megbüntette. A konyhában Réka tábori körülmények között süt-főz.
ápr. 10
6:44
45 kilóra fogyott Patrick Swayze- sokkoló képgalériával! (BorsOnline)
A Dirty Dancinggel lett világhírű, delejes csípőmozgására a fél világ begerjedt. Patrick Swayze sikerei csúcsán az alkohol és a drogok rabjává vált. Mire leszámolt démonaival, derült ki: halálos beteg. Sorozatunk ötödik részéből megtudhatják, hogyan tette tönkre szervezetét a rák, és hogyan próbálja elviselhetővé tenni utolsó napjait.
ápr. 10
6:51
Megvan az új pénzügyminiszter? (Privátbankár)
Oszkó Péter elfogadta Bajnai Gordon felkérését, így - a Népszabadság információi szerint - a Deloitte könyvvizsgáló cég ügyvezetője lesz a pénzügyminiszter
ápr. 10
6:53
Visszatértünk a turikba (Privátbankár)
A gazdasági válságnak köszönhetően számottevően megnőtt a kereslet a használt ruhák iránt Magyarországon - írja a Napi Gazdaság
ápr. 10
6:57
Szonda Ipsos: zuhanórepülésben a politikusok (Infostart)
Márciusban ismét csökkentek a politikusok népszerűségi mutatói, a többség ezúttal 2-3 pontot veszített - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet.
ápr. 10
6:57
Angol használt ruhát keres a magyar (hirado.hu)
A magyar vevők igényesek, lényegében csak alig használt, szinte kizárólag Angliából származó ruhákat vásárolnak meg
ápr. 10
6:59
Úthenger vezetőjét bírságolták meg gyorshajtásért (hirado.hu)
Az éber rendőrök viszonylag jelentős összegre, 265 hrivnyára (kb 8,5 ezer Ft) büntették az úthenger vezetőjét

Keresés