Indiában váratlanul erős a gazdasági növekedés. A márciussal zárult költségvetési évben a hazai össztermék (GDP) kis híján 7 százalékkal nőtt, mondta Manmohan Szingh indiai miniszterelnök hétfőn...
Észak-Szomália vitatott hovatartozású partjaihoz, egy halászfalu közelébe vittek a szomáliai kalózok egy olasz vontatóhajót és két egyiptomi hajót - közölték hétfőn hajózási illetékesek. A kalózok...
Az elkövetéstől számított húsz percen belül elfogták a makói rendőrök azt kiszombori férfit, aki egy helyi kocsmát rabolt ki az éjszaka - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
BUDAPEST – Már csak 27 magyar jégkorongozó készül arra, hogy részt vehessen a svájci A csoportos világbajnokságon, amelynek küzdelmei április 24-én kezdődnek. A válogatott tagjai tegnap Münchenbe utaztak, ott fejezik be a felkészülést Pat Cortina (44) szövetségi kapitány irányításával.
NYÍREGYHÁZA – Örömtelibb jubileumra számított Révész Attila (36), a Nyíregyháza élvonalbeli focicsapatának klubmenedzsere. Szombat este a szakember ötvenedik NB I-es meccsén együttese 1-0-ra kikapott a Kaposvártól, a szurkolók pedig őt okolták, amiért 13. az együttes.
Száz koncertből álló sorozatot tervez az ország különböző felekezetű templomaiban Mága Zoltán, a népszerű hegedűművész. A jótékonysági koncertekkel ugyanakkor a társadalmi megbékélésért szeretne a maga eszközeivel tenni valamit. A beszélgetésben szó esett további terveiről s a frissen megjelent lemezéről is.
Legkevesebb hetven kormányellenes tüntető sebesült meg hétfőn a thaiföldi fővárosban, ahol a hadsereg megkísérelt feloszlatni egy stratégiai fontosságú közlekedési csomópontot lezáró tömeget. A hadsereg először alkalmazott erőszakot a tüntetők - Thakszin Sinavatra volt kormányfő "vörösinges" hívei - ellen azóta, hogy Bangkokban és körzetében a kormány előző nap rendkívüli állapotot hirdetett ki a…
A rendszerváltás óta még nem volt példa arra, ami ma történik: az Országgyűlés konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal levált egy kormányfőt. Unikumnak számít a szavazás azért is, mert az indítvány benyújtását maga az érintett, Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, s szinte a célegyenesig maga vezényelte a közjogi lebonyolítását. Magyarországon öt választási ciklusban háromszor kellett időközben…
Várhatóan még áprilisban ismét sztrájkot hirdet a VDSZSZ; a pontos dátumot a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülése után jelenthetik be - mondta lapunknak Gaskó István, a szakszervezet elnöke. Az újabb sztrájk a Bajnai-kormány "vasutasokat sújtó intézkedései ellen" tiltakozna.
Elhárult a gázcsapok elzárásának veszélye két egri és a hatvani kórházban, miután a HospInvest fizetett a szolgáltatónak. A cég eddigi összes tartozása 900 partnere felé 2 milliárd forint, velük is folyamatosan egyeztetnek. Minden ellenkező híresztelés ellenére az ellátás zavartalan - állítja a cég vezetője. Még a húsvéti hosszú hét vége előtt elutalta a HospInvest Zrt. a további tárgyalások…
Kormányfő-cseréről szavaz ma az országgyűlés. A szocialista párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt legkevesebb 193 képviselőnek kell támogatnia ahhoz, hogy az MSZP új miniszterelnök-jelöltje, Bajnai Gordon az SZDSZ támogatásával átvehesse a stafétát.
BUDAPEST – Szorgalmasan pakoltak az ünnepi hétvégén a miniszterelnök által használt parlamenti dolgozószobában. Gyurcsány Ferenc a hét végén kipakolt, leendő utóda, Bajnai Gordon munkatársai pedig arra várnak, hogy melyik pillanatban költözhetnek be.
TISZABECS – Stoppal próbált átjutni lányával a magyar–ukrán határon Irina Belenykaja, az az orosz nő, aki pár hete elrabolta férjétől közös gyermeküket, Elise-t. A személyautó sofőrjének fogalma sem volt arról, hogy kocsijában két, nemzetközi körözés alatt álló személyt szállít.
RÁD – Tragédia helyett ez a húsvét igazi csodát tartogatott a Gáspár családnak. A családfő éppen az ünnepi ételt tálalta vasárnap, amikor jajveszékelést és sikoltozást hallott az udvarról. Amikor kiszaladt a házból, a szomszéd kisgyerek sírva mondta el, hogy Dorka (11) egy pokoli mély kútba esett játék közben.
Várhatóan decemberben megújulnak az orvosi vények, a májusi receptváltást ennek ellenére nem állítja le az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Pedig az Alkotmánybíróság (Ab) nemrég úgy határozott, hogy alkotmányellenes a recepteken feltüntetni a beteg taj-száma mellett nevét, lakcímét és egyéb személyes adatait. December végéig kapott haladékot az egészségügyi tárca, hogy módosítsa a…
Ma is tüntetésekre - ezzel együtt pedig kordonozásra és útlezárásokra - lehet számítani a Parlament környékén; a konstruktív bizalmatlanási indítványról való szavazással nagyjából egy időben ugyanis mind a civilek, mind a "Kossuth tériek" demonstrációkat szerveznek az előre hozott választásokért. Délben kezdődik az Alkotmány utca és a Kossuth tér torkolatánál a Civil Összefogás Fórum (CÖF)…
A statisztikák mindig tartogatnak meglepetéseket, legyen szó a méretről, a gyerekek számáról vagy a szexuális úton terjedő betegségekről. A LiveScience összegyűjtött néhányat a legérdekesebb, a szexszel kapcsolatos adatok közül. Ismerje meg őket.
Javában tart az ajánlószelvények gyűjtése az európai parlamenti (EP)választásokra, de egyelőre nem tudni, hogy a kopogtatócédulákkal lesz-e olyan botrány, mint a januári ferencvárosi időközi választásnál. Legalább 20 ezer érvényes cédulát kell leadniuk az induláshoz a pártoknak, amelyek egyelőre nem húztak bele igazán a kampányba, bár a telefontos bíztatás és a plakátolás megkezdődött. Az már…
Olyan megoldásokat mutatunk, amelyekkel szinte bárki kereshet egy kis mellékest, csak a teste kell hozzá. Természetesen nem illegális dolgokról van szó, és nem is kaphatunk érte milliókat -sokkal inkább ötletet adunk azoknak, akiknek minden forint számít....
A szocialisták által benyújtott bizalmatlansági indítvány SZDSZ-es hátszéllel történő megszavazása után Bajnai Gordon személyében már ma új miniszterelnöke lehet az országnak, aki várhatóan kormánya tagjait is megnevezi. Egyes hírek szerint nem csak személycserékre, de bizonyos miniszteri tárcák átalakítására is számítani lehet. Közben az április 4-én a Hősök terén demonstráló Civil Összefogás…
Rontott a szocialisták támogatottságán Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki, majd pártelnöki posztról való távozása. Az MSZP most mindössze 10 százalékon áll a teljes lakosság körében, amelynél alacsonyabbat eddig nem mértek - derül ki a Progresszív Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint, ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, minden bizonnyal kétpárti parlament…
Kis trükkel és szerencsével kikerülhető a cégautóadó - mondta Zara László adótanácsadó az Inforádió Adóinfo című magazinjában. A szakértő kifejtette: ha egy magánszemély tulajdonában lévő autót egy társaság használ, és nem bizonyítható, hogy a társaság hivatalosan értesítette a tulajdonost, ugyanakkor a társaság igazolja, hogy az értesítést elküldte, akkor az adóhatóság abban a negyedévben senkin…
Módosulnak a közúti bírságolás szabályai, a közlekedésről szóló törvény módosító javaslatai már a parlament előtt vannak. Május elsejétől változik a gyorshajtásokra vonatkozó bírságok összege is.
Óriási érdeklődés kísérte az Indiában gyártott XXI. századi Trabi, a Tata Nano gyártását és bemutatását. A kétezer dolláros kisautó kontinensünkre történő bevezetése még várat magára, bár nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy a modell európai eladási ára jóval meghaladja majd az indiait. A Pénzcentrum arra volt kíváncsi, hogy a kispénzű magyar újautó vásárlók milyen modellek közül…
BUDAPEST – Hollywoodi akciófilmekbe illő üldözéses jelenet hősei voltak Feke Pál (28) és Homonnay Zsolt (38). A két énekes-színész – akik közös öltözőn osztozkodtak – csütörtök délután estek egy besurranó tolvaj áldozatává az MTV Kunigunda utcai épületében. Ám csodával határos módon a történet jól végződött, és nem származott kár az ügyből.
BUDAPEST – Várkonyi Andrea (34) lebetegedett, így párja, Bochkor Gábor (44) vette át az „anyaszerepet”, hogy levegye a terhet a bájos hírműsorvezető válláról. A rádiós, ha kell, főz, mos, takarít, hozza-viszi lányukat, Nórit (2), sőt a még a bevásárlástól sem riad vissza!
BUDAPEST – Szegedre költözik Stohl András (42). No persze az RTL Klub műsorvezetője nem örökre mond búcsút a fővárosnak, csupán a nyár elejét tölti a Dél-Alföldön, ugyanis munkája a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz köti.
Az előttünk álló rövid hét számos izgalmat tartogat számunkra. Amellett, hogy ma nyújtják be a konstruktív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen és Bajnai Gordon ismerteti az új...
Észak-Korea kivonul az atomprogramja leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokról és újraindítja atomlétesítményeit, tiltakozásul amiatt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte közelmúltbeli rakétafelbocsátását - jelentette be kedden a phenjani külügyminisztérium.
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök megválasztásáról dönt ma az Országgyűlés. Az ülést megelőzően Bajnai Gordon ismerteti kormánya összetételét és programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel - lesz demonstráció is
Általában 25 százalékra tehető azoknak a dolgozó embereknek - férfiaknak és nőknek - az aránya, akik szívesen beszélnek a munkahelyen szexről. Ugyanakkor általában ők azok, akik a legtöbbet hiányoznak a munkából, ezen felül önértékelési zavaraik vannak és hajlamosak a depresszióra.
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról szóló mai plenáris ülést megelőzően a miniszterelnök-jelölt ismerteti kormánya összetételét és válságkezelő programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel.
Észak-Korea kivonul az atomprogramja leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokról tiltakozásul amiatt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte közelmúltbeli rakétafelbocsátását - jelentette be kedden a phenjani külügyminisztérium.
Alig több mint egy hónappal ezelőtt még közel 320 forintot kellett adni egy euróért, miközben a magyar államcsőd kockázatától volt hangos a média. Egy hónap alatt jelentős fordulat és komoly erősödés jellemezte a hazai fizetőeszközt, mely révén jelenleg 290 magasságába jutott a kurzus. De vajon merre megy tovább az árfolyam? (ProfitLine.hu)
A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) mai ülésén a résztvevők a Reformszövetség javaslatairól vitatkoznak, illetve a Bajnai-kormány eddig ismertté vált kormányzati terveit tekintik át. (ProfitLine.hu)
Budapest immár végérvényesen belépett a nemzetközi tuningvilágba. A húsvéti ünnepek alatt a Nemzetközi Vásárváros területén összesen 24.000 négyzetméter fedett és ugyanennyi kültéri területen megrendezett fesztivál igazi nemzetközi parádét hozott. A háromnapos rendezvényen Magyarországon még soha nem látott külföldi autócsodák és műszaki bemutatók adták a show alaphangulatát.
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról dönt mai ülésén az Országgyűlés.
Rekordnagyságú, 66 százalékos távolmaradás várható az európai parlamenti (EP) választásokon az Európai Unió tagállamaiban. Magyarországon 27 százalékos részvételi arányt jelez az Eurobarométer legfrissebb felmérése, amelyet hétfőn ismertetett a Libération című francia napilap. (ProfitLine.hu)