Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai kormányülés elején tájékoztatta a kabinet tagjait arról, hogy új kormány megalakítását kezdeményezte, új miniszterelnök vezetésével - közölte a...
A legnagyobb kedvencem. Az étel, amely variációinak csak a fantázia - vagy az sem - szabhat határt. Azért gondolom, hogy nincs határ, mert szinte minden olasz szakácskönyv említi a cannellonit, foglalkozik vele.
Charles Simonyi második űrrepülése alkalmával is több tudományos és technológiai kísérletet végez a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. A magyar származású amerikai üzletember a tervek szerint...
Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a...
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke, Pécs Megyei Jogú Város polgármester-jelöltje mai napon látogatást tett Mayer Mihály pécsi megyéspüspöknél. Sajnos közel két évtized gyakorlata...
A közelmúltban 3 milliárd eurós állami tőkeinjekcióban részesült francia Crédit Agricole bank egyik leányvállalata összesen 51 millió eurónyi jutalmat tervez szétosztani vezetőinek, miközben 75...
A hét végére megérkezik az igazi tavasz, az eddiginél enyhébb, de változékony idő ígérkezik szombatra és vasárnapra - mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Erősödik...
Oroszország a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz fordul azért, hogy a grúz politikai és katonai vezetőket vonják felelősségre a tavaly augusztusi dél-oszétiai villámháború során elkövetett...
Hadat üzent a gyermekpornográfiának a német kormány, így a jövőben piros stoptábla figyelmeztetheti azokat az internetezőket, akik pornográf tartalmú oldalakra látogatnak. A törvénytervezet...
BUENOS AIRES — Diego Maradona (48), az argentinok futballistene a nép akaratából lett a válogatott szövetségi kapitánya a tavaly október 8-i, Chile elleni világbajnoki selejtezőn elszenvedett 1-0-s vereséget követően.
BUDAPEST — „Öreg vagyok már, itt fáj, ott fáj, csak futok a fiatalok után. Örülök, hogy egyáltalán befogadnak a srácok maguk közé” – válaszolt a mosolyogva Dárdai Pál (33) a „Hogy vagy?” és a „Mi a titka a remek formádnak?” kérdésre.
BUDAPEST — Nem akart senkit megbántani a TV2 kreatív igazgatója, ezért nem árulta el korábban, hogy titokban gyűrűt húzott kedvese, Czippán Anett (25) ujjára.
BERLIN — Bár a Barátok közt című sorozatban Niki csupán élettársi kapcsolatban él Imrével, a karaktert megformáló Kakasy Dóra (28) már férjnél van, de a párját nem mutatja meg a nyilvánosságnak.
Közeledik a nyaralás ideje, és a vékonyabb pénztárcák egyre többeket sarkallnak arra, hogy a fapados repülőjáratokat válasszák. A Pénzcentrum senkit sem akar erről lebeszélni, viszont van 10 nyomós érvünk amiért nem ajánljuk a diszkont légitársaságokat....
A szakma által adott értékelések alapján a legjobb lakossági internetbank aranyfokozatú díját a CIB Bank Zrt. kapta. A Pénzcentrum a CIB értékesítési csatorna fejlesztési igazgatóját kérdezte arról, mi is a jó netbank receptje....
Érdemes-e több óráig mozdulatlanul bámulni a számítógép monitorát nap mint nap? A válasz egyértelműen nem. Sok ember, aki rendszeresen teszi ezt számol be kellemetlen, tompa, néha erős lüktető, görcsös tarkótáji, máskor homloktáji-halántéktáji fejfájásról, mely időnként a koncentrációt is befolyásolhatja.
Ahogy közeledik a jó idő, egyre többen cserélik le az autót, illetve a tömegközlekedést kétkerekű járműre, kerékpárra, vagy robogóra. Akik azonban még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy hasonló lépésre szánják magukat, és beruházzanak egy kétkerekűre, vagy épp lecseréljék régi járgányukat, talán segítségükre lehet a német autószövetség (Adac) most megjelent első motorkerékpár-tesztje. Lássuk,…
A gazdaság globális visszaesése ellenére a világ jelentős részén adócsökkentéssel próbálják az kormányok fellendíteni a gazdaságukat. De járható út-e ez Magyarország számára, ahol az egyik legfontosabb cél az államháztartási hiány csökkentése? Az inforadio.hu ezt foglalta össze.
Az EP-állásfoglalás szerint "a tagállamok által nemzeti szinten elfogadott rövid távú intézkedések megzavarhatják az egységes piacon kialakult versenyt, hosszú távon kárt okozva a versenyképességnek"
A gazdasági válság okozta nehezebb gazdálkodási környezet nem adhat felmentést a vállalkozásoknak az adóellenőrzések alól - mondta el az APEH elnöke. Szikora János azonban hozzátette: a hátralékokat rugalmasabban kezeli az adóhatóság a válság ideje alatt. Például az adós részletfizetést tartozására, vagy kérheti a bírság, késedelmi pótlék elengedését is.
Magyarország eddig jól teljesítette a hitelszerződés feltételeit - mondta James Morsink, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyar missziójának vezetője washingtoni telefonos sajtókonferenciáján. Lehívhatjuk a hitelkeret következő részét
– Remélem, hogy hamarosan lehet gyerekünk – mondta el a Borsnak Béres Alexandra. Az egykori fitneszvilágbajnoknak megadatott a páratlan karrier és a 13 éve tartó szerelmi házasság, de ez a vágya még nem teljesült.
A világ legjobban kereső fedezeti alapkezelői között Soros György csak a negyedik helyet szerezte meg 2008-ban az Alpha magazin szerint, azonban mindösszesen négy vezető büszkélkedhetett azzal, hogy...
Négypontos intézkedéstervet készítettek a következő kabinetnek, amely ötszázalékos recesszióval számol, valamint még egyszer ennyi kiadáscsökkentéssel és strukturális reformokkal
Nemcsak Kiszel Tünde szívét kell meghódítania annak a férfinak, aki feleségül akarja venni. Bár a műsorvezető tévedhetetlenül megérzi, hogy ki az a férfi, akit neki rendelt a sors, az igent kislányának, Donatellánek is ki kell mondania. A napokban egy jó partinak ígérkező ügyvéd vallott kudarcot a lánykéréssel.
Normális polgárként tudta, hogy mit csinál, de nem akart parancsolni beteges ösztöneinek. Saját lányát háromezerszer erőszakolta meg, vérfertőző hevületéből hét gyerek született. De kis is valójában ez a szörnyeteg? Milyen körülmények vezettek ahhoz a borzalomhoz, amit elkövetett? Sorozatunk negyedik részéből kiderül: milyen gyerekkora volt Elisabeth Fritzl-nek és hány évesen kezdte zaklatni a…
Több helyen hószállingózás volt csütörtökre virradóra Budapesten és az ország középső, valamint észak-keleti részén, a csapadék mindenütt egy milliméter alatt maradt - mondta Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek csütörtök reggel.
Szilárd politikai konszenzus esetén lenne miniszterelnök Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes András is. Mindhárom jelölt megtisztelőnek tartja, hogy neve egyáltalán felmerült a posztra, de úgy látják, a felkérés elfogadásának nagyon komoly feltételei vannak. A kormányfői tisztség várományosai mögött komoly szakmai életpálya húzódik. Ez mindőjüket alkalmassá teszi a kormány vezetésére. Glatznak,…
A mexikói drogkartellek megbuknak - jelentette ki szerdán Mexikóvárosban az amerikai külügyminiszter, emlékeztetve arra, hogy Washington 80 millió dollárt ajánlott fel a közép-amerikai országnak harci helikopterek beszerzésére.
A Ludwig Múzeum nemrég nyílt Új szerzemények - rég nem látott művek című kiállításán a Ludwig gyűjtemény alapítóit Peter és Irene Ludwigot ábrázoló szobrok fogadják a látogatókat. Helyénvaló is a tisztelgés előttük. Gondolhatnánk. Ám, ha megnézzük a szobrász nevét, gondolkodóba eshetünk. Ő ugyanis nem más, mint Arno Breker. Bencsik Barnabás a múzeum igazgatója a művek kiállításával el akarja…
Az MDF-ben állítólag többen azt közölték, ha Dávid Ibolya új irányba indul el, és erről nem hajlandó még ezekben a hetekben beszélni a tagsággal, vagy kilépnek vagy a következő, június közepére tervezett országos gyűlésig nem számíthat rájuk a párt
Az elmúlt napok ismét megmelegítették a hazai tőzsdéből egyre inkább kiábránduló befektetők szívét, a BUX index csatlakozott a nemzetközi pozitív tendenciákhoz, és a négy számjegyű kategóriából ismét 11.000 pont fölé szökkent. Meddig tart a rally? (ProfitLine.hu)
Csak előre hozott választás adhat esélyt arra, hogy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány jöhessen létre, amely kivezetheti az országot a válságból - jelentette ki Sólyom László államfő az MTV-nek adott interjújában. Úgy vélte, a pártoknak így meg kell küzdeniük a bizalomért, míg a hitelesség csak úgy állítható helyre, ha reális programokról és nem hitegetésről szól a kampány.