A Fidesz frakcióvezetője szerint változtatni kell az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén, mivel az abból indul ki, hogy ez a munka egy mellékállás.
Marni Kotak úgy döntött, a következő öt hetét a NewYork-i Mikroszkóp Galériában tölti. Persze ez az idő lehet rövidebb is, ha a hölgy hamarabb hozza világra első gyermekét.
...akár a nap cuki képe is lehetne... ...ám Tündi leginkább a citybrands.hu örökbefogadott "gyermeke". Támogasd Te is, és vele az "Alapítvány a Budapesti Állatkertért" tevékenységét! A citybrands.hu vásárlói nemrég megszavazták, hogy kit fogadjon örökbe a kedvezményes szolgálatátsokat kínáló oldal. A nyertes a nevéhez méltán tündéri: ő Tündi, a kis vörös macskamedve, így október 4-én, az Állatok…
A megfigyelések szerint míg 15-20 éve ezek a szárnyasok kifejezetten szabad területeken, fészkeltek, manapság szinte kizárólag lakott területeken élnek és szaporodnak.
Kórházak nevével visszaélve gyűjtenek pénzt telefonos szélhámosok, nyereményjátékokkal kábítják a naiv embereket. Ezreket csapnak be, ezúttal beteg gyerekeknek kérve támogatást.
Pillanatok alatt öntött el mindent a víz Eddig még nem látott, megdöbbentő felvétel került elő a márciusi japán földrengésről és szökőárról. Egy éppen a forgalomban haladó furgonban volt egy HD kamera, amely útnyilvántartásként rögzítette a kocsi mozgását. Az üzemben lévő digicam a március 11-i katasztrófát "első kézből" mutatja most a világnak. A felvételeken jól látszik, hogy a nagy erejű ár…
A 2012-es amerikai elnökválasztási kampány érintettjei közül egyelőre egyetlen jelölt kampánya támaszkodik élvonalbeli adatfeldolgozásra: Barack Obamáé.
Számos feltételezés, pletyka ellenére Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita önszántából várt kilenc évig a családalapítással. A Barátok közt színészének élete a baba érkezésével megváltozik.
Egyszer szakértők attól tartanak Leonardo, a Szent Anna harmadmagával c. kép restaurálása közben nem csak a lakkot oldják fel, de képet is megrongálják.
Minden kételyt eloszlató bizonyítékokat gyűjtött össze egy nemzetközi tudósokból álló delegáció a szibériai Kemerovo környékén - adta hírül a helyi hatóság.
Magasról a mélybe: megdobálták a gyengén teljesítő sportolót Így jár az, aki mintacsaládot mutat, aztán durva szexbotrányba keveredik, elpártolnak tőle a szponzorok és romlik a teljesítménye a munkájában. Tiger Woodsot két éve még a tenyerén hordozta a világ. Aztán 2009 novemberének végén becsúszott egy - először kicsinek tűnő - autóbaleset, amit egy dühös feleség és válás is követett. Tiger…
A Mars500 az első teljes időtartamú, emberes marsi misszió szimulációja olyan infrastruktúrában, mely hűen imitálja az igazi űrrepülés majdnem minden aspektusát
Nagyot koppanhat a jövő évi amerikai elnökválasztásokon Barack Obama. A jelenlegi amerikai elnök kihívója ugyanis egy fekete üzletember, Herman Cain lehet.