Budapest - Kormányzati Audik reklámáron! Átlagosan kevesebb mint egymillió forintért adott el az állam szolgálati Audi A6-osokat, Volkswagen Passatokat, Skodákat és Saabokat. Összesen 87, átlag kilencéves autó talált új gazdára 80,7 millió forintért.
A közönség hozzájárulását kéri az Argo 2. elkészítéséhez Árpa Attila (39), aki elárulta, tavasszal elkezdik forgatni a kultuszfilm második részét. A rendező-színész válogatót is szervez nemsokára azoknak, akik szeretnének részt venni a nem mindennapi moziban.
Torkos szerdát tartottak a villalakók, akiknek a finom krémes mellett bizony erős paprika, nyers hal és főtt csirkeláb is a tányérjukra került, amelyekkel egy gasztroversenyen kellett megmérkőzniük.
Budapest - Megszólalt Mása (23) férje! Az ÖsszeEsküvők menyasszonyjelöltje egy egész ország előtt csinált belőle bolondot, éppen ezért a TV2 szerda éjjeli Esküdj! című műsorában Zoltán beszélt, és végre tiszta vizet öntött a pohárba házasságukkal kapcsolatban.
Budapest – Előbújt Cristofelből (18) a skalpvadász énje! A kubai csődör ugyanis ráhajtott Eszterre (29), miközben újabb forró éjszakával vigasztalta Veronikát (20).
Cristofel számára fantasztikus lehetőség adódott: olyan közel kerülhet egy jogi diplomához, mint még soha. Igaz, erre is csak azért nyílik lehetősége, mert egymásra gerjedtek a villa ügyvédnőjével.
A TV2-nek már hiányzik Liptai Claudia, aki jelenleg is önkéntes száműzetését tölti. A csatorna vezetői elfogadták, hogy pihenésre van szüksége, de a jövőt nem tudják elképzelni nélküle.
A 13 éves Cintia hónapokon át remegve hallgatta szobájában az éjszakai kínzásokat. Cinit most gyermekotthonban őrzik, nagyszülei veszik magukhoz a borzalmak kis szemtanúját.
Egy útszéli, kiszáradt csatornában, lábán lőtt sebekkel találtak rá a felkelők Moammer Kadhafira. A líbiai diktátorral Szirt város ostromának utolsó napján, tegnap reggel végeztek a katonák.
Megviselte a Rocktenors tagjait, hogy már az X-Faktor első döntőjében párbajra kényszerültek. Márk, Márió és Zoli ezért úgy döntött, visszatér gyökereihez, és mostantól csak kemény rockot énekel.
Egy új bank megalakításában bízik az a tizenkétezer devizahiteles, aki a végtörlesztését forinthitelből kívánja visszafizetni. Érdemes kivárni, több bank is készül hitelkiváltó ajánlattal.
Tóth Gabi képviseli a gyengébbik nemet szombaton este a Club 202-ben, ahol kő kövön nem marad, ugyanis nyolcadik születésnapját ünnepli a Hollywood Rose nevű Guns N' Roses tribute zenekar.
Kutyát mentettek ki egy lángoló házból a tűzoltók, de a labrador nem mutatott életjeleket. A wisconsini lánglovagok azonban nem adták fel a küzdelmet: szájból szájba lélegeztetve élesztették újra.
A mai fiatalok már nem emlékezhetnek az egykori takarékbetétkönyvekre. Pedig akik egykor ilyen betétet vásároltak, a mai napig részt vesznek autósorsoláson.
Bár Budapesttől négyszáz kilométerre rendeztek Európa-liga- csoportmérkőzést csütörtökön, mégis magyar válogatott labdarúgókat ünnepeltek a grazi stadionban. Két kedvencet: a hazai Sturm-hívek Szabics Imrét (30), a vendég Anderlecht fanatikusai pedig Juhász Rolandot (28).
Fernando Torrest ünnepelték a londoni szurkolók. A spanyol csatár hosszú szünet után régi formáját idézve játszott a BL-ben, és két gólt lőtt a reménytelen helyzetbe került belga Genk együttesének.
Csaba barátai szerint igazán férfias döntést hozott azzal, hogy egyik legnagyobb ellenfelét, Cristofelt hívta ki párbajra. A skalpvadász édesapja szerint azonban a fia igazi főnyeremény a játékban, így botorság lenne, ha kiszavaznák a nézők.
Tamara, e heti jósnőnk egy percig sem kertelt, kimondta, amit gondolt. Legtöbb olvasónknak gyakorlati tanácsokat adott, de az üzemanyag árával kapcsolatban látónk nem sok jót jósol.
Már nem tudta fizetni a család a brutálisan megemelkedett törlesztőrészletet, a perekedi ház a banké lett volna. A 40 éves családapában ekkor pattant el valami.
A Credit Suisse svájci bank szerint gyorsabban gyengül az év végéig a frank az euróhoz képest, mint korábban számolták. Ha viszont a forint tovább betegeskedik, semmit sem éreznek majd ebből a devizahiteleseink.
Nem kizárt, María de Villota lesz a kétszeres világbajnok német Sebastian Vettel egyik kihívója. A 31 éves spanyol hölgy lehet 1992 óta az első nő, aki Forma–1-es vb-n indul férfi riválisai ellenében.
Jászladány - Hirtelen valaki megfogta a kisfia cipőjét éppen bekötő fiatal nő fenekét. Egy egykori polgárőrnek köszönhető, hogy nem történt végzetes támadás Jászladányban.
Tasnádi Péter, az erőszakos bűncselekmények miatt indult büntetőügyeiről elhíresült vállalkozó egy alkalommal azért úszta meg a hosszabb börtönbüntetést, mert megvesztegette az elméjéről szakvéleményt készítő szakértőt. Hosszú ideig nem lehetett ezzel mit kezdeni, de jövő héten újra bíróság elé áll emiatt, arról nem is beszélve, hogy az NNI csütörtökön újra bevitte zsarolásért.
Demes Tamás eldöntötte: végleg elhagyja a szülőföldjét, Kárpátalját. A tizenkilenc éves, tiszasalamoni fiú fejébe vette: most már bármelyik helyen is végez az X-Faktorban, Magyarországon fog letelepedni.
Boldog túrák eszköze lesz az az új Mitsubishi, amelyet a tardosi Holtság Zsolt nyert lapunkkal. Zsolték kihasználják a sportos családi szedánt, eddigi autójukba is 155 ezer kilométert tettek bele.
Bruton - Üdítőitalokat szállító teherautó ékelődött egy sikátor falai közé. A sofőr le akarta vágni a bolthoz vezető utat, ezért hajtott a szűk utcába.
Berlin – A szülők azon kezdetek el veszekedni, hogy kinél legyen a gyerek. Eközben majdnem széttépték saját kislányukat. Az apa a lábánál fogra rángatta, míg az anya a karját szorította a 6 hónapos kislánynak.
Nyilvánosságra hozta az észak-walesi rendőrség a kedden, Melidenben meggyilkolt magyar férfi nevét. Sárközi Gábor Péter annál a kínai étteremnél dolgozott, amelynek közelében megölték.
Leforgatják a Kopaszkutya 2-t. A nyolcvanas évek botrányfilmjének főszereplői, Hobo, Deák Bill és Póka Egon az azóta eltelt harminc évről mesél a moziban.
Botrányok sora árnyékolta be a Dél-Koreában megrendezett Miss Ázsia szépségversenyt. A királynők szerint a szervezők szexért és pénzért cserébe ígértek helyezéseket. Emellett embertelen körülmények között szállásolták el a lányokat. A viadalon Venczlik Yvette, a 2007-es Miss Maxim is részt vett.
Minek utazzak el, ha ott is ugyanúgy lekötnek a gyerekek? – kérdezi a mindennapi teendőkbe belefáradt szülő. Egyre több szálloda gondol azonban erre, és nem csak felügyeletről, programokról is gondoskodik.
Los Angeles - Újabb csapást mért a Michael Jackson (T50) megöléséért bíróság előtt álló dr. Conrad Murray-re a Columbia Egyetem gyógyszerész professzora, aki a műtéti altató használati utasítását készítette.
Kiköltöztették a lakókat a tűzoltók egy tízemeletes miskolci panelház egy részéből péntek délelőtt; a szolgáltató elzárta a gázt az épületben, a rendőrség pedig az egész tömböt kordonnal körbezárta. Mint később kiderült; egy házilag készített "bomba" miatt.