Tudatom a Magyar Nemzet szerkesztőségével, hogy Magyarország évtizedek óta tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, nem kell befogadásért kuncsorognunk. Azért hívom föl erre a figyelmet, mert a jeles, csakugyan patinás múlttal rendelkező napilap csütörtökön egyik hírének címében tudatta, "Pénteken kiderül, megkapjuk-e az ENSZ tagságot".
Kivételes hét: van magyar filmbemutató. Márai Sándor darabja alapján Sipos József rendezte a Kaland című opuszt, a német krimisorozatokból ismert Gerd Böckmann mellett Csányi Sándor és Marozsán Erika főszereplésével. És: egy elsőfilmes rendező az ír A Guardista című vígjátékban az irónia és önirónia példás mennyiségű humorával egész komoly dolgokat is elmond nemzeti önismeretről.
A miskolci önkormányzati ülésen elfogadtak egy sürgősségi indítványt, miszerint önkormányzati biztost jelölnének a teátrum irányítására, a jelenlegi, még az előző "érában" kinevezett vezetőnek pedig az évad befejeztével távoznia kell.
Gáspár Sándor az Új Színház Kossuth-díjas színésze nyilatkozott a szinhaz.hu-nak az Új Színház körül kialakult helyzetről. Elmondta, hogy Dörner György pályázatából nyilvánvaló a felkészületlensége. És, hogy pályázott, az csak úgy történhetett meg, hogy egyeztetett Eperjes Károllyal, aki Győrben szeretett volna direktor lenni, de az ottani kudarcát nem tudta elviselni, és úgy érezte, hogy kapóra…
Három éves tárgyalássorozat eredményeként 33 év után újra Győrben vezényel Kobajasi Kenicsiro, a Győri Filharmonikus Zenekar Verdi Requiemjét szólaltatja meg a világhírű japán karmester vezényletével október 29-én a Richter Teremben, másnap pedig Budapesten, a Művészetek Palotájában csendül fel a mű.
A Magyar Állami Operaház október 28-ra és 29-re kitűzött hangversenyének vendégkarmestere, Christoph von Dohnányi arról tájékoztatta az Operaházat, hogy nem kíván olyan városban fellépni, "amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta".
A Magyar Állami Operaház október 28-ra és 29-re kitűzött hangversenyének vendégkarmestere, Christoph von Dohnányi arról tájékoztatta az Operaházat, hogy nem kíván olyan városban fellépni, "amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta".