Este 11-kor a TV2 stúdiójában találkozunk Majkával, számára ilyenkor kezdődik a munkaidő második fele. A műsorvezető élete érdekes hullámvasutat produkált az elmúlt hetekben: kedvese gyermeket vár, édesanyja betegséggel küzd, ő pedig vádlottként került a bíróság elé.
Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere kijelentette, hogy soha életében nem vállalja el az angol válogatott szövetségi kapitányi posztját, így nem lesz a lejáró szerződésű Fabio Capello utódja a 2012-es Európa-bajnokság után.
Óriási vihart kavart maga körül holnap megjelenő életrajzi könyvével Stohl András, és a botrány a kötet szerzőjét, Szalai Vivient is utolérte. Azzal vádolják az írónőt, hogy viszonya volt Stohllal.
Csaba, a ValóVilág szerény amorózója a valóságban egy kekec fickó, aki barátai szerint nem tűr ellentmondást. Ha ő lesz a kiválasztott, ahogy Attila szeretné, nagy meglepetéseket okozhat.
Muri Enikő nem csak énekesnőként kiemelkedő. Az X-Faktor 2011 egyik sztárja színésznőként is kiváló, tanára, Gór-Nagy Mária szerint nála jobb Júliát keresve sem lehetne találni.
Súlyos és szinte alig ismert tüdőbetegségben szenved az oxigénpalackhoz kötött hétéves Petra. Betegsége gyógyíthatatlan, csak a tüdőtranszplantáció segíthet. A kislány nem csügged.
Veszélyben voltak a rákosmentei Csillagszem Óvodában a gyerekek, miután a szó szoros értelmében mozgott az intézmény fala. A panelelemekből készült falat rögzítő purhab elporladt.
Állatokba beültetett emberi génekkel világszerte kísérleteznek. A cél lehet szent, de a hibrid embriók még a tudósok szerint is valóra válthatják a sci-fi-rémálmokat.
Nagy indulatokat kavart a Heti Hetes jól összeszokott csapatában Havas Henrik két héttel ezelőtti visszatérése. A csípős megjegyzéseiről ismert médiaszemélyiség hét év után csatlakozott újra a vasárnap esténként a világ dolgait kitárgyaló hetes fogathoz, de máris sikerült magára haragítania egyik kollégáját.
Hihetetlen történetre derült fény Jack Nicholsonnal kapcsolatban, amiről ő maga csak 37 évesen szerzett tudomást. A sztár elől több tíz éven át azt sikerült titkolni, hogy az, akit a testvérének hitt, valójában az anyja, és akit anyjaként szeretett, a nagyanyja volt.
Steven Soderbergh járványdrámájában a vírus senkit se kímél, hollywoodi sztárok, és egy szupermodell is áldozatul esnek, de az a néző sem lesz könnyű helyzetben, aki köhögni merészel
A hároméves Lewis Lightfoot szörnyű baleset áldozatává vált, pedig csak édesanyjának akart segíteni. A mosógépbe akart bepakolni, a gép azonban már be volt kapcsolva, és ahogy a gyermek belenyúlt, leszakította a bal karját.
Személyesen kértek bocsánatot a Brad Pitt-film magyar biztonsági emberei azoktól a fotósoktól, akiknek elvették a memóriakártyáit, és biztosították róla őket, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló.
A színésznő sokáig csak annyit mesélt apjáról a sajtónak, hogy egy autóbalesetben hunyt el. Végül mégis kiederült az igazság: tizenöt éves volt, amikor anyja Charlize Theron szeme láttára agyonlőtte részeges apját.
A bradfordi rendőröknek hatalmas meglepetésben volt részük, mikor az egyik elítélt saját maga ellen vallott. A hatást csak fokozta, hogy az apja meggyilkolásáért ülő Martin Ellerton nem egy, nem kettő, hanem 636 bűntényt vállalt magára.
A maga nemében szenzációs hír látott napvilágot a minap: egy év alatt 1500 kilométeres utat megtéve, a Földközi-tengerhez közel fogtak ki egy vizát, amelyet – száz társával együtt – 2010 szeptemberében Budapesten engedtek bele a Dunába.
Visszatért a színpadra Balla Eszter. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a fiatal színésznő a Csoportterápia című előadás bemutatóján súlyos balesetet szenvedett a darab elején, de keresztszalag- szakadással is hősiesen végigjátszotta a bemutatót.
Még 1993-ban történt, hogy Bankrablást követett el a Pókember főszereplőjének apja. Vincent Maguire elkeseredésében tévedt a bűn útjára, de nem egészen egy óra alatt elfogták. Fegyvert nem használt és nem is tartott magánál, mégis azt mondta, hogy pisztoly van a zsebében.
Los Angeles - Kegyelemért könyörög feleségénél Ashton Kutcher (33), a fiatal színész szeretné, ha Demi Moore (48) első felindulásában nem adná be a válókeresetet.
Leányfalu - Lent a Duna, a ház mögött az erdő várja a kikapcsolódásra vágyó Kemény Dénest (57), a legutóbbi három olimpián aranyérmes vízilabda-válogatottunk szövetségi kapitányát, aki csapatával minden jelentős világversenyt megnyert.
Will Young egy brit tehetségkutatóban kezdte, azóta világszerte imádják, s hamarosan színészként is kipróbálja magát. Nyíltan vállalja homoszexualitását, és még Vilmos herceg születésnapján is fellépett.
Életének legborzalmasabb korszakát zárta le Teri Hatcher, amikor három esztendeje elhunyt a nagybátyja, aki fiatal korában rendszeresen molesztálta a Született feleségek sztárját. Teri hosszú küzdelem után juttatta rács mögé a férfit, de a rémálom még hosszú ideig kísértette.
Válságosra fordult egy tíz hónapos kislány állapota Ausztráliában, de hiába vitték a legjobb orvosokhoz, senki sem jött rá, hogy egy közönséges meztelen csigától betegedett meg.
Los Angeles – Élvezetes bunyó helyett jókora cirkuszt láttak, akik megnézték a címvédő Bernard Hopkins (46) és a kihívó Chad Dawson (29) címmeccsét, amelyet a Bokszvilágtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki övéért írtak ki.
A hazai utak baleseti statisztikái ugyan javulnak, de még mindig sok a baleset, és a sérülések száma. A vezetők jelentős része felelőtlenül, autójának erejét kihasználva közlekedik az utakon.
Budapest — Egyszerű és mégis nagyszerű! Ez az a csodálatosan tálalt, finoman pikáns mártogatóssal kínált haltepertő, ami a Halra Magyar! Halra Bor! rendezvénysorozat pénteki fordulóján nem csak a halra éhesek, hanem a zsűri tetszését is megnyerte.
Budapest - Szabályosan sokkot kaptam a látványtól – így emlékezett vissza a Blikknek Melinda arra, hogy az éjszaka közepén arra riadt: egy valóságos „pókember", a párkányokon függeszkedő betörő pillantott be hatodik emeleti lakásuk ablakán.
Willebroek - Szerencsétlenül végződött Jean-Claude van Damme (50) hét végi szórakozása, az akciófilmek belga sztárja ugyanis nem sokkal a diszkóból való távozás után egy csatornában találta magát.
Budapest - Végre egyedül él Fluor Tomi (24)! A fiatal rapper két évig lakott SP-vel és zenésztársukkal, Pixával, akinek a helyére fél éve Brasch Bence költözött.