Lewiston - A hatóságok szerint közel 3 évtizeden keresztül rejtegette szeretője holttestét egy hűtőládában egy amerikai férfi. A tetemet csak a feltételezett gyilkos, Francis Julian halála után találták meg a családtagok.
Szerkesztőségünk vendége volt a Valóvilla skalpvadásza, Cristofel. Nem csalódtunk hihetetlen szövegében, sőt azt is megtudtuk, hogy ha kell, magához nyúl, de megvárja szerelmét Veronikát.
Korábbi cikkünkben már felsoroltuk a férfiak számára elérhető szőrtelenítő eljárásokat. Most a legnépszerűbb módszer, a borotválás titkaiba avatunk be.
Tampa Bay, Florida – Letartóztatott a rendőrség két nőt, akik végignézték, ahogy közeli rokonaik egymásnak estek. Ha ez még nem lett volna elég, közvetlen közelről szurkoltak, miközben a fiatal lányok verekedtek.
Budapest - Megbuherálták a 3-as metró kocsijainak kapcsolószekrényeit, ezért füstölnek gyakran a járművek. Erről kapott értesült a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).
Valencia ‒ A Levante lábai előtt hever Spanyolország. A fociklub 102 éves történelme legcsodásabb napjait éli: vezeti a bajnokságot a Real Madrid és a Barcelona előtt, vasárnap a Villarrealnál nyert 3-0-ra.
Magyarország — „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb." A Blikk új könyvsorozata, Az emberi test holnap megjelenő első kötete (Szervek és szervrendszerek) is ezt igazolja: közérthetően, érdekesen, lebilincselő rajzokkal mutatja be a testünk felépítését.
Magyarország — Kényelmesebb, de kevésbé biztonságos a télen-nyáron egyaránt használható „négy évszakos" gumiabroncsokkal autózni – derült ki a német autóklub, az ADAC idei téligumi-tesztjéből, amelyről a hazai gumibiznisz.hu szakportál is beszámolt.
Budapest — Ismét mehetnek a Blikk, az Index és az Origo fotósai a Parlamentbe. A T. Ház sajtószolgálata levelében közölte: megváltoztatta a korábbi kitiltó döntését.
Budapest—Brüsszel — Akár a magyar adófizetőknek is a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy nyugati bankokat mentsenek meg a csődtől? Legalábbis ezt feltételezi Orbán Viktor miniszterelnök egyik-másik kijelentése, amelyek azt sejtetik: sok közünk nincs a válsághoz, mégis fizethetünk.
Megszerezte első győzelmét a magyar gárda a Bajnokok Ligája csoportkörében: a negyedik fordulóban az esélyesebb szerb Partizan Beograd otthonában nyert 29-23-ra.
Budapest – Szerelembe esett Bencsik Tamara (24). A Megasztár negyedik szériájának felfedezettje szívét nem egy férfi ejtette rabul – az énekesnő hűséges párjához –, hanem egy vadiúj sport, a Fanatic Jump.
Tata — Esküvő swingerklubban? Igen! A Viasat3 Négy esküvő 2 című műsorának menyasszonyjelöltje, Daru Erzsébet (47) és párja, Gábor bevállalta azt, amit valószínűleg senki sem mert volna.
London - Szextelefonált Selmeczi Tibor (63)! A humorista pár napot Londonban töltött a barátaival, ahol életében először emelt díjas telefonszámot tárcsázott egy forgalmas utca kellős közepén.
Tata — Esküvő swingerklubban? Igen! A Viasat3 Négy esküvő 2 című műsorának menyasszonyjelöltje, Daru Erzsébet (47) és párja, Gábor bevállalta azt, amit valószínűleg senki sem mert volna.
Miskolc - Ha lehetne, visszaforgatná az idő kerekét, és nem venne takarófóliát K. Márta (51), akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy megölte szomszédját, Rózsika nénit (†86).
Budapest — Keresztes Ildikó (47) mellett a produkciót is okolja fia kieséséért Demes Tamás (19) édesanyja, az asszony igazságtalannak tartja, hogy a határon túliak nem szavazhatnak az X-Faktorban.
Brüsszel — Megható pillanat! A brüsszeli EU-csúcs heves vitái közben is szakított pár percet egy családias kávézásra Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő.
Budapest – Sokkot kapott Cristofel (18). A villa kubai csődöre 32 nap bezártság után szembesült azzal, hogy Veronikán kívül szinte egyetlen őszinte szót sem kapott senkitől a villában.