BUDAPEST — Tudathasadásos állapotban próbálta végig Gálvölgyi János (63) és Szervét Tibor (53) a Furcsa pár megfordított verzióját a Madách Színházban.
Budakalász — A Vasárnapi Blikkhez eljuttatott fotók tanúsága szerint Gesztesi Károly (48) már abban az ikerházban lakik, amelynek egyik felét magának, a másik felét pedig korábbi kedvesének, Nikolettnek építette.
Jobháza — Barátságos házikedvenc és tökéletes fűnyíró egyben – a Dél-Amerikából származó bozontos patást már Magyarországon is sokan háziállatként tartják.
Budapest — A Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint tízezer, játékteremként is üzemelő vendéglátóhely szűnik meg országszerte a következő negyedévben a nyerőgépiparra kivetett ötszörös játékadó-emelést tartalmazó törvény november 1-jei hatályba lépése miatt.
Budapest — Friderikusz Sándor mindent előre lát, Hajós András 300 ezer forint alatt is elmegy haknizni, a műsorgyártók pénzeket síbolnak el, egy titokzatos B. nevű komikus pedig masszívan iszik Bárdos András (47) új regényében.
London — A múlt szezonban szinte minden mozi térhatású volt, kivéve Az utazó főszereplőit – élcelődött a műsorvezető Ricky Gervais (50) a tavalyi Golden Globe díjátadón, és a gála alatt többször is belerúgott a Johnny Depp (48, képünkön) és Angelina Jolie (36) főszereplésével készült produkcióba.
BUDAPEST — Nem tudtam, hogy Fiala Jancsinak is fontos volt az a nő, akivel összejöttem – ismerte el Bródy János (65), akit az Illés együttes befutása óta nőcsábászként tartanak számon a szakmában.
Sebastian Vettel, a Red Bull-lal versenyző, s vb-címét már korábban megvédő német pilóta nyerte a vasárnapi Forma-1-es Indiai Nagydíjat, amely az idén mutatkozott be az autósport elitkategóriájában.
Budapest – Vajon ki ne lenne kíváncsi arra, mi volt a kedvenc levese a világhírű művész Szász Endrének, a festő- és grafikusművész Macskássy Izoldának?
Magyarország — Hálásak lehettünk a csodásan hosszú indiánnyárért, de ennyi volt: október második hétvégéjétől már kénytelenek voltunk elővenni az őszi kabátokat. Mostantól muszáj befűteni odahaza – legalább esténként.
Adony – Érintetlen gyerekszoba, ahol többé már nem zúg az önfeledt gyermekkacaj. Frissen mosott ruhák, amiket már nem ken össze senki. Játékok, amik a sarokban hűen várják, hogy egyszer még örömet okozhassanak egy kisfiúnak.
Olasz hamisítókat vettek őrizetbe francia rendőrök. A vád szerint láthatatlan tintával és infraszemüveggel csaltak pókerjátékokban, s ennek köszönhetően 60 ezer eurót, vagyis közel 18 millió forintot tettek zsebre. Ha kíváncsi vagy a részletekre, olvasd el a Pókermánia.hu cikkét!
SZEGED – Nagyon igyekezett erre a világra a kis Lukács, aki nem várta meg, hogy beérjenek vele a kórházba: egy taxiban született meg. A baba és édesanyja is jól van, a hét végén már haza is engedték őket a szülészeti klinikáról.
BEVERLY HILLS – Vajon mi folyik Sandra Bullock (47) és Keanu Reeves (47) között? A két egyedülálló színészt a minap a Beverly Hills-i Craig's nevű vendéglő előtt kapták lencsevégre, amikor egy meghitt vacsora után távoztak a helyről.
BUDAPEST – Épp 15 hónappal azután, hogy az Orbán-kabinet ajtót mutatott a IMF küldöttségének, könnyen lehet, hogy kénytelenek leszünk ismét tárgyalóasztalhoz ülni a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel. Sőt lehet, hogy rövid időn belül ismét rászorulunk a kölcsöneikre is.
BUDAPEST – Sokakat meglepett Ördög Nóri (30) extrém frizurája, az X-Faktor műsorvezetője ugyanis leginkább a jamaicai származású Grace Jonesra hajazott. A hasonlóság cseppet sem véletlen, Nóri hajszobrásza, Hajas László szándékosan választotta ezt a fazont.
GREATER NOIDA – Hiába nyerte meg a már világbajnok Sebastian Vettel (24, Red Bull) a Forma–1-es Indiai Nagydíjat, nem róla beszélnek. Lewis Hamilton (26, McLaren) és Felipe Massa (30, Ferrari) a szezonban már hatodszorra karambolozott egymással.
DEBRECEN – Megszakadt a DVSC hazai győzelmi sorozata. A Loki a tegnap csak 1-1-et ért el a Bp. Honvéd ellen, s így három ponttal vezet a legközelebbi üldöző, a Győr előtt. A debreceniek ha nyernek, akkor öt ponttal meglépnek, s már őszi elsőségüket ünnepelhették volna az Oláh Gábor utcai stadionban.
BUDAPEST – Dührohamot kapott az ÖsszeEsküvők rezidenciáján Niko (22), miután péntek éjjel immár harmadszorra is Mása tért vissza győztesként az ÖsszeCsapásról.
ERICS – Csodával határos módon menekült meg Tiny Mahir Arli. A nyolc hónapos török kisfiú azért élte túl a múlt vasárnapi, 7,2-es erősségű földrengést, mely a kelet-törökországi Van tartományban pusztított, mert egy fiókba pottyant.
BUDAPEST – November 10-től már nálunk is látható A halálba táncoltatott leány című film, amelynek operatőri munkáit az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos végezte.
Nőies domborulatok, csipke és szatén koktélruhák, fekete-fehér színek jellemzik a Sugarbird őszi-téli kollekcióját, amely minden eddiginél szemet gyönyörködtetőbbre sikerült. A lányok új kreációikkal az ötvenes-hatvanas évek díváit, Audrey Hepburn, Sophia Loren és Bridget Bardot eltéveszthetetlen stílusát idézik.
A ValóVilág 5 első párbaja után egy héttel újra összegyűltek a villalakók, hogy kijelöljék azt a személyt, aki a következő vasárnap megmérettetheti magát a közönség előtt. A villalakók úgy döntöttek, Eszter az, akivel nem kívánnak tovább együtt élni.
BUDAPEST – Szerelemmel vigasztalódhat a fiatalabbik Hajdu testvér, Bea (17) ugyanis lapunk információi szerint néhány hete érzelmileg közel került a Csillag születik népszerű harmonikásához, Szabó Ádámhoz (19).
BUDAPEST – Ami egyeseknek búcsú, az másoknak új lehetőség. Az RTL Klub sztárpletykákkal foglalkozó Reflektor magazinból menesztett István Dánel és D. Tóth András helyett három lány vezeti ezentúl a napi celebhíradót.
Pécs–Mohács – Nem akarta kifizetni a fuvart, ezért gyilkolta meg Gál Csilla (†34) taxisnőt B. Róbert (37), aki 15 évvel a emberölés után januárban sétált be a rendőrségre – tudta meg a Blikk.
Budapest — Akár napok óta is feküdhetett holtan lesötétített üvegű autójában K. Péter (†32), az a férfi, akinek élettelen testére szombaton találtak rá a XXIII. kerületi Hősök terén – tudta meg a Blikk.
BUDAPEST – Hazugságon kaptuk a ValóVilág cselszövőjét, Kinga (22) egyre többször szólja el magát a barátjáról, holott – állítása szerint – szingliként költözött be a villába.
Budapest - Egy ismert modellfotós, készíti a „dubajozó" lányokról a portfoliót, melyből végül hercegek, arab sejkek válogatnak az Emirátusokban - avatta be a Blikket, egy névtelenséget kérő nő, aki maga is jár a mesés közel-keleti országba.