Olyan, jobb sorsa érdemes válogatottak harcolnak még az Európa-bajnoki részvételért, mint Franciaország, Portugália és Oroszország. A franciák helyzete talán a legnehezebb, mert a fél csapat sérült.
Nem vállalja a szívműtétet Gomes. A hírnévvel együtt hiába nyílt lehetősége a táncosnak, hogy szívét megműtsék, a lány nem akar kés alá feküdni, pedig nemrég rosszul lett, szédült.
A dohánytermékek árának szabálytalan feltüntetése miatt négymillió forintra bírságolta a Tesco Global Zrt.-t a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége.
Beszél, kommunikál, alig lehet megkülönböztetni kortársaitól, pedig másfél éves korától autista a most 12 esztendős Kenyeres Dávid. Szülei rendszergazdának szánják zseni fiukat.
Múlt héten egy 25 éves nő holttestét találták meg elásva egy battonyai családi házban, a rendőrség gyanúja szerint, újabb holttest kerülhet elő a kertből.
A Fidesz frakcióvezetője szerint változtatni kell az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén, mivel az abból indul ki, hogy ez a munka egy mellékállás.
Marni Kotak úgy döntött, a következő öt hetét a NewYork-i Mikroszkóp Galériában tölti. Persze ez az idő lehet rövidebb is, ha a hölgy hamarabb hozza világra első gyermekét.
A megfigyelések szerint míg 15-20 éve ezek a szárnyasok kifejezetten szabad területeken, fészkeltek, manapság szinte kizárólag lakott területeken élnek és szaporodnak.
Kórházak nevével visszaélve gyűjtenek pénzt telefonos szélhámosok, nyereményjátékokkal kábítják a naiv embereket. Ezreket csapnak be, ezúttal beteg gyerekeknek kérve támogatást.
A 2012-es amerikai elnökválasztási kampány érintettjei közül egyelőre egyetlen jelölt kampánya támaszkodik élvonalbeli adatfeldolgozásra: Barack Obamáé.
Számos feltételezés, pletyka ellenére Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita önszántából várt kilenc évig a családalapítással. A Barátok közt színészének élete a baba érkezésével megváltozik.
Egyszer szakértők attól tartanak Leonardo, a Szent Anna harmadmagával c. kép restaurálása közben nem csak a lakkot oldják fel, de képet is megrongálják.
Minden kételyt eloszlató bizonyítékokat gyűjtött össze egy nemzetközi tudósokból álló delegáció a szibériai Kemerovo környékén - adta hírül a helyi hatóság.