Egyre nő a takarékszövetkezeteknél az érdeklődés az alacsony kamatú forinthitelek iránt. Olyannyira, hogy az egyik intézetnél - állításuk szerint - már el is fogyott a keret.
A Fővárosi Közterület–fenntartó Zrt-vel beszállítói kapcsolatban álló több cég vezetőjét, illetve az ügyben érintett közműcég egyes munkatársait is korrupció gyanújával hallgatta ki a rendőrség.
A legfrissebb jelentések szerint több mint 21 millió fontot, azaz körülbelül 7 milliárd forintot költött az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a 2018-as világbajnokság rendezésére kiírt pályázatra.
Melanie Griffith mindig is Hollywood egyik legszebb színésznőjének számított, az évek azonban felette is eljártak. A rengeteg plasztikai beavatkozás tönkretette a színésznő angyali arcát.
Érezte már a kincsvadászat izgalmát? Mikor a kiszemelt tárgyat egyszerre többen akarják megszerezni? A lecsapó kalapács mindent eldöntő koppanását? Aki még nem vett részt műtárgyárverésen, az most pótolhatja ezt a Pintér Aukciósház programján.
A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint az elem jelenlétéről, és egyben lehetséges rákkeltő hatásáról a dohányipar már évtizedek óta tud, csak nem beszélt róla.
Csütörtökön 16 óráig kérhetnek internetes belépési kódot a kod@ksh.hu címre küldött e-mailben azok, akik a lakcímükre, tehát ott, ahol élnek, még nem kaptak online kitöltéshez szükséges azonosítókat.
A Szega című bolgár napilap szerint leginkább pénzt kínálnak - 20-25 euró közötti összeget - a voksokért, de kényszerítésre és fenyegetésre is van példa.
Átlépte a félmilliót az interneten adatot szolgáltató lakások száma, szerda délig összesen 510 475 lakcímről érkeztek be elektronikusan kitöltött népszámlálási kérdőívek a KSH-hoz.
Az MSZP-ben működő hét platform közül hat vállalta, hogy továbbra is a szocialista pártban marad; a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform ezt nem tette meg.
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a szerencsejáték szakma, azt kérve Orbán Viktortól, hogy a kormány adjon időt a szerver alapú üzemeltetésre történő átállásra, és a játékadó emelését tolja el egy évvel.
Eltávolították a portugál Aveiro halpiacán felállított műalkotást, mely sokak ízlését bántotta. A 2,5 méter magas, férfi nemi szervet ábrázoló mű heves érzelmeket váltott ki a város lakóiból.
Javier Bardem imádta a legendás ügynök kalandjait. Kisfiúként talán arról álmodott, hogy egy szép napon majd ő is Bond lehet. Ha Bond nem is, de annak ellensége viszont igen!