A Red Bull pilótája, Sebastian Vettel 24 évesen már kétszeres Forma–1-es világbajnok. A Bors csokorba szedte, ki az a hét ember, akinek a német tehetség óriási köszönettel tartozik a sikeréért.
Nem jogerősen felmentette Dankó Istvánt, Jászladány független polgármesterét a Debreceni Városi Bíróság az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése kísérletének vádja alól.
Finnország többszörösen elismert filmrendezője, Arto Halonen Prinsessa (Hercegnő) című alkotásával nyílik meg az első Finn Filmnapok vetítéssorozata pénteken Budapesten, a Toldi Moziban.
Karcolás nélkül úszta meg a balesetet az a két férfi, akiknek mikrobusza egy XVI. kerületi vasúti átjáróban akadt el csütörtökön késő délután a Cinkotai úton, majd az érkező vonat elgázolta a járművet.
Várakozás közben sokan firkálgatnak. Ezen ábrák árulkodnak rólunk, s a hozzáértő a személyiségünk olyan titkait is fel tudja tárni belőlük, amit talán még mi sem ismerünk. R. Eller Gertrúd andragógus-grafológussal beszélgettünk erről.
Nem egyszerű az élete annak az egyiptomi családapának, akit Szaddám Huszein kivégzett iraki diktátorra megszólalásig hasonló külsővel vert meg a sors. A férfit mindenáron arra próbálják rávenni, hogy szerepeljen egy pornófilmben.
Az Egyesült Államok be tudja bizonyítani minden, a szaúdi nagykövet meggyilkolására irányuló összeesküvéssel kapcsolatban tett kijelentésének megalapozottságát - közölte az amerikai elnök.
Teljesen szabályosan járt el a Terrorelhárítási Központ, amikor lefoglalta a Brad Pitt filmjéhez érkezett fegyvereket - mondta a Híradónak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.
Tizenhét évre ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla dr. Elek Margit vezette büntetőtanácsa azt a Saliga Csabát, aki még 2008-ban agyonverte a nyugdíjas R. Józsefnét.
A kárpátaljai kormányhivatal a megtelt tárolók miatt döntött a lerakó bezárásáról. A szemétdomb köré egyelőre védőszarkofágot építenek nyolc millió forintból.
Marosvásárhelyen most kézbesítik a lakosoknak azokat a felhasználóneveket és jelszavakat, amelyekkel interneten is elérhetik a városháza és más hivatalok virtuális ügyfélablakait.
Iraki hivatalos források szerint a főváros legnagyobb síita negyedében két robbanás legalább 15 ember életét oltotta ki, csaknem félszázan pedig megsebesültek.
Az emberi jogokkal, az unió erkölcsével és a magyar nemzeti érdekekkel is ellentétes dolgokat Magyarország nem fogja támogatni – közölte Semjén Zsolt a Közbeszédben.
A bevezetendő baleseti adó alapja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves díja lesz, az adó mértéke pedig a kgfb-díj 30 százaléka – írja az Origo.
Fodor Zsóka nem szeretne megöregedni. Az ország kedvence mindent meg is tesz azért, hogy megőrizze fiatalságát. Társaságában hemzsegnek a harmincas, jóképű, híres férfiak.
Öt ember halt szörnyet tegnap, amikor egy munkásokat szállító kisbusz karambolozott a menetrend szerinti autóbusszal Nógrád megyében. Hatan sérültek meg, két ember állapota súlyos.
Egy francia filmdívával is megcsalta feleségét Stohl András. A szoknyabolond színész nagy árat fizetett a külföldi kalandért: hetekig halálfélelemben élt, amíg HIV-tesztjére várt.
VV Gergő szívében Seherezádé csak a második lehet. A ValóVilág 5 alfahímje eloszlatott minden kételyt, amikor szerelmes verset kellett írnia: sorai Csillához szóltak, akit azóta is szeret.