Azzal, hogy a kormány megnyerte a bizalmi szavazást, elhárult az a veszély, hogy előrehozott választásokat kelljen tartani Görögországban, ami még tovább növelte volna a bizonytalanságot az euróövezetben és a nemzetközi piacokon.
Egyedül a Borsnak szólalt meg Gyulai Gusztáv, aki tavaly májusban meggyilkolta 36 éves feleségét, a golfbajnok F. Krisztinát. A férfi a börtönben 120 verset írt halott asszonyához, műveit Krisztina-ciklusnak nevezi, miközben bibliai ihletésű rajzokat is készít áldozatáról.
Egy hétig nélkülöznie kellett a nézőknek az ÖsszeEsküvők női műsorvezetőjét. Peller Mariann tökéletesen megújulva, szexi külsővel tért vissza a képernyőre.
Cristofel és Veronika végre engedett a vágyainak, és testük egybeforrt a nyugiszobában. A skalpvadásznak fontos a védelem, ezért óvszerrel biztosította be magát.
A volt híradóst váratlanul érte, hogy kirúgták az RTL Klubtól. Úgy érzi, meg kell gyászolnia az elmúlt hét évet, és átgondolnia, mit csinált jól és rosszul. A híradósnak egyelőre nincs munkája.
Szörnyű cinizmussal hagyta meghalni élettársát K. István. A pécsi nyugdíjas összeverte Marika nénit, a szenvedő asszonyt többször megerőszakolta, majd napokon keresztül Chuck Norris-filmeket nézett az agonizáló nő mellett.
Egyre több információ lát napvilágot a magyar fogadási csalás legfrissebb gyanúsítottjáról, S. Lászlóról, aki egy perui börtönben várja kiadatását. A korábbi futballista már játékos korában feltűnően nagy lábon élt, ménese is volt.
Ismét arról pletykálnak Nagy-Britanniában, hogy Katalin hercegnő kisbabát vár. A brit lapok arra alapozzák a hírt, hogy Vilmos neje feltűnően finnyásan válogatott az ételek között egy fogadáson.
Egy hónapja, hogy megtalálta a rendőrség B. Réka holttestét a battonyai családi ház melléképülete alatt, az ott elkövetett rémségeket és kínzásokat azóta sem tudják feldolgozni a családtagok.
Habár korábban arról is szó volt, hogy a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése túlságosan drága lenne, és nincs meg rá a forrás a jövő évi költségvetésben, tegnap Giró- Szász András kormányszóvivő bejelentette, még ez év végén megkezdődhet a jelenlegi létesítmény lebontása.
A paleontológusok 1986-ban egy ankylosaurus csontját lelték meg a kontinensen, azóta pedig más dinoszaurusz maradványok, többek között kacsacsőrűek is előkerültek
A TV2 egyik alapító tagját, Keleti Andreát is elküldték a kereskedelmi televíziótól, azzal a kilencvenkét emberrel együtt, akinek csütörtökön mondtak fel.
Országszerte száz helyszínen tartott félpályás útlezárásos demonstrációt tegnap a LIGA. A szakszervezetek az új Munka Törvénykönyve ellen tiltakoztak. A kormány nem enged.
Tavaly novemberben a korábbi 90 ezerről 68 ezerre, most - további, mintegy 30 százalékkal - 50 ezer forintra esett a kgfb-vel együtt köthető casco biztosítások átlagdíja.
Az egyik legígéretesebb modellnek tartják Nagy-Britannia szerte a tizennégy esztendős Chloe Robinst. A lány legnagyobb ékessége bájos arca, ami azonban a napokban hihetetlen változáson ment keresztül.
Ma 9 órakor a róla elnevezett Üllői úti Stadionban megkezdődött Albert Flórián búcsúztatása. A Ferencváros legendás futballistája, az egyetlen magyar aranylabdás vasárnap éjjel 70 évesen hunyt el.
Eltelt három nap, és lapunk továbbra sem kapott választ Szijjártó Pétertől, a kormányfő szóvivőjétől, akit Orbán Viktor 2006-os kijelentésével kapcsolatban kérdeztünk.