A kutatók szerint a fontos biodiverzitási forrópontok azok a területek, ahol a fajoknak a leggyorsabban költözködniük kel, hogy megelőzzék a klímaváltozást.
Fontos bejelentést tettek pénteken a Showder Klub komikusai. November közepén valóságshow-t indítanak Alagsor címmel. Mindannyian leköltöznek egy VIII. kerületi szuterénbe, ahol körülbelül három hetet töltenek el.
Egy kollégiumi gyermekpszichológust állított elő a rendőrség a csütörtöki terrorfenyegetés miatt. Az észt származású férfi szerint félreértés történt, a Nemzeti Nyomozó Iroda tanúként hallgatta ki.
Mindent megtettek a dél-afrikai orvosok azért a kisfiúért, aki úgy született, hogy szíve a mellkasán kívül fejlődött ki, de nem volt elég az igyekezetük.
Az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány által benyújtott költségvetési javaslat 4,5 milliárd forintot vonna el a rendőrségtől és a fizetéseken sem emelne.
Tegnap éjszaka már dolgoztak a versenyzők, hogy csapatmunkában elkészítenek egy jól működő, további finomhangolások után akár kereskedelmi forgalmazásra is alkalmas programot.
Azzal indokolták az idei és a jövő évi előrejelzés rontását, hogy az erősen exportorientált szlovák gazdaság jelentősen függ az euróövezeti kereslettől.
A Nielsen piackutató vállalat 56 országot átfogó felmérése szerint, közvetlenül előttünk foglal helyet Portugália, Románia, Dél-Korea, Horvátország és Görögország.
Lipták Zoltánnal finoman szólva is jól járt az Újpest. A futballista már eddig is 54 millió forint hasznot hozott a liláknak, újabb értékesítésével pedig több mint 200 millió forint nyereségre tehetnek vele szert a lilák.
Haláluk után is gyakran különös történetek terjednek a sztárokról: lelkük az emberek világában ragadt, és most is kísért. Ma kiderül: melyik szállodákat látogatja szívesen Mariyn Monroe szelleme.
Költségvetési főfelügyelőt rendelt ki a kormány több felsőoktatási intézményhez, így például azonnali hatállyal a Szegedi Tudományegyetemhez, 2012. január 1-jével pedig a Semmelweis és a Debreceni Egyetemhez.
Havi tízezer dollárt kerestek Moammer Kadhafi ukrán zsoldosai, de ha ölniük kellett, akkor napi 1500 dolláros prémium ütötte a markukat. Erről az egyik érintett mesélt a Komszomolszkaja Pravdának.
A YouTube és a szaúdi Kulturális és Információs Minisztérium együttműködésének köszönhetően a videomegosztó portál első alkalommal élő közvetítést ad az éves mekkai zarándoklat helyszínéről.
A szlovák liberális napilap szerint már végképp nem lehet számítani arra, hogy a szlovák államfő bocsánatot kérne azért, hogy Esterházyt fasisztának minősítette.
A kolumbiai elnök szerint a FARC szélsőbaloldali gerillaszervezet történetének legnagyobb csapását szenvedte el azzal, hogy katonai akcióban megölték a vezetőjét. Bogotában több helyen ünnepelnek, a gerillavezér holttestét a kolumbiai televízióban is bemutatták.
Két fővárosi és hét vidéki artmozi összesen 100 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) idei digitalizációs pályázatán.
A színész, akinek nemrég búcsút kellett vennie a tévés műsorvezetéstől, azt mondja: fél mindattól, ami az öregedéshez kapcsolódik. A kirekesztettségtől, a feleslegessé válástól, a betegségektől. A család persze tompítaná ezeket a félelmeket, de Csonka Pici nem hiszi, hogy egy klasszikus családmodellben lehetne boldog, és ezt az asztrológusa is megerősítette.