2011. december 15. csütörtök

dec. 15
8:42
Varga: „nem ördögtől való"az MNB és a PSZÁF összevonása (hirado.hu)
Az államtitkár szerint az új szervezettel szigorúbb és hatékonyabb felügyeleti rendszer jöhet létre.
dec. 15
8:44
Orbán: 2013-ban indul a pedagógus-életpálya modell (hirado.hu)
A kormányfő a Kisalföldben megjelent interjúban elmondta azt is, hogy jövő héten nevezi meg Fellegi Tamás fejlesztési miniszter utódját.
dec. 15
8:46
Fellegit figyeli a forint (hirado.hu)
A magyar pénz szűk sávban mozog, a befektetők kivárnak: Fellegi Tamás az IMF-tárgyalásokról, Matolcsy György a költségvetésről beszél majd.
dec. 15
8:48
Fotókon egy magyar orvos napja: 17 óra munka a megélhetésért (hirado.hu)
Eddig 2500 orvos és rezidens helyezte letétbe felmondását, amellyel bérük és munkakörülményeik rendezését szeretnék elérni.
dec. 15
8:50
Egyre kevesebb amerikai házasodik (hirado.hu)
Az agglegény, illetve férjezetlen amerikaiak aránya az 1960-as 15 százalékról mostanra 28 százalékra nőtt.
dec. 15
8:52
A Cassini lencsevégre kapta a Dionét (hirado.hu)
A Dione után a Titán felé vette az irányt.
dec. 15
8:54
Tűz egy orosz atomjégtörőn, két halott (hirado.hu)
A baleset oka egyelőre nem ismert, de nincs összefüggésben az atomreaktorok működésével, és radioaktív szivárgás sem történt.
dec. 15
9:00
Pitt: sose hagyom el Angie-t (BorsOnline)
Bár Brad Pitt és Angelina Jolie nem terveznek esküvőt, a színész a Hello! magazinnak adott interjújában azt mondta: sose hagyná el kedvesét.
dec. 15
9:00
Egészségükért perelnek az izraeli atomerőmű dolgozói (hirado.hu)
Egy izraeli napilap szerint sok munkás súlyos daganatos megbetegedés áldozata lett a Negev sivatagban álló létesítményből évek óta szivárgó sugárzás miatt.
dec. 15
9:18
Matolcsyt présbe fogták (BorsOnline)
A kormányzat a spórolás költségvetését készíti, ám mindeközben 500 millió forintot csoportosítanak át Orbán Viktor protokolljára, illetve elengedik az MTV adótartozásait. Mi szükség erre?
dec. 15
9:18
Tíz kalózt vertek agyon Bangladesben (hirado.hu)
A letartóztatott kalózokat több száz feldühödött halász lincselte meg, annyian voltak, hogy a rendőrök nem tudtak közbelépni.
dec. 15
9:20
A jármű- és gépgyártás húzza az ipart (hirado.hu)
Három százalékkal bővült az ipari termelés októberben, a részletes adatok megegyeznek a december elején közölt előzetes mutatókkal.
dec. 15
9:22
Tarlós: csaknem 500 milliárdból gazdálkodhat a főváros (hirado.hu)
A főpolgármester szerint ugyanakkor előfordulhat, hogy lesznek változások az országos költségvetés módosítása miatt.
dec. 15
9:36
Kitekerte az őzsuta nyakát a kamasz (Blikk)
Tass - Egy 14 éves kunszentmiklósi fiút állatkínzásért és lopásért állítanak bíróság elé csütörtökön - írja a Baon.hu
dec. 15
9:36
VV5: Szerelem a villában és azon túl is (Habostorta)
Szerelmi szálak szövődnek a való életben, a villán kívül is Shadi és Dya egymásra talált. Egyre szorosabb és mélyebb a kapocs közöttük. Azt mesélik: Minden a karácsonyi vásárban kezdődött, egy forraltboros beszélgetéssel. A Villában persze volt idejük egymásra. Egy egész estés, gyertyafényes randin beszélgethettek, de akkor még nem sikerült közelebb kerülni egymáshoz, a kamerák kereszttüze…
dec. 15
9:36
Katonák és dezertőrök csaptak össze Szíriában, sok halott (hirado.hu)
A szíriai hadsereg és a biztonsági erők legkevesebb 27 tagja halt meg csütörtök hajnalban a déli tartományban.
dec. 15
9:38
Fónagy: miniszterként is igen megtisztelő a kormányban dolgozni (hirado.hu)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tisztségviselője, aki államtitkárként vezeti a tárcát, a Rába-részvények vásárlásáról és a tárca irányításáról is beszélt a 180 percben.
dec. 15
9:40
Íme, a lelkész, aki fekve nyom (hirado.hu)
A magyar lelkész nemrégiben egy nem mindennapi bajnokságot nyert meg.
dec. 15
9:42
Negyven év lebontani Fukusimát (hirado.hu)
A márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű teljes szétszerelése 2014-ben indulhat.
dec. 15
9:54
Légzőgyakorlatokkal készül fel Kocsis Tibor (BorsOnline)
Szombatonként különleges gyakorlatokat végez Kocsis Tibor, hogy legjobb formáját tudja hozni az X-Faktor élő show-jában.
dec. 15
9:54
Gázfelhőt "vacsorázik" majd a Tejútrendszer fekete lyuka (hirado.hu)
A kutaók első alkalommal figyelhetik meg, ahogy egy objektum "halála" felé rohan
dec. 15
9:56
2014-től 21 nap az ügyintézési határidő (hirado.hu)
A közigazgatási hatósági eljárás és általános szabályairól szóló, módosított törvény több rendelkezése már 2012. február 1-jétől él.
dec. 15
9:58
Új módszereket vetnek be a magyar terrorelhárítók (hirado.hu)
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője a 180 percben elmondta, az új típusú terrorizmus ellen, új típusú eszközökre van szükség.
dec. 15
10:12
Újra juhász lesz Stadler (BorsOnline)
Visszatérhet a birkák közé Stadler József. Az akasztói vállalkozó a Szegedi Fegyház és Börtön egyik objektumában, a nagyfai börtönben tölti le 4 év 10 hónapos büntetését.
dec. 15
10:12
Egy nő volt a budapesti darabolós gyilkos! (Blikk)
A rendőrség elfogta a darabolós gyilkost a XVIII. kerületben – tudta meg a Blikk. Információink szerint szokatlan - de nem egyedülálló - módon a brutális gyilkosság feltételezett tettese egy nő.
dec. 15
10:12
Felgyújtottak egy mecsetet Ciszjordániában (hirado.hu)
Ismeretlenek héber feliratot fújtak az épület falára, majd felgyújtották. Előző éjjel egy kelet-jeruzsálemi templomban gyújtogattak vandálok.
dec. 15
10:14
Fellegi mától tárca nélküli miniszter (hirado.hu)
Nemcsak az IMF-EU párossal folyó tárgyalásokat vezeti, a külföldi pénzintézetekkel ő tartja majd a kapcsolatot.
dec. 15
10:21
PUSSY - NATURAL ENERGY DRINK (Joy)
Tiszta Forrás - 100% természetes, frissítő energia. Világelső prémium energiaital azoknak, akik szívesen merítenek a természet energiájából.
dec. 15
10:30
Jakabos előtt az olaszok is behódoltak (BorsOnline)
A csinos úszónőért, Jakabos Zsuzsannáért már nemcsak itthon rajonganak a férfiszurkolók, hanem Olaszországban is. A La Gazzetta dello Sport online oldala fotósorozattal adózott szépsége előtt.
dec. 15
10:30
Brutális! Láncra verték a diákokat! (Blikk)
Egy iszlám vallási iskola 60 tanulóját szabadította ki a pakisztáni rendőrség Karacsiban, ahol a gyermekek egy részét egy pincében láncra verték, éheztették, és arra kényszerítették, hogy a tálibok mellé álljanak.
dec. 15
10:30
Palacsintától retteg egy brit nő (Habostorta)
Kibővülni látszik a fóbiák tárháza, hála egy angol hölgyemény iszonyának "Ha arra kényszerítenek, hogy nézzek egy palacsintát, úgy érzem, menten beteg leszek tőle. Első reakcióm, hogy el kell pusztítanom, utána viszont el akarok menekülni" - idézte a 19 éves Stafeni Ingamellst a The Sun című brit lap. Vaskos, amerikai palacsintáról, úgynevezett crumpetról van szó, amely már-már fánkszerű, de…
dec. 15
10:30
Kályhában égett el a 170 ezer forint (hirado.hu)
Egymillió forintnyi ékszert loptak el egy makói zálogházból, két tolvaj megvan, egyikük a kályhába dobta a bizonyítékot.
dec. 15
10:32
Mindenki annyit twittel, amennyit akar - a bíróságon (hirado.hu)
Az újságíróknak a jövőben nem kell előzetes engedélyt kérniük a bíróságon, ha Twitter-üzenetet vagy emailt akarnak küldeni a bírósági tárgyalások alatt.
dec. 15
10:48
Többmázsányi újságja temette maga alá az ágyban fekvő öreget (BorsOnline)
A tíz éven át gyűjtögetett jachtmagazinok miatt forgott veszélyben egy essexi nyugdíjas élete. A padlásra hordott hétezer magazin súlya alatt beszakadt a tető, tíz óra hosszat az ágyhoz szögezte az öreget, akik – szerencsére – sértetlenül került ki a mennyezet romjai alól.
dec. 15
10:48
Svájc védi az árfolyamhatárt (hirado.hu)
A svájci jegybank kész korlátlan összegeket fordítani az 1,20 frankos euróárfolyam-határ védelmére, bár örülne a gyengülésnek.
dec. 15
10:50
Vérvizsgálatból megállapítható lesz az Alzheimer-kór (hirado.hu)
Egy kisebb létszámú vizsgálatban a szakemberek kiderítették, hogy a vér bizonyos sejtjeit fel lehet használni arra, hogy kimutassák a szellemi leépülés (demencia) korai stádiumát
dec. 15
10:52
Végtörlesztés: letiltották egy pénzintézet dokumentumait (hirado.hu)
A megtévesztő szövegű dokumentum felvetheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértését.
dec. 15
11:06
Börtönt kapott a finánc főnök (BorsOnline)
A Dél-dunántúli Vám- és Pénzügyőrség volt vezetőjére, B. Gyulára öt és fél év börtönt szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla.
dec. 15
11:06
Fellegi: január közepére lesznek tárgyalási mandátumok (hirado.hu)
A politikus meghallgatásán nem tud arról beszámolni, hogy az IMF és az EU küldöttsége feltételekkel érkezik Magyarországra.
dec. 15
11:24
Halálra fogyta magát az anorexiás nő (Blikk)
London - Szó szerint belehalt az éhezésbe az a 31 éves brit nő, akit evészavarai 29 kilósra fogyasztottak.
dec. 15
11:24
Festékszáradás-néző világbajnokság (Habostorta)
Egy újabb pihent kreálmány a messzi angol vidékről Kevés unalmasabb dolog lehet a világon, mint egy festék száradását figyelni, éppen ezért a sportág a kitartás és összpontosítás nagy próbája - hangoztatják a világbajnokság szervezői a LocalTraders.com című honlapon. A selejtezőkön mindenki élvezheti a hazai pálya előnyeit, ugyanis elég, ha otthon nézeget festékszáradást, a lényeg, hogy…
dec. 15
11:24
Nyugdíjas zokni (Metropol)
.
dec. 15
11:24
Jelentős változás jöhet: diploma nyelvvizsga nélkül? (hirado.hu)
Ha az egyetemek és főiskolák is rábólintanak, nyelvvizsga nélkül is kaphatnának diplomát azok a hallgatók, akik 2013-ig befejezik tanulmányaikat.
dec. 15
11:26
Megszületik a Grande Uffizi! (hirado.hu)
Nyolc teremmel bővül a firenzei képtár, az eddig helyhiány miatt raktárában őrzött festményeket állítják ki.
dec. 15
11:28
Putyin: ezek a reális politikai erőviszonyok (hirado.hu)
Az orosz elnök szerint rendszerének vívmánya, hogy a fiatalok az utcára vonulhatnak.
dec. 15
11:30
Erőre kapott a forint (hirado.hu)
Tíz órakor az eurót 302,64 forinton jegyezték, a svájci frank 246,91 forintba került, a dollárt hajszálnyival 233 forint felett adták.
dec. 15
11:32
Éhező orangutánokkal vizsgálják az elhízást (hirado.hu)
Az orangutánok saját tartalékaik segítségével életben maradnak, amikor kedvenc gyümölcseikből hiány keletkezik
dec. 15
11:34
Nőtt a külföldi beruházások értéke Szlovákiában (hirado.hu)
A beruházások többsége már hagyományosan az autóiparba, az elektronikai és a fémfeldolgozó iparba irányul.
dec. 15
11:36
Két év felfüggesztett a volt francia elnöknek (hirado.hu)
Jacques Chirac az első államfő az ötödik köztársaságban, akit elítél a bíróság.
dec. 15
11:42
Alkoholmámorban végzett áldozatával a darabolós gyilkos (BorsOnline)
A gyilkossággal gyanúsított nő azt állítja, nem emlékszik jól a darabolásra, agyát elborította a düh és az alkohol.

Keresés