Az American Idol és az X-Faktor alapítója, kíméletlen ítész és balhés műsorvezető, aki bárkiből képes sztárt csinálni. Sorozatunk első részéből kiderül, Simon rosszcsont tinédzser volt.
BUDAPEST - Sokkoló karácsonyi meglepetésben lesz része VV Verának (27) és családjának. Előkerült ugyanis az érzékeny lány pornóvideója, amiért lapunk információja szerint egy fillért sem kapott.
Sűrű hét áll Aczél Zoltán, a Haladás fogadási csalással gyanúsított edzője előtt. A szakembernek szembe kell néznie munkáltatóival, a sajtóval és talán a vádlóival is. Eközben ügyvédje a gyanúsítás ejtésén dolgozik.
Jelenleg 470 magyar katona szolgál Afganisztánban, munkájukról nagy elismeréssel szóltak az amerikai és afgán partnerek - mondta a honvédelmi miniszter.
Nehezen viseli a börtönt Stadler József, és élettársát, Elvirát is a sírás fojtogatja, ha arra gondol: hét közös karácsony után most külön kell tölteniük a szeretet ünnepét.
Tavaly több mint 200 fajt fedeztek fel a Nagy-Mekong régióban, mely felöleli Thaiföldet, Kambodzsát, Mianmart, Vietnamot, Laoszt és Junnan délnyugati kínai provinciát
Réges-régi álma teljesült az X-Faktor legidősebb mentorának. A Beatrice együttes frontembere a szombati élő show után egy rejtélyes fekete kartondobozzal a hóna alatt távozott az RTL Klub székházából.
Különleges szovjet katonai bázis a Déli-Bakonyban. Még ma is éjjel-nappal őrzik a tótvázsonyi objektumot, pedig a kihalt laktanya lassan az enyészeté lesz.
Az 56 éves Zardarit szívpanaszokkal szállították egy dubaji klinikára, a sajtóban pedig olyan találgatások láttak napvilágot, hogy egészségi okokból távozik tisztségéből.
A konferencián elfogadták egy olyan globális útiterv ütemezését is, amely az összes nagy gazdaságot, a legnagyobb kibocsátókat is magába foglalva kötelező normákat rendelne a szén-dioxid-kibocsátáshoz.
A Párhuzamos történeteket a The New York Times múlt héten beválogatta az év 100 figyelemre méltó könyvének listájába, és néhány napon belül két írásban is foglakozott a művel.
Rossz példát mutatnak a celebek, akik hihetetlenül gyors lefogyásaikkal kápráztatják el rajongóikat. Pszichológusok és táplálkozási szakemberek szerint a sztárokat utánzók azzal szembesülhetnek: hiába követik példaképük csodamódszerét.
Nem csak útvonalak tervezésére, hanem helyi nevezetességek fellelésére, valamint közösségi oldalakhoz való kapcsolódásra is jó a pazar kivitelű új Maps 3D.
Megölte a barátnőjét véletlenül az a 47 éves brit férfi, aki álmában odabújt párjához, de elaludt rajta, saját testsúlyával pedig annyira összenyomta a szerencsétlen nőt, hogy az megfulladt.
A külföldiek MNB-kötvényállománya nagyobb (87,2 milliárd forint), míg a belföldi szereplők tulajdonában lévő kisebb mértékben nőtt (64,9 milliárd forint) az előző hónaphoz képest.
Boros Krisztina nem tagadja: a gazdasági válság őt is megviseli. A tizenöt hónapos kisfiát egyedül nevelő híradós azt is elárulta, hogy jelenleg nincs igénye párkapcsolatra, csak Bálintra koncentrál.
Dmitrij Peszkov szerint a bejelentett visszaélések a szavazólapok olyan kis számára vonatkoznak, hogy semmiképpen nem kérdőjelezhetik meg az eredményeket. "