Kilencedik alkalommal rendezte meg a Hivatásos Labdarúgók Szakszervezete hagyományos év végi lábtenisz-tornáját, amelyet ezúttal a szolnoki B. Tóth Balázs, Lengyel Béla kettős nyert meg a fradista Nyilasi Bálint, Vattai Balázs duó előtt.
Hollywood - Autósokra nyitott tüzet egy ismeretlen férfi pénteken az utcán. Az ámokfutót agyonlőtték a rendőrök, három sérültet kórházba szállítottak. Több szemtanú azt hitte, hogy egy akciófilm jeleneteit forgatják, és annak a részesei.
Az uniós csúcson bejelentett lépések nem módosítják a Moody's már korábban hangoztatott azon nézetét, hogy az euróövezeti válság "kritikus és volatilis" szakaszban jár.
Nem festeti többé feketére hajkoronáját Obama amerikai elnök, akinek korábban szinte napi rendszerességgel kellett fodrászához járnia, hogy eltüntessék fehéredő fürtjeit.
Óvatosságra intette az iráni internetezőket, különösen a fiatalokat Hejdar Moszlehi iráni hírszerzési miniszter az Egyesült Államok múlt héten elindított "virtuális nagykövetségével" kapcsolatban.
A főpolgármester szerint jövőre 22,8 milliárd forintot fordít útfelújításokra a főváros, az iparűzési adó emelésétől pedig több mint 40 milliárdos bevételt várnak.
A miniszterelnök az Országgyűlés Európai Uniós nagybizottságát kérte fel, hogy vegye kézbe az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő tervekkel kapcsolatos parlamenti viták előkészítését.
Buckfield - Az amerikai Fritz Grobe és Stephen Voltz olyan autót épített, amelyet a diétás kóla és a Mentos cukorka sajátos keveréke hajt. Találmányuk egyelőre csak 70 métert tud megtenni, de már ez is új rekord.
Felmérések szerint minden második karácsonyfaégő selejtes. Karácsonykor megsokszorozódik a lakástüzek esélye a rosszul használt vagy éppen hibás izzók miatt, így érdemes néhány, esetleg életmentő tippet megfogadni:
"Mindent megtettünk a (német) kancellár és én azért, hogy az angolok is részesei legyenek a megállapodásnak. De mostantól egyértelműen két Európa létezik" - mondta a francia elnök.
Közel nyolc millió embernek okozott csalódást a BBC brit televíziós csatorna, mikor egy természetfilmben az egyik jelentet – mint később kiderült – nem a vadonban, hanem egy német állatkertben vették fel.
A KDNP helyes döntésről beszél, az MSZP féltést emleget, a Jobbik az elmúlt két évet úgy minősítette, hogy sok hűhó semmiért, míg az LMP azt mondta, hogy a szuverenitás nem a miniszterelnöké.
Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos szerint mérföldkő a csomag, amellyel az EU "döntő lépést tett a pénzügyi fegyelem biztosítása és az uniós gazdaság stabilizálása felé.
Marosi Antal egy hét alatt megjárta a poklot és a mennyet is. Utóbbit majdnem kétszer is. A haditudósítót és barátját, Alit tőrbe csalták Líbiában a Kadhafihoz hű erők, Marosi maga is csodálkozik, hogy életben maradt.