BUDAPEST – Ma már meg kell érkeznie a Fővárosi Főügyészségre, a Budapesti Rendőr-főkapitányságra és a IX. kerületi rendőrkapitányságra annak a feljelentésnek, amelyet egy magát megnevezni nem kívánó férfi küldött el a ferencvárosi labdarúgócsapat „furcsa" ügyei miatt.
Budapest — Nem tetszett Orbán Viktornak elődje helye a Parlamentben, ezért fogta magát, és átalakíttatta az épületnek azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt.
Öcsöd — Újabb részletek derültek ki a vérfagyasztó öcsödi sorozatgyilkosságokról. A Blikk információi szerint a nyomozók már hat, a környékről eltűnt ember ügyét vették elő, mivel úgy sejtik, ezekhez közük lehet a letartóztatásban lévő öcsödi J. Bálintnak (36) és J. Benedeknek (17).
Budapest — Tűzijátékkal, tortával és a legnépszerűbb vendégekkel ünnepli Fábry Sándor (57) az Esti Showder 250. születésnapját a mai adásban, amelyben többek között felelevenítik a 13 év legemlékezetesebb pillanatait is.
Kissé kifogott a politikai játék a villalakókon. A héten ugyanis nincs más dolguk, mint pártokat alapítani, majd kidolgozni saját programjukat, a kampányolás azonban nem hozza annyira lázba őket. Így a száraz szónoklatok helyett inkább játékkal ütik el az időt.
Budapest — Újra eltelt egy hónap, így újra eljött az idő, hogy olvasóink megválasszák a Blikk februári szépét, aki további esélyt kap a decemberi fináléban, hogy zsebre vágja az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását.
Kilencvennyolc halálos áldozata van a hivatalos adatok szerint a keddi új-zélandi földrengésnek; és 226 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván - közölte csütörtökön a szigetország rendőr-főfelügyelője.
Játék a puszikkal - így adta el az orális közösülést egy nevelőnő azoknak a kislányoknak, akiken alkalmazta. A legnagyobb, nyolc éves gyermek az iskolában az egyik osztálytársnőjén is kipróbálta a szokatlan játékot, az egyik szülő azonban rajtakapta őket - írja a Manna.ro.
Régóta tudjuk, hogy "nincsen a világon szebb, mint a cici", de hogy miért szeretik annyira megszállottan a pasik a melleket? Most lerántjuk a leplet a keblekről!
Athén - Molotov-koktélokkal dobálták meg a rendőröket görög fiatalok Athénben. A tüntetés békésnek indult, a szakszervezetek hívására szerdán több tízezren tiltakoztak a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió kikényszerítette megszorítások ellen.
Egyiptom - Tankok, és állig felfegyverzett katonák között forgat a magyar riporterpáros Kairó utcáin. A Blikk olvasói által az év médiaszemélyiségének választott Cseke Eszter (30) és S. Takács András (23) már egy hete van a még mindig veszélyekkel teli, forrongó országban.
Szerkesztőségünk vendége volt az énekesnő, aki többek közt azt is megsúgta a rajongóknak, hogy volt már egy éjszakás kalandja olyan partnerrel, akit régebbről ismert.
A fánk tésztája, bár igen kényes, olyan finom, hogy érdemes legalább farsang táján megpróbálkozni vele. Ehhez egy hagyományos és egy töltött variáció receptjét ajánlja Németh József, az MNGSZ hagyományőrző bizottságának elnöke és Lajtosné Ibolya, a Wellness Hotel Kalocsa szakácsa.
Budapest – Hiába közölte Tarlós István főpolgármester, hogy nem szűnik meg a József Attila Színház, és a művészek is folytathatják munkájukat, helyettesének kérésére Méhes László igazgató gyakorlatilag kénytelen volt feloszlatni a társulatot.
Szerkesztőségünk vendége volt az énekesnő, aki többek közt azt is megsúgta a rajongóknak, hogy volt már egy éjszakás kalandja olyan partnerrel, akit régebbről ismert.
Volvercote — Van, aki autójával parkol a háza előtt, van, aki a kint hagyott szeméttel vagy sóderhalommal borzolja szomszédai kedélyét: az Oxford melletti kisvárosban élő Nicholas Kravchenko egy második világháborús tankkal szerzett magának jó pár ellenséget.
SZIGETVÁR — Tudják, milyen dermesztő hidegben cipőt készíteni? A Lear Kft. dolgozói tudják. Nap mint nap vacogva, kabátban, kesztyűben és sapkában állnak a cipőgyár futószalagja mellett. Hiába szóltak főnökeiknek, hogy nem bírják tovább, semmi sem változott.
Magyarország — Új dinoszauruszfajt találtak magyar paleontológusok a Bakonyban. A Rhabdodontida névre elkeresztelt őshüllő három-négy méter hosszú lehetett, és a két hátsó lábán járt. A növényevő dinoszauruszt a fogkoronáin lévő függőleges barázdák tették jellegzetessé.
Budapest – Mélyrepülésben a politikusok tetszésindexei! A húsz legismertebb politikus népszerűsége kivétel nélkül esett ebben a hónapban a Medián közvélemény-kutatása szerint.
Magyarország — Ma rajtol a labadrúgó-NB I tavaszi szezonja. A csapatok teljes erőből a gázra lépnek és a tabella teteje felé veszik az irányt. A tizenhat klub szakvezetője nemcsak a játékosait hajtja, hanem az autóikat is. A Blikk összegyűjtötte, ki milyen kocsival jár a tréningekre.
Budapest — A csúcson hagyja abba Sásdi Vivien (22) a modellkarrierjét, a szőke szépség ugyanis úgy érzi, hogy a nyuszis magazin címlapjával megkoronázta eddigi pályafutását.
Mit tegyen az amerikai sorozatgyár, ha hazai pályán verik meg? Természetesen lenyúlja az ötletet, és saját receptje alapján újraforgatja. Ez történik most az egyik legjobb akciósorozatnak tartott Strike Back című szériával, amelynek három epizódja nálunk forog