2-án és február első napjaiban, a jóindulatú Vénusz–Neptunusz rezgéseknek köszönhetően ösztönös megérzéseink remekül működnek, és szívesen veszünk részt jótékonysági akciókban. Az érzelmileg igencsak felkavaró Vénusz–Uránusz kvadrát ugyanebben az időszakban váratlan szakítások, botrányok, válások okozója lehet. Több szabadságra és változatosságra vágyunk.
Budapest – Delhusa Gjon (56) nevére veszi Andreát (16). Az énekes pár napja döntött úgy, hogy volt szeretőjének lányát hivatalosan is a családba akarja fogadni. Gjoni természetesen kikérte fiai véleményét is, mielőtt döntött.
Sarka Kata túlsúlyosnak találja hat hónapos kisfiát, Dávidot. A kétgyermekes anyuka aggódik fia egészségéért, ezért visszavett a napi tápszeradagjából. Hajdú Péter szerint neje túl aggodalmas.
Hanyatt-homlok rohant vissza a szombat esti párbaj után a ValóVilág-villába Alekosz. Szeretteire rá se hederített, Balázzsal sem akart beszélni, sőt, még az ajtót is feltépte.
Totális a káosz Egyiptomban a napok óta tartó tüntetések miatt. Bár a Külügyminisztérium nem javasolja az utazást, a magyar turisták továbbra is mennek nyaralni az országba.
Majka a ValóVilágnak köszönheti ismertségét, a sors fintora, hogy műsorvezetőként épp a valóságshow ellen szállt versenybe a TV2-n. Ha kicsit szerencsésebb, Liptai Claudiával tehetné.
Mindig is a csúcsra vágyott és gátlástalanul tört előre, Milla Jovovich kemény és nyers személyisége miatt lett sztár. Sorozatunk első részéből kiderül: Millát származása miatt állandóan bántották az iskolatársai
Megmenthette volna áldozatát az a cserbenhagyó asszony, aki Tiszakécskénél csapott el egy gyalogost, majd férjét és a kocsit hátrahagyva elmenekült. Kiderült: az áldozat nem a gázolásba halt bele, és lehet, hogy nem is B. Tünde vezetett.
Nem érzi kritikusnak a Katona József Színház fűtéskimaradását Ujlaki Dénes (66), a színház társulatának Jászai Mari-díjas tagja, aki éppen Sopronba, Az esőcsináló című darab esti előadásaira tartott, amikor utolértük telefonon.
Fordulatot vett Sz. Dézi gyilkosságának ügye. Az egyik gyanúsított, T. Adrienn védője új szakértő kirendelését kérte, aki szerint nem biztos, hogy a lány tevőlegesen részt vett barátnője megölésében.
Budapest — Mindent gondosan előkészített Gigi (21) ahhoz, hogy végre kettesben tölthesse Jerzyvel (22) az éjszakát, a romantikus együttlét azonban mégis elmaradt.
Oroszlányon és Komárom megyén kívül a legtöbb lakossági bejelentést Budapestről kapta a szombat délutáni földrengés miatt a katasztrófavédelem. Sokan megijedtek a szokatlan jelenségtől. Az utórengések több hónapig tarthatnak.
A súlyos depresszióval küzdő Julie Schenecker megölte két tinédzser gyermekét, mert azok feleseltek. A zavarodott tampai asszony életfogytig tartó büntetésre számíthat.
Noha az ügyészség még súlyosabb büntetéseket kért, átlagosan két évvel enyhítette a táblabíróság a Zuschlag-per vádlottjainak első fokú ítéletét, és a vagyonukat sem kell elkobozni a jogerős határozat szerint.
Megrázó felvételeket készítettek Ploieşti-en, ahol az utca jegén megcsúszott és elesett egy ló, a felállni képtelen igás állatot pedig gazdája brutálisan ütlegelni kezdte.
Egyenruhás zsaruk lepték el fővárosi szórakozóhelyeket a hétvégén. De a szigorított ellenőrzéssel csak a beengedett fiatalok számának csökkentését sikerült elérni, azt nem, hogy a szórakozni vágyók életkorát leellenőrizzék, vagy hogy megakadályozzák őket az italfogyasztásban.
Egyre inkább magára marad a bolíviai hatóság a Tóásó Előd elleni vádakkal kapcsolatban. Még 2009-ben egy Santa Cruz-i szállodában végrehajtott rendőrségi akció során megölték a bolíviai-magyar kettős állampolgárságú Eduardo Rózsa-Flores és őrizetbe vették Tóásó Elődöt, akit azóta is Bolíviában tartanak fogva.
Valószínűleg nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt mondjuk, kevesen hallottak hazánkban a Llena De Amor című tévéműsorról. Ez nem véletlen, a produkció a futószalagon érkező mexikói szappanoperák egyike, és mint ilyen, nem feltétlenül számított eddig a férfiak kedvencének.
Valószínűleg nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt mondjuk, kevesen hallottak hazánkban a Llena De Amor című tévéműsorról. Ez nem véletlen, a produkció a futószalagon érkező mexikói szappanoperák egyike, és mint ilyen, nem feltétlenül számított eddig a férfiak kedvencének.
Amerikában februárban végén folytatódik, nálunk pedig február 1-jén indul az HBO-n a Nevelésből elégtelen első évada, amely jó eséllyel minden idők legviccesebb szériájaként vonulhat be a sorozattörténelembe
Megbüntették azt a fiatal argentin rendőrpárost, akiknek szeretkezését végigközvetítette a bekapcsolva felejtett rendőrségi rádiójuk a rendőrautóból - számolt be a helyi sajtó.
Kacsalábon forgó palotát tervezne és építtetne Barta Zsanett, a Miss Alpok Adria frissen koronázott királynője. A reménybeli tervező még csak érettségizik a Fazekas Gimnázium matek tagozatán, de már tudja: építész lesz.
Alekosz még a párbaj alatt is kizárólag a csajozással volt elfoglalva, szoknyavadász sasszeme kiszúrta VV Anettet, a ValóVilág harmadik szériájának szőkeségét.
Kipakolt az egyik pornószínésznő Charlie Sheen kokainos orgiájáról. A 22 éves Kacey Jordan aktív résztvevője volt annak a másfél napig tartó tivornyának, amelynek végén a hollywoodi filmsztár kórházban kötött ki.
A kitartás, a fegyelem és a szorgalom jellemzi a Vízöntő havát, és ez a karrierben is érezteti a hatását. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt mutatja be, miként hatnak az egyes csillagjegyekre a most uralkodó bolygó erői.
Merénylettel és meglepetéssel készül ezredik, jubileumi lagzijára az 55 esztendős Szemők András, aki ezzel a teljesítménnyel egyedülálló saját szakmájában.
Szerelmi ajánlatokkal bombázták a ValóVilág legutóbbi kiesőjét, Zsófit. A fiatal lány szerkesztőségünkben elmondta, nincs pasi ideálja, de Alekosz például egyáltalán nem tetszik neki. A naivától azt is megtudtuk, nem bánta meg, hogy Anikóval csókolózott.
Megjelent a Blikk Jármű melléklete, melyben több tizenkét oldalon keresztül böngészhetsz apróhirdetések között, elolvashatod az autózással kapcsolatos legújabb cikkeket és válogathatsz a szolgáltatások közül.
Pamplona - Dávid legyőzte Góliátot, a spanyol labdarúgó-bajnokságban a kiesés elől menekülő Osasuna focicsapata 1-0-ra megverte a világsztárokkal felálló, bajnoki címért harcoló Real Madridot.
Ada - A Megasztár óta először lépett közönség elé Szíj Melinda (41). Az énekesnő meglepő módon azonban nem Magyarországon, hanem Szerbiában, egy Ada nevű településen örvendeztette meg rajongóit a dalaival.
A legsokoldalúbb svájci bicska is elbújhat a mai, nagy tudású maroktelefonok funkcióbősége mellett. Komplett iroda és szórakoztatóközpont is elfér bennük, az emberek mégis csak az alapfunkciókat használják. Anélkül viszont nem is tudnak létezni.
Oroszlány — Akár holdbéli tájnak is nézhetnénk Oroszlány környékét, miután a szombati 4,8-as erejű földrengést követően óriási kráter keletkezett Oroszlány és Pusztavám között, a dobai bányatónál. Az elképesztő méretű gödör csaknem százötven méter átmérőjű, a mélysége helyenként eléri a húsz métert.
Összekulcsolt kézzel, merev tekintettel várta Zuschlag János perének ítéletét a Szegedi Ítélőtáblán. Végül jelentősen enyhítették az exszocialista politikus büntetését, mindemellett vagyona is megmaradhatott.
Magyarország — Újabb okot találtak a tudósok, amivel ágyba csalogathatjuk párunkat! Egy friss angol kutatásból kiderült: a rendszeres szexuális élet nemcsak a testnek, hanem a szellemnek is jót tesz: serkenti az agyműködést, vagyis ezáltal okosabbak leszünk.
Óriási botrány robbant Ausztráliában, miután letartóztatták az Új-Dél Wales tartomány oktatásügyi miniszterének férjét. Verity Firth férjét azért vették őrizetbe, mert épp ecstasy-tablettát próbált meg vásárolni egy beépített rendőrtől.