Budapest - Teljesen belezúgott Király L. Norbiba (21) a ValóVilág fekete démonja. A villalakókat meglepetésként köszöntötték szilveszterkor az X-Faktor sztárjai, köztük Király L. Norbi is, aki már puszta jelenlétével levette a lábáról Anikót (21)
Több emberen elkövetett emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy bodroghalmi férfival szemben, aki megalapozottan gyanúsítható egy hetvenéves házaspár meggyilkolásával.
Alkoholizmusa és depressziója miatt kezelteti magát David Arquette filmszínész, aki a közelmúltban jelentette be feleségével, Courteney Coxszal, hogy különválnak útjaik.
A vasárnap esti Párbaj vesztese, Kristóf volt szerkesztőségünk vendége, aki elárulta: a kamerák előtt, a villában eszébe sem jutott, hogy szexeljen feleségével, de ha Gina kijön, ez lesz az első dolguk. Kiderült az is, hogy Kristóf most munkanélküli, hiszen feladta korábbi állását a valóságshow kedvéért.
Magyarország - A szex fontosabb, mint a tanulás a magyaroknak. Ez derül ki a KSH legújabb adataiból, ami szerint a magyar háztartások többet költenek egy évben utcalányokra, mint például az oktatásra.
BUDAPEST – Jimmy közismerten engedett a gyengébb nem csábításának, de házasságon kívüli legnagyobb szerelme a gyönyörű modell, Háfra Mari volt. A Casanova bár zongoristája még közel sem futott be, amikor Rácz Kati dzsesszénekesnő bemutatta Marikának, aki barátnőjével jelent meg az éjszakában.
Fót - Sajtóértesülések szerint Erdei Zsolt (36) március 12-én, New Yorkban csaphat össze a spanyol Gabriel Campillóval (32) a Bokszvilágszövetség (WBA) betöltetlen világbajnoki övéért.