2011. január 31. hétfő

jan. 31
7:12
A Team Lotus is bemutatta új autóját - fotók (F1világ)
Ígéretéhez híven, hétfőn pontban hat órakor megjelenő online magazinjában lerántotta a leplet idei versenygépéről a Team Lotus alakulata. A T128-as kódszámra keresztelt modell jóval agresszívebb irányvonalat képvisel, mint elődje.
jan. 31
7:45
Gascoyne: Már a jövőt képviseli a T128 (F1világ)
A Team Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne úgy gondolja, hogy a Renault erőforrással hajtott T128-as kódszámot viselő modellben minden megtalálható, ami a sikerhez kell, és az új versenygép egy jó alapként szolgál majd a jövőbeli fejlesztésekhez.
jan. 31
8:18
A Lotus nem bajlódik a hibrid rendszerrel (F1világ)
A Team Lotus hivatalosan is megerősítette, hogy a kinetikus energiatároló rendszer (KERS) nélkül vág neki az idei évnek, azonban jelezte, ha szükségét látja, a szezon során beépíti azt autójába.
jan. 31
8:51
Vettel nem kell a Ferrarinak (F1világ)
Tagadta a Sebastian Vettel jövőbeli szerződtetésével kapcsolatos pletykákat a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo. A szakember elmondta, reméli, hogy a csapat következő versenyzője saját akadémiájukról kerül majd ki.
jan. 31
9:33
„A valódi erő megosztandó” – minifilmen az Aston Rapide (Auto Pult)
A patinás brit sportautógyártó legfrissebb, négyüléses limuzinjáról már számos kedvcsináló videó napvilágot látott, ám az igazi „durranás” (legalábbis az Aston Martin szemszögéből) most érkezett. Nem, nem egy újabb „007” részről van szó, hanem hivatalosan közzétették az angolok legfrissebb, „A valódi erő megosztandó” (True Power Should Be Shared) címet viselő több mint 7 perces minifilmjüket,…
jan. 31
9:57
Grosjeant is leszerződtette a Renault (F1világ)
A Lotus Renault GP harmadik számú versenyzőjeként tér vissza a Forma-1-ben a királykategóriában korábban már megfordult Romain Grosjean.
jan. 31
10:30
Schumacher: Alonso jól teszi, hogy tart a Mercedestől (F1világ)
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a német sajtónak nyilatkozva nemrégiben elárulta, véleménye szerint teljesen logikus, hogy a ferraris Fernando Alonso legfőbb riválisának tartja őt, hiszen meggyőződése, hogy a Mercedes sokkal jobb formát mutat majd 2011-ben.
jan. 31
11:03
Az 5-ös BMW lett a 2010-es Év Autója – Önök választották (Auto Pult)
Bizonyára minden szemfüles olvasónknak feltűnt, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan a címlapon volt az Autó Pult első Év Autója választásának győzteseit felvonultató cikkünk, mellette pedig egy közönségszavazás, amelyben az általunk meghirdetett 9 kategória győztesei között lehetett válogatni.
jan. 31
11:21
Az 5-ös BMW lett a 2010-es Év Autója – Önök választották (Auto Pult)
Bizonyára minden szemfüles olvasónknak feltűnt, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan a címlapon volt az Autó Pult első Év Autói választásának győzteseit felvonultató cikkünk, mellette pedig egy közönségszavazás, amelyben az általunk meghirdetett 9 kategória győztesei között lehetett válogatni.
jan. 31
11:36
Lehullt a lepel a Sauber új versenygépéről - fotók (F1világ)
A Sauber a mezőny harmadik csapataként mutatta be új autóját az első téli tesztnek helyet adó Valenciában, ahol kedden megkezdődik a nagyüzem. A C30-as modell több ponton is változott elődjéhez képest.
jan. 31
12:33
Hazánk is büszke az autózás 125. évfordulóján (Auto Pult)
1894 előtt még senki sem ismerte azt a szót, hogy „autó”. Kevesebb mint két emberöltővel ezelőtt a motorizáció igencsak gyerekcipőben járt, s egyetlen villanással később, 2007-ben a járműállomány már 918 millió darabból áll. A hihetetlen mértékű tudományos és technikai fejlődés mögött büszke férfiak (és néhány Hölgy) munkássága, tudása, s ami a legfontosabb; szenvedélye áll.
jan. 31
12:42
Schumi nem a kora miatt van rosszul a szimulátorban (F1világ)
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Telegraph Sportnak adott nyilatkozatában nemrégiben kijelentette, nem csak neki okoznak problémát a szimulátorban való rosszullétek, és hozzátette, már a ferraris időkben is hasonló nehézségei akadtak.
jan. 31
13:15
Megérkezett a Renault új versenygépe - fotó (F1világ)
Bár sokan egy extrém külsejű autót vártak, a Renault vadonatúj versenygépe első ránézésre nem tűnik olyan különlegesnek, jóllehet a vezetőség korábban elmondta, hogy a bemutatón nem fedik fel összes fegyverüket.
jan. 31
13:27
Újabb üzemanyagár-csökkentés szerdától (Auto Pult)
Szerdától négy forinttal csökken a benzin ára és kettővel mérséklődik a gázolajé a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
jan. 31
14:21
Trulli pontokra vadászna az új Lotusszal (F1világ)
A folyamatos pontszerzés reményében vág neki a 2011-es forma-1-es szezonnak a Team Lotus olasz versenyzője, Jarno Trulli.
jan. 31
14:23
Kobayashi: Készen állok utat mutatni a Saubernek (F1világ)
Készen áll arra, hogy utat mutasson csapatának, a Saubernek az első teljes F1-es szezonját tavaly teljesítő Kamui Kobayashi. Az istálló hétfőn délelőtt mutatta be a nagyközönségnek vadonatúj versenygépét, a C30-ast, melytől komoly előrelépéseket várnak.
jan. 31
14:54
Kubica: Az új gumiknak kell a legtöbb időt szentelni (F1világ)
A Renault istálló lengyel versenyzője, Robert Kubica a csapat új autójának hivatalos bemutatóját követően úgy nyilatkozott, véleménye szerint a téli tesztek során a Pirelli abroncsainak kell majd a legtöbb időt szentelni, azok megértése ugyanis elengedhetetlen lesz az év első versenye előtt.
jan. 31
15:24
Petrov még nem tudja, mire lesz képes az új Renault (F1világ)
Magabiztosan, tavalyi hibáiból tanulva várja a 2011. évi forma-1-es világbajnoki sorozatot a Renault istálló versenyzője, Vitaly Petrov – ezt maga az orosz tehetség árulta el a csapat új autójának valenciai bemutatóján.
jan. 31
15:57
Túl sok a gomb a kormányon a Forma-1-ben (F1világ)
A hibrid rendszer visszatérésével, és a menet közben állítható hátsó szárnyak érkezésével minden eddiginél több dolguk lesz a versenyzőknek a pilótafülkében az idei évben, ami egyesek szerint aggasztó a biztonság szempontjából.
jan. 31
16:09
Közös Alfa-Jeep SUV érkezik jövőre (Auto Pult)
A Fiat konszern jövő évi tervei között bogarászva megakadhat a szemünk egy érdekes adaton: az Alfa Romeo és a Jeep 2012-től évi 280.000 kompakt SUV-t szeretne eladni. Ez pedig érdekes fejleményekre enged következtetni.
jan. 31
17:03
Senna jövőre ismét versenyezni akar a Forma-1-ben (F1világ)
2012-ben ismét a Forma-1-ben szeretne versenyezni a Renault istálló teszt -és tartalékversenyzője, Bruno Senna.
jan. 31
17:21
Aszfaltra tévedt dízelmozdony – Ford S-Max 2.0 TDCi teszt (Auto Pult)
A Ford S-Max különleges jelenség. Bár helykínálata és származása abszolút családiassá teszi, futóművének gyorsasága és nyomatékos turbódízel motorja révén azonban a sportosságot nélkülözni nem akaró apukák hű társává válik; teszteltük a modell legfrissebb, ráncfelvarrott példányát!
jan. 31
18:15
Kémfotón az Opel Agila utódja (Auto Pult)
Nem, a legfrissebb kémfotókon nem a Corsa kétajtós kupé változata látható: a nagytestvér-jelmezt az Opel Agila utódja, a 2013-ban érkező Allegra öltötte magára.
jan. 31
19:48
Renault: Nincs feszültség Kubica és Petrov között (F1világ)
A Renault istálló csapatfőnöke, Eric Boullier az Autosportnak adott interjújában a minap elmondta, egyáltalán nem tart attól, hogy versenyzői között elharapódzik a viszony, miután Vitaly Petrov nemrégiben kissé kritikus hangnemben nyilatkozott csapattársáról.
jan. 31
20:54
Riportfilm a Ferrari F150-es bemutatójáról (F1világ)
Január 28-án, maranellói főhadiszállásán bemutatta a nagyközönségnek vadonatúj versenyautóját a Ferrari csapata, véget vetve ezzel a Forma-1-rajongók évről-évre visszatérő rémálmának, a téli uborkaszezonnak.

Keresés