21-én, amikor a Merkúr és a Mars együttállásba kerül a Neptunusszal, hajlamosak lehetünk arra, hogy az álmokba meneküljünk a valóság zord tényei elől, és pontatlanul alkossunk véleményt.
Budapest - Az Uzsoki utcai kórház egyik nyolcágyas kórtermében, a sarokban lévő ágyon töltötte az elmúlt napokat Schubert Éva (80). A színművésznőt műteni kellett a csípőprotézise miatt, így még csak felülni sem volt képes segítség nélkül.
Gyál‒Budapest ‒ Egyszerűen elképesztő! Megmenthette volna a kegyetlenül meggyilkolt gyáli diáklány életét O. Péter, de nem tette. Mindezt tehette büntetlenül, ugyanis a mai magyar törvények értelmében a „bűnös hallgatás" nem számít bűncselekménynek.
A villalakók elfojtott szexuális vágya, egyre több konfliktus forrása. A szerelmespár és Gombi mellett főleg Alekosz, Éva és Szandika nem bír magával; a lányok együtt kényeztették a görögöt.
Mélyen vallásos, és boldogan készült az anyaságra a 31 éves asszony, aki a gyanú szerint halálra verte csecsemőjét. Nem kizárható, hogy S. Eszter szülés utáni depresszióban szenvedett.
Marilyn Monroe-vá és egyben saját maga modelljévé vált Marjai Judit. Ehhez nem csak szemrevaló külsejét formálta át, hanem a fényképezőgép túloldaláról meg is örökítette a végeredményt.
Reisz András lassan hét éve terelgeti a felhőket a televíziók képernyőjén. Az ízesen beszélő időjós hivatása mellett a vasutazás megszállottja, nemrégiben pedig szőkére festett tincseivel osztotta meg közönségét.
Megtaláltuk Gábor Zsazsa magyarországi unokaöccsét. Gábor József először meséli el, milyen is volt testközelből a botrányhős díva. Az első részből kiderül, melyek a fennmaradt rokoni szálak.
Profi látó segítségével küzd igazáért, s közben átvert sorstársait keresi Nikolett, akitől 28 millió forintot csalt ki egy hódmezővásárhelyi jósnő, mondván: megtisztítja a pénzt, mert az Niki minden gondjának forrása.
A számos megfontolandó mellett számtalan meghökkentő javaslat is érkezett az alkotmány-előkészítő bizottsághoz. A vasárnap estig befutott különös javaslatokból válogatott lapunk.
Lapunk négyszer írt a Magyar Birkózó Liga honlapján megjelent független könyvvizsgálói jelentés tényeit idézve a birkózószövetség pénzügyi elszámolási furcsaságairól.
A hét csillagállásai sok jegy szülöttének életét megnehezíti a vállalkozása területén, de lesznek olyanok is, akiknek a munkája növekszik meg. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki, hogyan alakulnak a cégek körüli dolgok.
Azzal vádolnak egy 25 éves, ír származású, de három éve Ausztráliában élő hölgyet, hogy megerőszakolt egy 32 éves nőt egy bár mosdójában. Anne Marie O'Loughlin aszisztensként dolgozott Brisbane egyik kórházában, szabadidejében pedig sokat bulizott, gyakran keresett fel éttermeket, klubokat - írja a Manna.ro.
Ahelyett, hogy a másikat okolnád, jobb, ha felismered: a másikat nem változtathatod meg, csak saját hozzáállásodat. Ezért ha te formálódsz, a kapcsolatotokat is jobbá teheted.
A 107 éves Zsóka nénit, aki a család tudomása szerint az ország legidősebb asszonya, húsz családtag, köztük unokák dédunokák és ükunokáik köszöntötték.
Kilencvenéves koráig vadászott, körbemotorozta a fél kontinenst, s manapság is buzog az életkedv a 104 éves Csikai Pálban. Állítja: napi egy pohár bor és a határtalan életszeretet a hosszú élet titka.
Ahelyett, hogy a másikat okolnád, jobb, ha felismered: a másikat nem változtathatod meg, csak saját hozzáállásodat. Ezért ha te formálódsz, a kapcsolatotokat is jobbá teheted.
Líbia a polgárháború szélére sodródott és egy nemzetközi összeesküvés célkeresztjébe került – jelentette ki televíziós beszédében Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető, Moammer Kadhafi második legidősebb fia.
Rakonczai Viktor, aki a közelmúltban Wolf Kati első slágerénél is bábáskodott, most a Nyári lányokkal dolgozik első magyar nyelvű dalukon, amihez videoklip is készül.
Egy korábban eltűnt bolygóról származhat az élet. Több kutató is úgy véli: a Phaeton nevű égitest élővilága a Földön terjeszkedett tovább. Vajon valóban létezhetett az állítólag köddé vált égitest?
Nagy eséllyel indulhat egy tehetségkutató versenyen egy fiatal nő. A csinos hölgy három testnyílásába sípokat dug, és a hangszeren játszi könnyedséggel elfújja az amerikai himnuszt.
Ki ne irigyelné a mai rohanó világban a jógik, meditáló szerzetesek és a harcművészek elképesztő eredményeit, önkontrolljukat, különleges képességeiket.
Kunkli Tivadar a hatalmas Bob Sapp elleni thaibox- ütközetére rengeteg edzéssel és napi négy liter tejjel készül. Megtudtuk, az amerikai harcos 30 millió forintos gázsit vág zsebre.
Hattie egy szabad tartásban élő brit házityúk. Napjai a legnagyobb nyugalomban telnek. A kedvességet és a fáradozást egy nem mindennapi tojással hálálta meg gazdáinak.
Kimberley és az arcára állítólag tévedésből tetovált 56 csillag után íme Mad Dog" Deon története. A 27 éves brit férfinak nem támadt jobb ötlete, mint hogy egy Batman-sziluettet varrasson az arcára.
"A berlini Tagesspiegel online kiadásában 2011. február 20-án megjelent interjútól kénytelen vagyok elhatárolódni" - közölte a filmrendező hétfőn az MTI-vel.
Az áldozat családja is arra kérte a bírót, ne hozzon túl szigorú ítéletet Z. István ügyében. A férfi 2008-ban megölte feleségét, testét feldarabolta, majd a Dunába dobta. Hét évet kapott tettéért.
Támadója kutyájának ugatása mentett meg egy 14 lányt a szexuális erőszaktól az észak-olasz nagyvárosban, Milánóban. Ugyancsak az állat hangoskodásának köszönhető, hogy a 40 éves agresszort sikerült letartóztatni.
Zalaegerszeg – Senki sem vizsgálta meg a babát, amikor megszületett – állítja Horváthné Adrienn, akinek 24. héten született kisfiát egy vesetálba tették inkubátor helyett.
Manchester - Szörnyű balesetet szenvedett Aziz Awang (23). A világbajnoki ezüstérmes pályakerékpáros bal lábszárát átdöfte egy 25 centis fadarab, miután a Világkupa-sorozat hétvégi futamán bukott – sérülését észre sem vevő malajziai versenyző visszaült bringájára, s harmadikként tekert célba.
A Mexikóvárosban található brit követség előtt kezdett éhségsztrájkba egy 19 éves lány, abban a reményben, hogy meghívást kap Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjére.
Megnyalhatja mind a tíz ujját az a motoros tolvaj, aki egy piros lámpánál kikapta Beke Ivett kocsijából a táskát. Értékek nem, mindössze egy finom házi készítésű tiramisu lapult benne.
Lyon - Bosszúvágy és hatalmas győzni akarás fűti a Real Madrid játékosait a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, Lyon elleni találkozója előtt.
Finom és kívánatos, de nem csupán az élvezeti értéke miatt. Számos előnyös tulajdonsággal bír, amelyek jótékonyan hatnak az emberi szervezetre. Persze csak ha mértékkel eszik belőle!Véd a rák ellen?
Miskolc - Hazatér Miskolcra Kemény Dénes (56). A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerdától péntekig a Volvo-kupán irányítja kiválasztottjait, mégpedig a róla elnevezett uszodában.