Budapest — Öngyilkosságot kísérelt meg nemrégiben a börtönben az a B. Gábor (24) , akit tavaly augusztusban tartóztattak le, miután több biztonsági őrre is rálőtt a Váci úti Tescóban – tudta meg a Blikk. A fiatalembert most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vizsgálják. Úgy tudjuk, teljesen kiborult.
Nyolc hónapon keresztül volt a legközkedveltebb élő személyiség a Facebook közösségi portálon Lady Gaga, akit most Eminem ledöntött képzeletbeli trónjáról.
Magyarország — A férfi az, aki nem bír hűséges maradni, s folyvást a kalandot keresi; bezzeg a nő! Ha egyszer párra lelt, még csak a gondolatai sem járnak másnál! Így szól az egyik kegyes párkapcsolati hazugság.
Az utolsó léghajlító lett a legrosszabb film az idei Arany Málna díjkiosztón, ahol az év legsilányabb alkotásait és alkotóit díjazták. „Elismerést” vehetett át Jessica Alba és a teljes Szex és New York stáb is.
Budapest – Egymásra mutogatnak Sz. Dézi gyilkosai: a kegyetlen pár tárgyalása hétfőn kezdődik a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint. T. Adrienn (21) és B. László (22) bekábítószerezve, 58 késszúrással végeztek a modell Sz. Dézivel (†21).
Érdtől egészen Budapestig üldözték a rendőrök azt az ámokfutó tolvajt, aki a rablás után rendszám nélküli kocsijával menekült, majd belehajtott egy családi házba és elfutott a rendőrök elől. A férfit azonban fél órán belül megtalálták és őrizetbe vették.
Bár nem lehet tudni, hogy Elton John vagy David Furnish-e az igazi apja a kis Zacharynek, de a csöppség megszólalásig hasonlít az énekesre, főként, amikor ráadják Elton jellegzetes napszemüvegét.
A szép napsütéses idő nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is kicsalogatta a szabadba. A Margitszigeten egy kisfiú futkosott, játszadozott, majd úgy döntött, hogy megmássza a Domonkos-rendi kolostor romjait.
Hazatérhetnek végre a Líbiában rekedt magyarok. Mégsem ölelhetik magukhoz aggódó szeretteiket, ugyanis a reptérről egyenesen a Terrorelhárító Központ bázisára viszik őket.
Megbukott a drogteszten a Puerto Ricó-i képviselőház egyik tagja, akitől a mandátumigazolás miatt vettek mintát. A férfi szervezetében kokaint találtak, várhatóan feljelentést tesznek ellene. Ügyét az etikai bizottság is vizsgálja.
Elgázolt egy paparazzót vasárnap hajnalban Harry herceg sofőrje, miközben a királyi sarj épp beült az autóba egy átmulatott éjszaka után. A férfi súlyosan megsérült, kórházba szállíották - írja a News of the World című brit újság internetes oldala.