Az első, vaginán keresztüli vakbélműtétet 2008 márciusában, a San Diego-i Orvosi Központban hajtották végre, most azonban már egy német klinikán is alkalmazzák ezt a módszert.
A jövő héten kiengedhetik a kórházból Bálint Györgyöt, akit egy zebrán gázoltak el még február közepén. A televíziós az MTV Nappali című műsorának azt mondta, hogy a körülményekhez képest jól van, és már dolgozik.
A kulturális forradalom Kínájában a politikai propaganda eszközei nemcsak a plakátok és a hirdetmények voltak, de a legkülönfélébb használati tárgyak is
Álbajusz, paróka, kontaktlencse – bármit bevetnek a bűnözők, hogy elmaszkírozzák magukat bűnelkövetés közben. Egy-két gengszter komoly fejtörést is okoz a zsaruknak.
Ebben a videóban stylistunk, Schreiter Lilla elárulja, hogy márciusi átváltoztatjunk alanyunkra milyen ruhákat adott, és miért pont ezekre esett a választás.
Egyre közeledik a vég Moammer Kadhafinak. A líbiai diktátort miniszterei, legközelebbi barátai és segítői is sorra elhagyják. Most legnagyobb híve, a 38 éves ukrán nővérke is faképnél hagyta.
Biztosan sokan vannak, akik el sem tudják képzelni, hogyan lehet egy kalap alá venni vagy egy napon emlegetni a szülést és az orgazmust, de állítólag egyre többen állítják; nem mítosz, sőt, megtanulható.
Ha parancsot kap a Terrorelhárítási Központ, ismét végrehajt egy mentőakciót Líbiából - mondta Hajdu János főigazgató, hozzátéve: aki akart, eljöhetett most.
Az elkövetkezendő nyolc–tíz napban sem érkezik még meg a tavasz. Éjszakánként kemény fagyok várhatók, és napközben sem emelkedik a hőmérséklet öt fok fölé.
Segítünk a hölgyek fantáziájának beindításában! Természetesen nem a fürdőkádas-gumikacsás történet hitvesi ágyra továbbfejlesztett verziójára gondolunk, hanem az igazán szexi, pajkos és erotikus játékokra - nagyoknak. A nők életében ugyanúgy nagy jelentősége van a szexuális életnek, mint a férfiaknál, a kiegyensúlyozott hétköznapokhoz pedig hozzátartozik, hogy a hölgyek akkor is megélhessék és…
A Maya naptár szerint jövő december 21-én jön el a világ vége, de komoly hírű kutatók is megjósolták már, hogyan érhet véget az élet a Földön. A 12 lehetséges eset közül az egyik, a klíma változás hatása már nem előrejelzés, hanem tény, minden évben tízezrek halnak meg miatta.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a parlament hétfői ülésén bejelentette: Mikola István március elsejétől az OECD nagykövete lesz, ezért képviselői mandátumáról lemond.
Furcsa és akár ellentmondásos szabályokat tartalmaz a Szlovákiában érvényes KRESZ - derül ki abból az összeállításból, amely az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában olvasható.