A kórházban vesztette életét az a 12 éves kisfiú, akit testvérével együtt egy kisteherautó gázolt el csütörtökön este. A 7 éves kislány a helyszínen meghalt.
A bolíviai mókusmajmok új szenvedélye a napszemüvegek elcsenése: ketrecükben már egy egész gyűjteményt halmoztak fel, amelyek között márkás darabok is találhatóak.
Végtagok nélkül jött világra egy csecsemő Vaslui megyében, az anya ugyanis nem járt terhesgondozásra, így az orvosoknak esélyük sem volt kiszűrni a rendellenességet. A kicsinek hiányzik mindkét keze és az egyik lába, a másik alsó végtagja csak térdig fejlődött ki - írta a manna.ro.
Április 7-ig 229, a különadóról szóló bevallás érkezett be az adóhatósághoz. E hónap elejéig összesen az adózók 667,4 millió forint különadót fizettek be.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád polgármestere azt mondta: a tornádószerű szél péntekre virradóra ledöntötte és összetörte a síremlékeket, fákat csavart ki, valamint háromszáz méter hosszon kidöntötte a sírkert kerítését.
Tavasztól a fővárosi sírkertek nyugalmát lovas és kutyás rendőrök fogják biztosítani, hogy a temetőlátogatóknak ne a tolvajokra kelljen figyelniük, hanem nyugodt körülmények között ápolhassák, gondozhassák szeretteik sírját.
A világhírű Rhoda Scott és Varnus Xavér még egy elromlott liftben döntötték el, hogy Budapesten is színpadra állnak. A rendhagyó orgonapárbaj részleteiről Xavér nyilatkozott.
Ügyvédje szerint havi 88 ezer forintot keres a sztárszakács A Budai Központi Kerületi Bíróságon tegnap hivatalosan is megállapították Kovács Lázár apaságát. Volt szeretője, Andrea fel akarja tárni a mesterszakács teljes vagyoni helyzetét. Bár papíron már a sztárszakács a kis Lázárka édesapja, a gyerektartás összegében még nem sikerül megállapodniuk a feleknek, így e kérdésében később várható…
Kitartóan küzdöttek az orvosok az életéért, de már nem tudták megmenteni azt a 12 éves fiút, akit 7 éves húgával együtt gázolt el egy furgon csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Kapásfalunál. A kislány a helyszínen meghalt.
Válogatott szitkokat zúdít hazájára a Rich Dart. A brit fiatalember néhány éve tért át a muszlim hitre, és dicséri az iszlám törvénykezést, a Sariját, ám hipokrita módon felveszi az állami lakhatási segélyt, hogy fenntartsa londoni luxusapartmanját.
Körülbelül tízezer forintnak megfelelő angol fontot kell fizetniük azoknak, akik a limitált számban elkészült Middleton-féle Barbie babát szeretnék Húsvétra ajándékozni gyerekeiknek.
A hangulat azonnal forró lesz körülötted, ha belebújsz a New Yorker idei nyári kollekciójának egyikébe. Hisz a fürdőzéshez és kerti partikhoz semmi más nem kell, csak a lezser ruhák, bikinik és miniszoknyák.
A svéd pénzügyminiszter az ECOFIN Gödöllőn megkezdődött ülése előtt azt mondta: Portugália válságos pénzügyi helyzetét már hónapokkal ezelőtt kezelni kellett volna, és úgy vélte, hogy a késlekedés több ezer munkahely elvesztésébe került.
Két családot kellett kiköltöztetni otthonukból, miután Miskolc hegyén, az Avason omlás történt. Nem ez az első eset, tavaly decemberben szintén omlásnak indult a támfal egy másik utcában.
Az alumínium ára 2008 augusztusa óta a legmagasabb szintjére emelkedett pénteken a londoni fémtőzsdén. Az arany ára történelmi szintre, míg az ezüst ára 31 éves csúcsra tört.
A lecserélt járműveket valószínűleg bontási áron próbálják majd értékesíteni. A 97 új Skoda Superbet darabonként mintegy hatmillió forintért vásárolják meg.
Újra Romulus az úr a Veresegyházi Medveparkban: a mackó már 2005 óta kalandozik, egészen pontosan azóta, hogy csömöri milliárdos gazdáját fejbe lőtték egy vadászaton.
Miközben már zajlik az esküdtek válogatása Conrad Murray május elején kezdődő peréhez... ...a gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt orvos védői közölték: Michael Jackson "kétségbeesett lépéseivel" akarják magyarázni a sztár halálát. Conrad egyik ügyvédje, Edward Chernoff szerdán azzal a teóriával állt a bíróság elé, hogy Jacksont nyomasztotta súlyos anyagi helyzete, a színpadra való…
Kolontár - Devecser - Az élet legapróbb jelét sem lehet felfedezni fél évvel az iszapkatasztrófa után a vörös sárral elöntött területeken. A fák ugyan már rügyeznek, ám az aljnövényzet nemigen akar magához térni - csak itt-ott látni egy-két fűcsomót. A Torna patak vize még mindig rózsaszín, naponta több lapát gipsz kerül bele tehermentesítésként.
Nicolas Sarkozyt agresszív kiskakasként mutatja be egy most megjelent életrajzi könyv. A francia elnök egy feleségéről szóló cikk miatt őrjöngve hívta fel a szerkesztőt, Franz-Oliver Giesbert-t még 2008-ban, aki ezt a 40 perces szópárbajt is publikálta a kötetében.
Eva Longoria David Letterman show-jában vendégeskedett. A színésznő szakácskönyvet írt és azt reklámozta, méghozzá igen profi módon: mindent bevetett az aprócska termetű világsztár.
Ittasan elnökölt az angol törvényszék egyik bírája egy pedofíliával vádolt középkorú férfi tárgyalásán. A nem hétköznapi eset után az egyik áldozat családja felháborodásában levelet írt az illetékesekhez, hogy mentsék fel állásából az alkoholista bírót.
Az MSZP közlése szerint ismeretlenek megrongálták a párt zuglói irodáját. A párt szerint az eset felveti a gyanút, hogy valakik a vasárnapi zuglói időközi választás MSZP-s jelöltjének akarnak üzenni.
A brit nemzet úgy várja a leendő királyi pár esküvőjét, mint kisgyerek a karácsonyt. Az egyik brit pletykalap weboldalán "a nagy visszaszámlálás" felirattal, óramű pontossággal jelzik, hány nap van hátra a hetedhét országra szóló ceremóniáig.
Szakértői jelentések szerint a romagyilkosságok vádlottjai által használt mobiltelefonok hívásforgalma alapján megállapítható, hogy legalább két másik embernek is lehetett tudomása a bűncselekményekről.
Egy év távlatából akár még hasznot is húzhatnak az izlandiak a vulkán kitöréséből Nemhogy csökkentette, hanem fokozta Izland turisztikai bevételét a magát egy éve aktiváló, és ezzel nagy felfordulást okozó vulkán, az Eyjafjallajökull. Egyre több turista érkezik ugyanis a szigetországra, ahol a világ légi közlekedését megbénító vulkán még múzeumot is kap. A magánkezdeményezésként indult intézmény…