Sokan nem tudják, hogy létezik a nyugtalan láb szindróma nevű betegség, akik azonban szenvednek tőle, minden lehetséges gyógymódot kipróbálnak, hogy enyhítsék fájdalmukat. A tudósok szerint az egyik ilyen az önkielégítés.
Rezzenéstelen arccal érkezett a ValóVilág stúdiójába Stohl András (44) szombat délután. A tárgyalása óta ez volt az első munkanapja az RTL Klubnál, amit már azzal a tudattal kezdett meg, hogy a bírósági ítélet szerint a jövőben valószínűleg hosszabb időre búcsút kell vennie kollégáitól.
BUDAPEST - Rocksztárnak készül Ihos József (53). Kató nénit egy rockbanda kereste meg, szeretnék, ha Ihos beállna a csapatba, és kemény rockerként járná velük az országot.
BUDAPEST - Törvény készülhet a képviselő házaspárok ellen. 1990 óta minden parlamenti ciklusban voltak olyan honatyák és honanyák, akiknek házastársuk is képviselőként dolgozott, ám ennek a sorozatnak vége szakadhat.
Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók tegnap hajnalban a fővárosi Dózsa György út és Délibáb utca sarkához, ahol kigyulladt egy felújítás alatt lévő szálloda tetőszerkezete.
Ferihegy - Még szerencse, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező külföldiek többsége nem ismeri a magyar Kresz-táblákat, így nem gondolhatnak bennünket törvényt nem tisztelő embereknek.
Penélope Cruz Oscar-díjas színésznő családjának és támogatóinak köszönte meg a megtiszteltetést, hogy csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.
A ValóVilág talán legkeményebb párbaja zajlott vasárnap este. A hangulat a luxusbörtönben a tetőfokára hágott, és a játékosok egymást nem kímélve szólogattak be egymásnak.
Budapest — „Száz kisleány egy gólra vár, száz csókot ád majd a győztes meccs után." Horváth Anna (18) az FTC középpályása, Tóth Bence (21) barátnője jól ismeri a Fradi-induló minden sorát.
Budapest – Nagyon várta munkatársunk telefonját Kálfári Karina (19), aki bízott abban, hogy második próbálkozásra sikerült megugrania az első akadályt és bejut a decemberi fináléba a Blikk szépe versenyben. A fiatal lány nem hiába várt, és profi visszafogottsággal vette tudomásul: ő lett Miss Március.
Kirúgta, megtagadta több mint tíz éve hűséges kollégáját és egyik legjobb barátját Fábry Sándor. A showman azt hitte, hogy elárulta őt munkatársa, pedig ilyesmi eszébe sem jutott.
A ValóVilág testvérpárjának női tagja még a villába költözése előtt elment egyik legjobb barátja sírjához. Gigi bizalmas viszonyban volt a fiúval, aki a múlt nyáron repülőbalesetben vesztette életét.
Rettegés az élete egy 18 éves lánynak, akit iskolája mosdójában két fiú késsel orális szexre kényszerített. A kamaszok előzetes letartóztatásban vannak, ismerőseik életveszélyesen fenyegetik Nikit.
Aki utálja, az sem tagadja, hogy José Mourinho a világ egyik legjobb futballedzője. A túlzottan magabiztos, jóképű és dúsgazdag tréner az újságírók kedvence, mert mindig történik vele valami.
Nekem senki se mondhatja meg, mit tegyek! – fakadt ki a Borsnak Szandra, aki felkavarta az Éden Hotel állóvizét. Kiejtette a játékból a legerősebb pár hölgytagját, és egy ágyban alszik ellenségével.
Lejárt Tánczos Gábor próbaideje, a H. Zsófia meggyilkolásáért elítélt férfi április elsejétől élvezheti a teljes szabadságot. Mégsem lehet maradéktalanul boldog: senki sem akar munkát adni neki.
Hófehér koporsóban temették el az Angliában tragikus hirtelenséggel meghalt magyar diáklányt Sorokpolányban. A 16 éves Batyi Klaudia halálára a mai napig nincs magyarázat.
Hiába a kivételes tehetség, eddig nem jött el a várt áttörés az operát éneklő testépítő számára. Viktor azért harcol, hogy főfoglalkozásban gyúrhasson a hangszálaira.
Liliana Matthäus, a korábbi magyar szövetségi kapitány negyedik felesége – nemrég váltak el – a Szombat esti láz német változatának nagy felfedezettje.
Korábbi híve, a líbiai titkosszolgálat Londonba menekült vezetője hosszasan beszélt Kadhafiról. Az ezredes drogfüggőségéről és démonikus ukrán barátnőjéről is beszámolt a briteknek Musza Kusza.
Félő, hogy Mario Balotelli rossz társaságba keveredett, és valamilyen leszámolási ügyből kifolyólag verték szét az autóját. A 20 éves futballista botrányt botrányra halmoz.
Nagyon rosszul érintette Angelina Jolie-t, mikor egyik örökbe fogadott fiát, Paxot eltanácsolták abból a Los Angeles-i magániskolából, ahová járt. Pax ugyanis állítólag nagyon rosszul jött ki a társaival és gyakran agresszívan viselkedett velük.
Madridban vendégeskedett a múlt héten Károly herceg, brit trónörökös és felesége, Kamilla. A spanyol királyi gárda egyik tagja sokkal nehezebben viselte a meleget, mint az illusztris vendégek.
Gondolnád, hogy egy félórás hancúrozással annyi kalóriát tudsz elégetni, mintha egy órát bicikliznél? Íme, a legmeglepőbb diétatrükkök. Kevesen tudják, hogy a kék tányér éppolyan fontos része egy sikeres fogyókúrának, mint mondjuk az étkezések előtti langyos víz vagy a pitypangtea. Ismerd meg a legmegdöbbentőbb diétatrükköket.
Melbourne – Őrangyal vigyázhatott arra a 40 éves ausztrál nőre, aki kocsijával hat emeletet zuhant egy parkolóházból, de szinte karcolásokkal túlélte a balesetet.
Tragikus baleset történt egy chicagói vidámparkban: kikapcsolta a biztonsági övet és felállt a mozgó hullámvasútban egy 3 éves kisfiú, majd szülei szeme láttára fejjel a földre zuhant. Nem élte túl.
Nagyon csinos és különleges ruhában jelent meg Mihail Gorbacsov 80. születésnapján Milla Jovovich. Csak egyetlen gond volt vele, elcsúszott a csipke, és a színésznő nem viselt melltartót.