Az ÁNTSZ szerint a szellőztetés, a légszűrés vagy a kijelölt dohányzóterületek a füstmentes környezethez képest mind hatástalan megoldások. Magyarországon évente mintegy harmincezer ember hal meg dohányzásra visszavezethető betegségek miatt.
A Kijevben rendezett adományozó értekezleten összesen 550 millió euró gyűlt össze. A tervek szerint a pénzből egy 108 méter magas, 150 méter hosszú és 260 méter széles, 20 ezer tonnás boltozatot húznak a felrobbant 4-es reaktor régi szarkofágja fölé.
Menekülés közben egy csomagot dobott el egy rabló Debrecen belvárosában, ezért lezárták a város főutcáját, és kiköltöztettek 33 embert. Attól tartanak, bomba is lehet a csomagban.
Az MSZP elnöke szerint, az új alaptörvény jogi szempontból legitim, de politikailag és társadalmilag nem az, hiszen nem bírja a társadalom többségének a támogatását, nincsen róla szakmai és politikai konszenzus.
Jól ráfázott B. András, miután megpróbálta pénzzel elintézni a zsaruknál, hogy ne indítsanak ellene eljárást ittas vezetés miatt: kedden egy év börtönre ítélte, próbaidőre felfüggesztve a Debreceni Ítélőtábla, és százhatezer forintját is elkobozták.
A ValóVilág kiesett szépfiújának, Gombinak (27) a szerelmét, Picurt gyönyörű menyasszonnyá varázsolta a life.hu, legújabb rovata ugyanis minden vállalkozó kedvű arának ingyenesen elkészíti a főpróbáját.
„Ideológiailag egyoldalúnak és tartalmilag teljes mértékben tévesnek” minősítette a magyar alaptörvényt ért bírálatokat Bernd Posselt. A német EP-képviselő szerint az alaptörvény a legjobb jogszabályokat foglalja magába.
Akárcsak idén, jövőre is ráfáznak a kisebb keresetűek az adómódosításokra. A konvergenciaprogram szerint a kormány drasztikusan csökkentené az adójóváírás összegét, pont azt a támogatást, amelyet a rosszul, vagy kevésbé jól keresők vehetnek igénybe.
Öt év börtönbüntetésre ítélték első fokon azt a ceglédi férfit, aki 2009-ben volt feleségére, majd két rendőrre támadt. Az 55 éves férfi szinte betegesen féltékeny volt elvált feleségére.
Az utóbbi napokban több mint 400 hektárnyi terület égett le Texasban. A tűz már 110 kilométerre közelítette meg Dallast. Eddig 31 ház megsemmisült, és további 600-at fenyegetnek a lángok.
A skót Glasgow Rangers szenegáli labdarúgója, El Hadji Diouf bevallotta, sőt, még kérkedik is vele, hogy nagy rajongója a líbiai diktátornak, Moammer Kadhafinak.
Csütörtökön ünnepli 70. születésnapját Hollósi Frigyes. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész a szép évforduló ellenére sem boldog: munkahelyét és szakmáját is egyre több veszély fenyegeti.
Egy tudóscsoport azt állítja, félmillió évvel ezelőtt vált dominánssá a jobb kéz. Erre úgy jöttek rá, hogy ősi metszőfogakon lévő kopásokat, sérüléseket vizsgáltak, amelyek a jobb vagy a bal kézben fogott, falatozás közben használt kőpengéktől származnak.
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között, a Forgách utcánál azonban nem állnak meg a szerelvények. A kiégett metrókocsit éjszaka vontatják el.
Nem kapnak állami támogatást azok a cégek, amelyek nem kompenzálják dolgozóik új adórendszer miatti bércsökkenését. Az MTV Híradójának információi szerint a parlament még tavasszal elfogadhatja az erről szóló törvényt.
A korábban véltnél sokkal szélesebb a Naprendszer peremén keringő Plútó légköre, a törpebolygó gázburka háromezer kilométerre nyúlik a világűrbe. Az égitest szélsőségesen ritka atmoszférája a szén-monoxid és a metán törékeny egyensúlyán nyugszik.
A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerint a negyedéves hiány nem veszélyezteti az éves deficitcélt. Cséfalvay azt mondta: tartjuk a 2,8 százalékos hiánycélt.
Nem kapnak állami támogatást azok a cégek, amelyek nem kompenzálják dolgozóik új adórendszer miatti bércsökkenését. Az MTV Híradójának információi szerint a parlament még tavasszal elfogadhatja az erről szóló törvényt.
A világ egyik legdrágább lakását vásárolta meg Londonban Ukrajna egyik leggazdagabb embere. Rinat Ahmetov 135,4 millió fontot (41,3 milliárd forintot) fizetett az ingatlanért. A luxuslakóparkban már 33 lakást eladtak, de harminc apartman még vevőre vár.
Őrizetbe vette a rendőrség Susanne Ibrut, aki a leglehetetlenebb időpontokban tűnt fel Rio Ferdinand, a Manchester United futballistájának háza előtt. A 38 éves nő arról fantáziált, hogy egy párt alkot a háromgyermekes játékossal.
Salamon László (KDNP) szerint nem alkotmányozási kényszer, hanem alkotmányozási kötelezettség volt. Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke szerint így is sokat késett az új alaptörvény.
Egy nappal azután, hogy az Országgyűlés elfogadta az új alaptörvényt, Magyarország legfontosabb külföldi partnerei reagáltak a hétfő esti voksolásra. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTV Az Este című műsorában elmondta: „Elfogadhatatlan minden nemzetközi beavatkozási kísérlet a magyar alkotmányozási folyamatba”.
A ma délután kigyulladt metrószerelvény korábban ajtóhiba miatt állt ki a forgalomból. A metrókocsi 35 éves, a tervezett élettartamát öt évvel meghaladó, túlfuttatott jármű volt.
Egy debreceni pénzváltót rabolt ki egy férfi, aki menekülés közben eldobott egy csomagot. Nem zárható ki, hogy a csomag robbanószert tartalmaz, ezért a környéket lezárták.
Nem változott érdemben a pártok erőviszonya a múlt hónaphoz képest az Ipsos felmérése szerint. A Fidesznek a teljes népesség és a biztos szavazók körében is több mint kétszer annyi szavazója van, mint az MSZP-nek.
Egy civil bizottság szerint a volt egyiptomi elnök is felelős azért, hogy a rendőrök indokolatlanul túlzott erőszakot vetett be a tüntetők ellen az év elején.
Budapest – Meglepődhettek azok a televíziónézők, akik hétfő este a Duna Tv Sportaréna című adására kapcsoltak: a műsort évek óta Knézy Jenő (38) nevével hirdették és népszerűsítették, azonban Bobák Róbert (31) volt a házigazda.
Debrecen – Bár a klubvezetők hamar rábólintottak, kellemetlen pillanatokat okozott a magyar bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapatánál Zdenek Scasny (53) lemondása.
A Pentagon szerint nem támasztja alá kellő bizonyíték a Rolling Stone magazin állításait, miszerint Stanley McChrystal tábornok becsmérelte volna a washingtoni vezetést.
Legalább évi egymillió forintos ajánlatot vár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az egri minaret idegenforgalmi bemutatási célú hasznosítójától - írja a Napi Gazdaság.
Csak a hulladék elszállítása évi 40-50 millió forintjába kerül az erdészeknek. Emellett még a vandalizmussal és a hajléktalanokkal is "meg kell küzdeniük" - írja a Magyar Nemzet.
Nehezen kerülnek egy platformra az élelmiszeripart képviselő társaságok a Kodály-módszert támogató, vagy a Puskás Ferenc emlékét ápoló szervezetekkel - írja a Magyar Nemzet.
Budapest – Törvény előtt kell számot adnia Liptai Claudiának, miért használta elhunyt édesanyja rokkantkártyáját, amíg fellépett az egyik budapesti színházban.
Salgótarján – Öngyilkos akart lenni Gáspár Győző (37). A Belevaló műsorvezetője saját elmondása szerint begyógyszerezte magát a salgótarjáni otthonában két héttel ezelőtt. Amikor arra kértük, hogy indokolja meg a cselekedetét, hiszen elvileg boldog házasságban, jó körülmények között él, kiöntötte a szívét.