Monte-Carlo - Lewis Hamilton (26) elveszítette a fejét! A McLaren Forma–1-es pilótája a Monacói Nagydíj után előbb lehülyézte ellenfeleit, majd azt mondta, azért kap büntetéseket, mert színes bőrű.
Telki - Ajánlatot tett a dagesztáni Anzsi Mahacskala Dzsudzsák Balázsért (24). A PSV Eindhoven válogatott labdarúgója tud arról, hogy az orosz bajnokságban jelenleg negyedik helyen álló együttes vezetői tárgyalnak jelenlegi klubjával a jövőjéről.
Budapest - Fergeteges partin búcsúztak egymástól A Nagy Duett versenyzői és munkatársai a hét végén, a műsor egyik ítésze pedig jócskán kirúgott a hámból a budai szórakozóhelyen.
Tata - Újabb botrány a világbajnoki selejtezőkre készülő női kézilabda-válogatottunknál: a bajnoki ezüstérmes DVSC eltiltotta három játékosát, Bulath Anitát (27), Juhász Gabriellát (26) és Szabó Valériát (28) a nemzeti csapatban való szerepléstől, így ők nem léphetnének pályára a németek elleni világbajnoki selejtezőn, amelynek első meccsét vasárnap Balingenben rendezik.
Budapest - Fiaival strandolt vasárnap délután Gesztesi Károly (48), az Országos Mentőszolgálat és a Holiday Beach Budapest Hotel közös karitatív napján.
Elégedett önmaga és társai teljesítményével a labdarúgó-Bajnokok Ligája-döntő magyar játékvezetője. A bíró elmondta, mindannyian nagy élménnyel gazdagodtak a Barcelona–Manchester United (3-1) mérkőzés után.
Barcelona - Hiába várták egyre türelmetlenebbül a nézők, hogy felhangozzék Shakira (34) első dala vasárnap késő este az Olimpiai stadionban, a kolumbiai énekesnő majd egyórás késéssel lépett színpadra.
Budapest–Németország - Már csak pár nap választja el attól Horváth Dominikot, hogy új májat, s ezzel egy új élet lehetőségét kapja! A 10 hónapos kisfiú szüleivel hétfő hajnalban indult el Németországba, hogy a bonyolult műtétet elvégezzék rajta.
Abony – Az interneten találta meg ellopott autóját Demeter Zoltán (32). A fiatalember nem a véletlennek köszönhette szerencséjét, magánnyomozásba kezdett, ami 11 nap alatt sikerre vezetett.
Magyarország - Szinte már közhely, hogy a telefon életet menthet, ám hiába lapul a zsebünkben a mobil, ha vészhelyzetben hirtelen azt sem tudjuk megmondani, hol is vagyunk.
Baltimore - A világ legidősebb női testépítője és ezzel Guinness-rekorder az amerikai Ernestine Sheperd (74), de a nagyikorú sportoló állítólag nem is erre büszke.
Washington - Babarajongó gyűjtők mellett főként csecsemőjüket elvesztett, gyászoló anyák veszik a világ legélethűbb babáit, amelyek nem csak sírnak, és esznek, de még nyáladzanak is.
Kábítószerrel kereskedő budapesti rendőröket helyeztek előzetes letartóztatásba. A két tiszthelyettes hetente vitt drogot borsodi dílereknek - hangzott el az MTV Híradójában.
Budapest - Érdekes és nagyon vegyes reakciókkal kell nap mint nap szembesülnie Gomes-Martins Claudiának (24), akinek ugyan múlt hét végén véget ért a Csillag születik, de személyisége továbbra is alaposan megosztja a nézőket.
Budapest - Stohl András (44) édesanyja, vagy ahogy a színész és a családtagok becézik, Zsike mama (81) retteg: ha fia börtönbe kerül még fóti otthonát is elveszítheti.
Budapest ‒ Hoppon maradhat Veronika (19), Alekosz ugyan őt választotta a 16 menyasszonyjelölt közül, ennek ellenére a ValóVilág által nyert álomnyaralásra egykori kedvesével, Tündével szeretne elutazni.
Sheffield - Vince Everett iszogat a kocsmában, amikor beleköt egy idegen, és Vince egy túl jól irányzott ütéssel a halálát okozza. Ezért egy év két hónapot kell ülnie, a sitten viszont más szempontból is megváltozik az élete: egy countryénekes lesz a cellatársa, aki felismeri a tehetségét.
A felmérés szerint az emberek 62 százaléka nem hiszi, hogy idős korában meg tud majd élni az állami nyugdíjból. Csak 5 százalék szerint lesz elegendő az állami ellátás
Banglades - Monju Begum (40) kést ragadott, majd levágta szomszédja hímvesszőjét, mert állítása szerint a férfi meg akarta erőszakolni. Hogy igazolja a szexuális erőszakot, bizonyítékként a rendőrségre vitte a nejlonba csomagolt falloszt.
Yosemite - A tündérmese után úgy látszik egy kis horrorra vágyik Vilmos herceg (28) és felesége, Katalin hercegnő (29). Amerikai útjuk során abban a kísértetszállóban szállnak meg, melynek történetéből a Ragyogás című film készült.
Szlovákia - Kamil Hric (17), szadista poprádi tinédzser filmre vette, ahogy hurkot köt kutyája nyakára, majd beteges vihogás közepette a ruhaszárító kötélre lógatja fel. A felvételt a legnagyobb közösségi portálon tette közszemlére, hogy minél több tetszik kattintást kapjon.
New York - Pechesebb rokonaikat még mindig irtják, a szerencsésebb patkányok azonban akár a kifutók királyai vagy királynői is lehetnek például New Yorkban.
Ha a szexuális félelmekről esik szó, sokan hiszik azt, hogy ez egy női sajátosság. Pedig a teremtés koronái is gyakran rettegnek szex előtt, csak persze egészen más dolgok miatt. Ezekből gyűjtöttünk össze négyet.
Budapest – Vészesen közeledik a Bravo Otto-gála napja! A zenészek – amellett, hogy titokban a tükör előtt gyakorolják köszönőbeszédüket, arra az esetre, ha egy Otto szoborral gazdagodnának – lázasan készülnek a díjátadót követő élőkoncertre.
Magyarország - Nem érti meg egymást a kapcsolatban a férfi és a nő! A szakemberek szerint ez az egyik oka annak, hogy nagyon sok kapcsolat fut zátonyra vagy hiúsul meg már az ismerkedés szakaszában.
Budapest — Nem enged a bérkommandóból Orbán Viktor (48) miniszterelnök. A kormányfő a kabinet egyéves tevékenységét tegnap, éppen születésnapján értékelte, s élesen állást foglalt a vasárnapi nyitva tartás vagy a bérkommandó ügyében is.