A hírportálok egyre több olvasója látogat a honlapokra a Facebook vagy más közösségi oldalakról indulva. A közösségi háló így fontos motorja lett az internetes információfogyasztásnak.
Budapest – Gesztesi Károly (47) összeverekedett Gazdag Tiborral (46). A két színész egy nő miatt, mégpedig Liptai Claudia miatt veszett össze, majd ugrott egymásnak a sorozatban.
Nem először – és feltételezhetően nem utoljára – tiltották el Delon Armitage-t, az angol rögbi-válogatott játékosát. Ezúttal egy kőkemény bokszütése miatt büntették meg.
Rogán Antal benyújtott egy módosító javaslatot, amelynek értelmében az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőket, valamint az alpolgármestereket is 2010. január 1-jétől sújtaná a különadó.
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Líbia partjainál. A hajó fedélzetén 600 ember volt, olasz források szerint eddig 12 holttestet emeltek ki a vízből, de több száz utas sorsáról nem tudnak semmit.
Amikor kiújult a tumor kis Jeremiah agyában, a kisfiú tisztában volt azzal, hogy meghal. Utolsó kívánsága az volt, hogy szüleinek legyen még egy gyermeke.
Kiskunhalas — Bizarr gyilkossági kísérlet! Azt hitte megölte, így lefagyasztotta idős barátját Róbert (21) Kiskunhalason. Sz. Benő bácsinak (68) azonban kutya baja sem lett.
Hatalmas pusztítást végzett a fagy az elmúlt hét végén a nyírségi földeken. Volt, ahol –8 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála péntekre virradóra, a gazdák hiába próbáltak védekezni.
A homlokzati falsík a megbontott tetőzet miatt folyamatosan ázik, a vakolathullás, sőt a tetőről esetleg lehulló épületelemek miatt az életveszély folyamatosan fennáll az Andrássy út 1. szám alatt.
Geszti Péter kapja a Magyar Könnyűzenéért Díjat a június 10-i budapesti VIVA Comet gálán a Papp László Budapest Sportarénában; a zenetelevízió idén hatodszor ítélte oda az elismerést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,41 százalékos csökkenéssel, 23.614,21 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak.
Beazonosították és elfogták a rendőrök, a buszsofőrt megpofozó férfit. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Csaknem hat százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma az előző hónaphoz képest. Jelenleg 612 ezer álláskeresőt tartanak nyilván Magyarországon.
A brit uralkodóról már eddig is köztudott volt technikai érdeklődése, és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobil távközlés legújabb csodáitól sem.
Halálos balesetet szenvedett a belga Wouter Weylandt a Giro,d Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik, hétfői szakaszán - jelentette be a RAI Sport televíziós csatorna.
Újrajátszható lesz Oszama bin Laden likvidálása. A népszerű számítógépes játék, a Counter Strike rajongói ugyanis elkészítették az al-Kaida vezérének erődítményét virtuálisan, ahol terroristákra lehet vadászni.
Tajpej—Rijád — Éveken át edzettem a világ első számú terroristáját, Oszama bin Ladent! Ezt állítja egy neves tajvani cselgáncsedző, Jimmy Wu, aki 1981–91 között a szaúd-arábiai válogatottat készítette fel Rijádban.
Szakértők szerint súlyos szervezési és lebonyolítási hiányosságok okozták a teklafalui vadász halálát. Zöldhajtást tartottak, amit a májusi sűrű lombú erdőkben már nem szoktak szervezni, pont az átláthatatlansága miatt.
Budapest — Már csak egy nap van a nagy gáláig, ahol kiderül, ki nyerte meg a CKM-JOY TOP100 versenyét, mely hírességeket választották meg a legszebbnek és a legsármosabbnak.
Minden közlekedési fronton készültségben vannak az amerikai hatóságok, hogy a napokban történt kínos biztonsági incidensek ne keltsenek pánikot a lakosság körében.
Kevéssé ismert és népszerű foglalkozás a gyorsíróké. A villámsebes kezű jegyzetelők, akik között kétszeres világbajnok is van, némán és pontosan végzik munkájukat a Parlamentben is.
Justin Bieber nem tagadja meg önmagát, és néha nem viselkedik ő sem másképp, csak úgy, mint egy tizenhét éves tini. A CSI című krimisorozatban a kanadai fiú színészi oldalát mutatja be – és idegesíti kollégáit.
Budapest — Bár még mindig nagyon csúnyán köhög, ma már munkába áll Szabó Zsófi (22), a Jóban Rosszban sorozat fiatal kedvence, akit azért kellett kórházba vinni múlt héten, mert súlyos mellhártyagyulladást kapott.
A gyöngyösi rendőrkapitány május 16-ig meghosszabbította a fokozott rendőri ellenőrzést Gyöngyöspatán. A fokozott ellenőrzés március eleje óta van érvényben a településen és környékén.
Egy nap alatt elfogadta az Országgyűlés a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó új szabályait. A hétfő reggel benyújtott és még aznap este megszavazott fideszes javaslat értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja.
A gyanútlan felhasználó felszólításra kattint, annak reményében, hogy Oszama bin Laden haláláról láthat videófelvételt. Videót nem kap, cserébe magát önállósító vírus települ a számítógépre.
Budapest – Elállt a lélegzete Alekosznak (32), amikor megpillantotta azt a 16 gyönyörű hölgyet, akikkel az elkövetkező pár hétben felejthetetlen órákat tölthet együtt.
Alkalmi túsztárgyalóként fél órán át győzködött egy férfit László György rendőrzászlós Orgoványban, hogy ne gyújtsa fel volt anyósa házát. Miután a bizalmába férkőzött, ártalmatlanította őt.
Orbán szerint a magyar nép igazságérzetével ellenkezik, hogy csak a 2010 után kapott végkielégítéseket lehet különadóval sújtani. A kérdésre, hogy az új szabályozás kiállja-e majd az alkotmányosság próbáját, a kormányfő úgy válaszolt: "meglátjuk, minden puding próbája az evés".
Több vendéget is megsebzett, a rendőröket kihívó pultos nyakát pedig törött üveggel vagdosta meg – első fokon tizenhárom évet kapott a kocsmai őrjöngő.
Újra Lázár János lett a Fidesz frakcióvezetője, miután a parlamenti képviselőcsoport 184 igen szavazattal egy nem ellenében újraválasztotta a politikust.