A lány eltakart arccal, ügyvédje jelenlétében nyilatkozott Hajdúnak Hadat üzent az eddig cimbi Hajdú Péter Damu Rolandnak, azt ígérve, hogy műsorában bemutatja a bántalmazó színész többi áldozatát is. A hadjárat elkezdődött, a Frizbiben megszólalt egy volt kedves, aki nem Palácsik Tímea. Közel 4,5 órán át verte egyik volt kedvesét Damu Roland - a vasárnapi Frizbi fő témája ez lesz. Erika…
Olyan elégedett volt az Armani divatház a világ jelenleg második számú férfi teniszezőjének, Rafael Nadalnak tavalyi modellkedésével, hogy ismét a spanyolt kérte fel férfi fehérneműi és őszi farmerkollekciója reklámozására.
A Nagy-Britannián végigsöprő Katia hurrikán sodort ki a fészkéből négy kismókust, amelyeket az utolsó pillanatban mentettek meg a macskák elől. A kicsiket egyelőre egy gondozó nevelgeti.
Az internet a felsőfokú oktatásban résztvevők harmadának ma már az emberi élet olyan nélkülözhetetlen eleme, mint a levegő, a víz, az élelem és a lakóhely.
Több mint harminc évnyi zenélés, rengeteg sláger és sok millió eladott lemez után feloszlott az R.E.M. Zenekar. Az amerikai együttes tagjai a honlapjukon jelentették be döntésüket.
Egy laktanyán fotóztuk az októberi divatanyagunkban, ehhez pedig igyekeztünk katonás ruhákat bemutatni a modellünkön. A militari stílus most amúgy is nagyon megy. Nektek bejönnek ezek a cuccok?
Története legmegalázóbb vereségét szenvedte el az Internazionale. Az a Novara győzte le olasz bajnokin, amely 55 év után tért vissza az élvonalba. Nem meglepő: Gian Piero Gasperini edzőt elküldték.
Jogerősen is tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla Sz. Istvánt, aki 2009 novemberében brutálisan, embertelen módon megölt egy nyugdíjas tompai házaspárt és felnőtt lányukat.
A belga Marc Dutroux exfeleségét, Michelle Martint gyermeklányok fogva tartásában és halálra éheztetésében találták bűnrészesnek. Az asszony 30 évet kapott.
Hatalmas meglepetésre a Belmondo zenekar két tagja távozott a közelmúltban. A hivatalos közlemény szerint Temesi Bertalan és Pulius Tamás célja, zenei koncepciója és más irányú elfoglaltsága nem egyeztethető össze a csapat alapelveivel. A két zenész közös megegyezéssel lépett ki a csapatból.
Unod már a megszokott dolgokat? Már lecserélted a függönyt meg a tapétát, de még mindig rutinosnak érzed a mindennapokat? Akkor itt az ideje elgondolkozni azon, hogyan pezsdítsd fel az erotikus életed. Tippjeink segítségével most ezt is megtudhatod!
Ma este végleg eldől a főváros egyik legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelyének, a Zöld Pardonnak a sorsa. A helyet az önkormányzat a lakók érdekeire hivatkozva igyekszik bezáratni.
Hogyan mondják el a szülők a gyermeküknek, ha úgy döntenek, hogy elválnak? Németh Kristóf arról mesélt a ma Esti Sztori című tévéműsorban, hogy fia milyen éretten kezelte szülei válását.
VV Gombi latin lover kispajtása került kilencedikként a villába Cristofel többször nyúlt magához a beszavazó show-n, mint Michael Jackson egy kétórás koncerten. Végül bejött neki az, ami korábban már a dumagép Fecónak is, a leghangosabb győzött. Zajos volt a skalpvadászok csatája a bejutásért. Túl zajos. Márkó, Cristofel és Szili legalább olyan komolyan vették a harcot, mint elődeik, csak őket…
Az egykulcsos adórendszer akkor ösztönzi a gazdaságot, ha megfelelő időben vezetik be - mondta Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa.