Jobbágyi ‑ Megúszhatták volna? Bár kötelező a használata, egyetlen utas sem kötötte be a biztonsági övét azon a távolsági buszon, amely hétfő reggel fél hatkor borult fel a Nógrád megyei Jobbágyi közelében, miután egy szarvassal ütközött.
Hosszú idő után újra elmondhatjuk: van olyan csatára a magyar válogatottnak, akinek nem remeg meg a lába az ellenfél kapuja előtt. Mi az, hogy! Mindjárt két ilyen támadónk is van. Szabics Imre és Rudolf Gergely az utóbbi három meccsén egyaránt eredményes volt
Bruges - Egy belga bíróság vádat emelt Jean-Paul Belmondo (68) barátnője ellen tiltott fegyvertartás miatt, de egyéb viselt dolgairól is számot kellett adnia a rendőrségen.
Esküvője előtt fogyni kíván Jessica Simpson. A szőke sztár, aki nemsokára összeköti életét Eric Johnsonnal, mindenre kész, hogy a nászra finomabb sziluettel érkezzen. Ha másképp nem megy, kész akár kés alá feküdni.
A szőlő kúra kitűnő azoknak, akik gyorsan, jókedvűen és szép bőrrel szeretnének megszabadulni pár kilótól, úgy hogy közben finomat esznek, és egyáltalán nem éheznek.
A 49 éves nőt a rendőrök megbilincselték és előállították, majd garázdaság, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást indítottak ellene.
Roberto Mancini, a Manchester City olasz menedzserének felesége, Federica Mancini elüldözött három, álarcos ékszertolvajt a pár Porto Cervó-i luxusvillájából.
Magyarország - Gondolta volna, hogy a tévé tetejére helyezett dekóder (más néven set-top box) is meghökkentően sokat fogyaszthat, noha azt hinnénk, az ilyesmi használata nem kerül pénzbe, ha épp nem nézzük a tévét?
Az Operaház évadnyitóján Ókovács Szilveszter bemutatta Héja Domonkos megbízott főzeneigazgatót, Solymosi Tamás megbízott balettigazgatót és Mozsár István megbízott ügyvezető igazgatót.
Hiába várták, nem jelent meg unokája pazar esküvőjén George H. W. Bush, az Egyesült Államok korábbi elnöke. Az idős politikus helyett fia, a szintén volt elnök George W. Bush képviselte a családfőt. Lauren Bush vasárnap mondta ki a boldogító igen Ralph Lauren divattervező fiának.
Abszolút a földön jár a Diósgyőr három remek képességű spanyol futballistája, José Luque, Francisco Gallardo és Enrique Carreno. Eszükben sincs lenézni a magyar focit, sikerekre vágynak a miskolci csapatnál.
Vann Nath kambodzsai festő, a hírhedt S-21 börtön kevés túlélőinek egyike, akinek képei a vörös khmer uralom alatt elkövetett szörnyűségeket örökítették meg.
A Piazza Navonán történt szökőkútrongálás miatt az olasz kormány törvénymódosítást tervez - műemlékrongálásért ugyanis eddig még senki nem került börtönbe.
Las Vegasban bulizott Coco-T és férje Ice-T. A szőke maca – szokásához híven - olyan szűk ruhában jelent meg, mely „kidomborította” idomait… vagy fordítva.