Köztulajdonba kerülnek Franz Kafka kéziratai, miután egy izraeli bíróság döntése alapján át kell adni a nemzeti könyvtárnak az író hagyatékát, amelyet jelenleg két nővér birtokol.
Bár hivatalosan ugyan nem jelentette be ezt a szándékát, de valóban végleg leveti a bokszkesztyűt Evander Holyfield. Az egykori világbajnok profi nehézsúlyú öklöző várhatóan ötvenedik születésnapján, pénteken tudatja ezt az elhatározását.
A szakszervezeti szövetség elnöke szerint már meg kellett volna kezdeni a tárgyalásokat a jövő évi bérekről, ahogy ez az elmúlt húsz évben október közepén minden évben megtörtént.
Október 29-én szavazhat a Parlament az új választási eljárási törvényjavaslathoz kötődő alaptörvény-módosításról, közölte a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzéki pártok az előzetes feliratkozást.
Szerbia mindent megtesz azért, hogy megmaradjon állampolgárai EU-tól kapott vízummentessége - jelentette ki hétfőn Belgrádban Ivica Dacic szerb miniszterelnök.
Összegyűjtötte az ország összes üres rezidensi álláshelyét az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, a munkahelyek a hivatal portáljáról érhetők el hétfőtől.
Az aromaterápia hangulatjavító hatású, csökkenti a stresszt és távol tartja a bacilusokat. S mivel a nappalok rövidülésével és az influenzaszezon közeledtével mindezekre különösen szükségünk lesz, összefoglaltuk, hogyan kényeztetheti magát otthon illatvarázzsal.
Az élelmiszer-feldolgozó ipar az uniós csatlakozás óta folyamatosan zsugorodik, még saját polcainkon is veszítünk külföldi versenytárainkkal szemben - mondta Éder Tamás.
Ki mennyire ismeri pasija péniszét? Ez egy olyan újabb tévéműsor, mely a bizarr kategóriába tartozik. Bármilyen hihetetlen, de vállalkozó kedvű párok is szép számmal akadnak…
Vizsgálat indult Egyiptomban hétfőn annak felderítésére, milyen felelősséggel bírnak az országot 2011 februárja és 2012 júniusa között irányító katonai vezetők az akkori tüntetések elleni erőszakos fellépésért.