Salgótarján – Gáspár Győző (38) magáncirkuszával kezdődött a tegnapi tárgyalás. A showman ugyanis az újságírók, fotósok előtt becsapta a tárgyalóterem ajtaját.
BUDAPEST - Nagyon nehezen élte meg Kvaka Andrea (22), hogy Fehér Zoltán (25) ellenében szombaton, a tizenkét döntős közül elsőként távoznia kellett az X-Faktor élő show-jából.
Budapest — Liptai Claudia (39) ért a meglepő fordulatokhoz. A TV2 sztárja, akinek csütörtökön a Libri gondozásában megjelenik első könyve, Az álomnő, izgalmas jelenettel indít.
Az énekes annyira csalódott volt szombati produkciója után, hogy kijelentette: ha nem tud helytállni, kiszáll az X-Faktorból. Az RTL Klub nem kényszerítheti maradásra a versenyzőt.
Miközben a rendőrség feljelentette a Tánczos Gábor ártatlansága mellett kiálló dr. Lépold Józsefné írásszakértőt, az elmúlt hetekben is több bűnügy megoldásához kérték a segítségét a nyomozók.
Haknizni utaztak Érmihályfalvára, elszámolási vita lett a vége. VV Éva azért tépte, rugdosta meg VV Anikót, mert a lány állítólag a gázsi felét kérte. Anikó nem tesz feljelentést, sajnálja egykori villatársát.
Végzetes lett két fiatal vitája Harsányban. A 21 éves helybéli focistát, P. Norbertet egyetlen döféssel ölte meg egy 19 éves mentőstanonc, H. Patrik. A gyilkos próbálta újraéleszteni Norbit – hiába.
Szalai Vivien Magyar börtönpokol című könyve kiverte a biztosítékot. Mivel a mű számos olyan állítást tartalmaz, ami a magyar büntetés-végrehajtási szervezet jó hírnevét sértheti, az illetékesek pert fontolgatnak.
Egy gonosztevővel kevesebb gondja van az osztrák igazságszolgáltatásnak – legalábbis úgy tűnik, hogy a „sógorok” egyáltalán nem szeretnék a korábban 28 bűncselekményt elkövető, a múlt héten egy magyar rendőrt halálra gázoló Thomas B. kiadását.
Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke lapunknak elárulta, eszük ágában sincs kifizetni a Dusev-Janics Natasáért kért 150 000 eurót, vagyis 42 millió forintot.
A címlaplány megirigyelte barátnője, Pintér Mariann, a 2012-es playmate-választás közönségdíjasának kerek domborulatait. Úgy döntött, kés alá fekszik az áhított hátsó elérése érdekében.
Új pártok, új ígéretek, régi arcok. Bár még több, mint másfél év van hátra a következő szavazásig, a politikai erők egy része máris elkezdte a kampányt a 2014-es országgyűlési választásokra. A korai aktivizálódás egyik fő oka Bajnai Gordon színre lépése.
A Mosolygó Kórház Alapítvány szervezésében tizenöt ország részvételével ötödik alkalommal került sor jótékonysági golfversenyre a Royal Balaton Golf Country Clubban.
Többen látták Felix Baumgartner űrugrását az interneten, mint Barack Obama 2009-es beiktatását. Az osztrák férfi összesen három rekordot állított fel vakmerő vállalkozásával.
A színésznő olyannyira izgalmas személyiség, hogy már Eszenyi Enikőhöz is hasonlították. A várakozások ellenére Keresztes Ildivel nem lelkiznek pedig lenne miről beszélgetniük, hiszen Lass Beának hiányzik a szerelem.
A szeptember elején nemzetközi méretű botrányt kirobbantó baltás gyilkos a hét végén vette feleségül Shabnam Gulmammadovát, annak a honlapnak a szerkesztőjét, amely 4 éven át követelte a baltás gyilkos szabadon engedését.
Egy emberként szorít a magyar hokitársadalom Mazzag Dánielért. A 16 éves székesfehérvári játékos az együttese, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hétvégi meccse után lett rosszul, a kollégiumba kiérkező mentőknek újra kellett éleszteniük, azóta a kórházban mélyaltatásban tartják.
Taylor Momsen (19), a magyar csatornákon is látható Pletykafészek (The Gossip Girl) sztárja a zenekarának bemutatkozó videója kedvéért dobta le a ruháit. A sokat sejtető felvételen aggasztóan vékonynak tűnik a fiatal sztár.
Az X-Faktor első kiesője, a bájos Kvaka Andi lassan túlteszi magát a megrázkódtatáson, hogy a mentorok szombaton hazaküldték. A fiatal lány mindenképp folytatja majd az éneklést.
Kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával összesen tizennyolc emberrel szemben vádemelési javaslattal zárult hétfőn a nyomozás a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodása ügyében - írta keddi számában a Magyar Nemzet Bényi Mónika rendőrségi szóvivőre hivatkozva.
Taylor Momsen (19), a magyar csatornákon is látható Pletykafészek (The Gossip Girl) sztárja a zenekarának bemutatkozó videója kedvéért dobta le a ruháit. A sokat sejtető felvételen aggasztóan vékonynak tűnik a fiatal sztár.
Békésen aludt a család az emeleten, míg valaki a házukba lopakodott, és felgyújtotta azt Harlowban. A hatóságok a lakosság segítségét kérték a nyomozáshoz.
Törőcsik Mari novemberben ünnepli a születésnapját, ebben a hónapban pedig a "feltámadását", ahogyan fogalmaz. Nem kertel, nem akar másnak látszani, mint ami. Színész akar maradni.
Mosolygós emberek gyülekeztek tegnap az egyik budai bankfiók előtt. Volt is rá okuk, a Bors Bűvös Hetes játékán mindnyájan száz-százezer forintot nyertek.
Meghatározó játékosai nélkül próbál pontokat szerezni a magyar válogatott a törökök elleni vb-selejtezőn. Gera Zoltánnak keserű emlékei vannak az ellenfélről, de nincs benne bosszúvágy.
New York - Tévedésből hívták ki a rendőröket az ifjúsági központban alvó fiatalemberre, és már a biztonsági őr is megbánta, hogy az egyenruhásokhoz fordult.
Stohl András a saját szemével látta, hogy mi folyik a rácsok mögött. Ezekből az élményekből táplálkozik Szalai Vivien új könyve, amely őszinte krónika a magyar börtönökben zajló sokkoló eseményekről.
Igazi leszámolás volt egy athéni bíróságon. Egy 37 éves roma asszony ugyanis a tárgyalóteremben lőtte le azt a fiatalembert, aki 14 éves fia megölésével gyanúsítottak.
David Rose halálhíre bejárta a nemzetközi sajtót, több ezren gyászolták a testébe zárt fogyatékos fiatalembert, aki Tobii segítségével kommunikált a családjával és a világgal. Kitartása, humorérzéke és stílusa még a sztárokat is megérintette. Ez lett a veszte. A gyászolók derítették ki, hogy a 24 éves fiú valójában nem is létezett.
Hasonló utat járt be az elmúlt hónapokban a román és a holland fociválogatott. A vb-selejtezőket megelőzően sem az egyik, sem a másik csapat nem villogott, hogy aztán éles helyzetben egy csapásra feljavuljon minden.
Hétfő délután melegítőnadrágban és papucsban érkezett a bankrabló, majd fegyverét egy nylon zacskóból kivette és ráfogta a dolgozókra. Jelentős összegű készpénzzel távozott.
A Mosolygó Kórház alapítvány javára ajánlotta fel azt a golf sapkát, amelyet Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kökény Roland, Pars Krisztián és Sors Tamás paralimpikonnak is ellátott a kézjegyével. Ha licitál rá, közvetlenül támogatni tudja a beteg gyermekeket.
Lelkiismereti okokra, az életre tett esküjükre hivatkoznak azok a szülészek, akik megtagadják a művi terhességmegszakítás elvégzését. Az olasz nőgyógyászok 70 százaléka elutasítja az abortuszt, és egyre több magyar orvos is nemet mond rá.
Parádés a spanyol labdarúgó-válogatott teljesítménye, a legutóbbi világ- és Európa-bajnoki selejtezőit együtt számolva 24 olyan meccsen van túl, amelyet veretlenül zárt.