BUDAPEST – Szeretnél a Parlamentben vagy egyik-másik minisztériumban dolgozni? Ez az álom könnyen valóra válhat: a megközelíthetetlennek hitt intézményekben szinte mindig van felvétel.
BUDAPEST ‒ Képtelen visszavenni a tempóból Majka (33)! A nagydumás rapper alig tért haza rövid vakációjából, máris egészen decemberig be vannak táblázva nemcsak a hétköznapjai, de még a hétvégéi is. Így év végéig szinte egy percet sem pihenhet, bár saját bevallása szerint igyekszik egy-egy napot a családjának szentelni.
BUDAÖRS – Elsőként duplázott Tamás Tímea (31) a Blikk szépe versenyünk történetében! A fekete hajú szépségnek ugyanis nem volt elég, hogy tavaly szeptember szépeként került a döntőbe, idén megismételte sikerét.
BUDAPEST – Már nem tudom, kinek az ötlete volt, de elhatároztuk, mind a hárman beszivárgunk a Próféta együttesbe – írja visszaemlékezésében Kovacsics András, aki két barátjával, Varsányi Istvánnal és Kóbor Jánossal alapította meg a Ciklon zenekart 1961 nyarán.
BUDAPEST – Kiborult Zámbó Krisztián (32) a Tábor végjátékában! A korábban mindig magabiztos és energikus énekes a 2012-es X-Faktor eddigi fordulóiban nagyon jól szerepelt, vasárnap azonban a szokásától eltérően megbicsaklott a hangja.
Glendale - A fiatalok nagy kedvence, Justin Bieber betegen állt színpadra, ám a fiatal énekes azzal nem számolt, hogy koncert közben annyira rosszul lesz, hogy kiszaladni sem tud majd.
Budapest — Ki volt az Omega tánczenekar kulcsfigurája? Természetesen a basszista Varsányi István, mert az édesapja ezermester volt, a lakásuk pedig egy műhely.
Budapest ‒ Sokszorosan volt oka az ünneplésre a napokban Kerényi Miklós Gábornak (61). A Budapesti Operettszínház direktor-rendezője a hot! magazin partijának vendége volt, ahol elárulta, nemsokára újból elveszi feleségét, Frankó Tündét (46).
A napokban ünnepelte 33. születésnapját Görög Zita, a csinos modell azonban a szokásos meglepetések helyett rendhagyó ajándékot kért barátaitól. A kétgyermekes anyuka ugyanis az új szíves Dorinának (4) szeretne segíteni, így steril bútorokat, játékokat kért neki saját születésnapjára.
Budapest – A győri középpályás, Pátkai Máté (24) személyében új felfedezettje van Egervári Sándornak (62), az észtek (október 12.) és a törökök (október 16.) elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
Budapest – Betegsége miatt két kolléganője helyettesíti egy ideig Pap Verát (56) a Vígszínház két előadásában. A Mikvében Börcsök Enikő, míg a Billy világában Igó Éva veszi át átmenetileg a művésznő szerepeit.
Budapest–Abony - Egy nappal előzetes letartóztatása előtt próbált kereket oldani a kórházból a saját gyermekét meggyilkoló apa! Neve elhallgatását kérő informátorunktól úgy tudjuk, H. T. Mihály (43) múlt hét csütörtökön az idegőrzőből pár órára a fekvőbetegosztályra került, és gyors túrát tett a kórházi folyosókon.
A férfi orgazmusának többnyire látható bizonyítékai vannak. De mi van akkor, ha ez nem következik be. Tetteti, hogy neki is jó volt, vagy esetleg beteg?
Budapest — Olyan fájdalmai voltak a srácnak, hogy fejhangon kezdett sírni. Kész csoda, hogy a gyerek egy hatalmas eséssel megúszta, a nagymamája kis híján ráesett – mesélte a Blikknek P. Sz., aki szerint szeptember 24-én az „eszementen száguldó sofőr" miatt történt baleset a 21-es vonalon közlekedő Volvo buszon.