Budapest — Bár minden egyes szirénázást dokumentálni kell, a legtöbb minisztertől nem kaptunk pontos választ arra a kérdésünkre, hogy hányszor használta az elmúlt egy évben autójának megkülönböztető jelzését.
Apátfalva — Nem az elgázolt Kenéz Imre (†34) törzszászlóshoz hívott orvost gyilkosa, Thomas B. (34), hanem saját magának követelt orvosi segítséget – állítja a tragikus események egyik civil szemtanúja, aki szerint a hummeres ámokfutót egyáltalán nem érdekelte a haldokló közlekedési rendőr sorsa.
Budapest — Nagy a boldogság Majkáéknál (33). Mint azt a Blikk már megírta, az ózdi rapper másfél év együttélés után kérte meg kedvese, Dundika (29) kezét.
BUDAPEST — Már néhány napja látható-hallható az RTL II-n tervezett Szombat esti láz című műsor beharangozó videója a kábeltelevízió anyacsatornáján, azonban a kisfilmben egyelőre arctalan alakok járják a latin táncokat.
Budapest — Nem sokáig örülhettünk annak, hogy rendbejött Oláh Ibolya (33) élete. Az énekesnőről egyre riasztóbb hírek érkeztek szerkesztőségünkbe, többen egymástól függetlenül megerősítették: a tehetség ismét padlón van.
Azzal vádolnak egy 33 éves német nőt, hogy hatalmas, D kosárméretű melleivel gyilkossági kísérletet követett el. A nő a szakítani akaró párját szerette volna örökre megtartani magának. Franziska Hasen, a vádlott azt állítja, hogy csak erotikus játék volt az egész, és ezt a volt partnere is nagyon jól tudta - írja a Manna.ro.
Azzal vádolnak egy 33 éves német nőt, hogy hatalmas, D kosárméretű mellével gyilkossági kísérletet követett el. A nő a szakítani akaró párját szerette volna örökre megtartani magának. Franziska Hasen, a vádlott azt állítja, hogy csak erotikus játék volt az egész, és ezt a volt partnere is nagyon jól tudta - írja a Manna.ro.
Minden évben, rengeteg sztár arra az elhatározásra jut, hogy saját nevével fémjelzett parfümöt készít. Ezek az esetek nagy többségében borzalmas illatú kölnik, amelyek nevetséges üvegcsékben és vicces reklámmal körítve kerülnek a piacra.
Perthshire - Óriásbetűkkel, a szántóföldre írva kérte meg kedvese kezét egy pilóta. Stuart Black (39) barátnőjének első kisrepülőgép-vezetői óráján gondolt egy nagyot. Annette MacKenzie (37) már magától a repüléstől is izgult, de akkor még nem is sejthette, hogy mekkora meglepetés várja a levegőben.
A pluszkilók egyszerűen nem akarnak eltűnni? Akkor hívd segítségül az asztrológiát, ugyanis minden egyes csillagjegyhez más-más fogyókúrás stratégia tartozik!
Tömött kosarak, hosszú sorok a pénztárnál, óriási parkolók... Egy-egy nagybevásárlás végén az ember figyelme lankad, a türelme is fogytán – a tolvajok azonban ilyenkor a legéberebbek!
Sao Paulo - Az égiek is beleszólhatnak a Forma–1-es világbajnoki fináléba. A pénteki szabadedzésekkel kezdődő szezonzáró brazil versenyhétvége előtt az éllovas Sebastian Vettelt (25) 13 pontos hátrányból üldöző Fernando Alonso (31) azt szeretné, ha leszakadna az ég. S a meteorológusok 75 százalékos valószínűséggel a mai időmérőre és a vasárnapi futamra is esőt jósolnak.
Hivatalosan is az Újpesti Torna Egylet sportolója lett a Londonban 200 méter mellen olimpiai aranyérmet nyerő kiválóság. Hosszú évek után hagyta el a Jövő SC-t, és írta alá tegnap a lila-fehérekhez a szerződését, amely a 2016-os riói olimpiáig szól.
Táskából sosem elég, jól tudják ezt a hölgyek. Ha igazán egyedi darabot szeretne, keresse elő régi farmerjét, illetve kidobásra szánt pulóverét, és varrjon belőle egy trendi darabot. Bácskai Anita és Bátki Szilvia hobbiművész segítségével meglátja, gyerekjáték lesz elkészíteni. Lássuk!
Hernád — Ez aztán rázós helyzet volt! Ungvári Miklós (32) megmutatta, akkor sem jön zavarba, ha a tatami helyett számára ismeretlen „harctéren" kell bizonyítania: a nyári londoni olimpián ezüstérmet szerző cselgáncsozó kipróbálta a januári Dakar-ralira készülő Sandlander-csapat 300 lóerős versenyautóját, és vezette a 22 tonna összsúlyú szervizkamionját.
Székesfehérvár — A Videoton a Genk elleni Európa-liga-mérkőzésen nem szerzett gólt, így 1-0-ra kikapott. A székesfehérvári futballklub támadásbeli problémáit jellemzi, hogy legutóbb a Basel ellen 2-1-re megnyert hazai meccs 33. percében volt eredményes – 237 perce nincs Vidi-gól a sorozatban!
Az anyák gyakran saját maguknak se vallják be, hogy szülés utáni depresszióval küzdenek. Így volt ezzel Zoltán Erika is, aki utólag vallotta be, hogy neki sem volt egyszerű a lánya születése utáni néhány hónap.
Magyarország - Vészesen közeleg a karácsony, ám a Blikk olvasóinak nem kell idegeskednie az ajándékok miatt, hiszen hétfőtől ezeket akár meg is nyerhetik a Blikk Advent téli kaparós játékával.
Peking - Óriási politikai botrány robbant ki a 32 milliós délnyugat-kínai metropolisban, Csunkingban. Felkerült az internetre ugyanis egy videó, amelyen a város egyik kerületi párttitkára látható lepedőakrobata szerepben.
Los Angeles — Hárommillió dolláros, azaz csaknem 660 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá egy 1957-es Maserati. A januárban, Kaliforniában tervezett árverésen ez a legnagyobb értékű veteránautó, amely új gazdára lelhet.
Washington — „Kinőheti" az emberiség az AIDS-t, az ENSZ egészségügyi szervezetének legújabb jelentése szerint ugyanis évről évre drasztikusan csökken az új fertőzöttek száma.
Budapest — Áprilisi hivatalos szakításuk óta folytak a találgatások, vajon újra összejött-e Kinga (23) és Attila (34). Egy neve elhallgatását kérő ismerős most a Blikknek lerántja a leplet az egykori villalakók titkáról.
Los Angeles — Csúnyán összeverekedett Halle Berry (46) volt és jelenlegi kedvese, az Oscar-díjas színésznő lakásán kitört balhénak kórházi kezelés és letartóztatás lett a vége.
Repülőgéppel vontatott légi transzparens segítségével kérte meg szerelme kezét egy nyíregyházi férfi. A nagyváros fölött mindenki olvashatta a lánykérő feliratot, aki feltekintett az égre: "Maya, hozzám jössz???".
Budapest — Lemondták IO-show fellépéseiket a Rippel fivérek. Viktor (39) és Ferenc (41) hosszas gondolkodás után döntött úgy, pár hónappal elhalasztja látványos show-műsorát.
BUDAPEST—NAGYKÁROLY — Kettős terhelésnek van kitéve Csobot Adél (18). Az X-Faktor legfiatalabb versenyzője ugyanis, miközben hétről hétre megfeszülve készül a tehetségkutató soros fordulójára, iskolába is jár – elvileg.
Budapest — Táncával sikerült felhívnia a figyelmet a nehéz sorsú emberekre Majer Tamásnak. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosa a Duna Televízió Fölszállott a páva című tehetségkutatójában lépett színpadra, hortobágyi pásztorbotolójával a középdöntőbe jutott.
Budapest — Gyerekkori álma valósult meg az operettszínház sztárjának, Mészáros Árpád Zsoltnak (38), aki szülei és saját szakmáját elegyíti szombaton nyíló éttermében, az Imázsban.
Budapest — Táncával sikerült felhívnia a figyelmet a nehéz sorsú emberekre Majer Tamásnak. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosa a Duna Televízió Fölszállott a páva című tehetségkutatójában lépett színpadra, hortobágyi pásztorbotolójával a középdöntőbe jutott.
Közhelyes megállapítás, hogy a férfiak mindig és mindenhol kívánják a szexet. Természetesen ez nem mindig igaz, de egy dolog biztos: ha egy férfinak huzamosabb ideig nincs kedve szexelni, ott valami probléma van. Mielőtt azonban bárki lelki okokra, vagy impotenciára gondolna, nem árt tudni, hogy a szex hiányának sokkal prózaibb okai is lehetnek. Íme, néhány tudományosan bizonyított libidógyilkos,…
Budapest — Egymást taposva fosztották ki a Fogarasi úti Tesco áruház játékosztályát a mindenre elszánt vásárlók, akik egy kétnapos akció miatt rohamozták meg a hipermarketet pénteken.
Székelyudvarhely - Soha többé nem indul tehetségkutató versenyen Abodi Nagy Blanka (23), aki egy éven belül kettőben is az utolsó akadályon bukott el: nem jutott be az élő show-ba.