Budapest - Az énekes Delhusa Gjon (58) tízmillió forintot adott egy brókernek, aki legalább negyvenszázalékos hozamot ígért. Végül nemhogy pénzt nem keresett a befektetéssel, de közel négymillió forintot veszített el.
Budapest - Nagyot csalódott Stohl Andrásban (45) a Jól-Lét Alapítvány, amelynek megígérte: négy évig büntetésétől függetlenül drog- és alkoholellenes kampányt visz velük, de Bucival több mint nyolc hónapja, szabadulása óta érdemben nem tudtak beszélni vele.
Budapest - Bukott diák – mutatkozott be édesapja dalával Zámbó Krisztián (32) az X-Faktor első válogatóján, ahol azonnal elnyerte a zsűri tetszését, és tovább is jutott, egészen az élő show-ba. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy az énekes nem csupán a dal szövegében bukott, hanem a valóságban is, információink szerint nem is egyszer!
Télen a betegségek elleni védelem egyik alappillére, ám a C-vitamin nemcsak az egészségünknek tesz jót, hanem a fölösleges kilóktól is segít megszabadulni!
Visszafordíthatatlanul pusztul a Földünk, ennek nagyrészt mi, emberek vagyunk a felelősei. És amit az egyik ember tönkretesz, egy másik megpróbálja megjavítani: éppen ezért kell a világ egyik legritkább állatának saját, fegyveres testőrség, hogy megvédjék az orvvadászok ellen.
Érzelmileg eltávolodtak egymástól, szakmai dolgokban sem értettek egyet és végül elmúlt a szerelem – ezt mondta Cserpes Laura válása okáról az Aktívnak.
Feledhetetlen élményekkel gazdagodnak az afrikai szafarikra befizető turisták, nem történt ez másképp azzal a brit párral sem, akik egy dél-afrikai rezervátumot látogattak meg. Igaz, az életre szóló élményt vélhetően nem úgy képzelték el, hogy egy elefánt átdöfi az agyarával a kocsijukat.
Úgy tűnik, van mit tanulni a közlekedés terén a briteknek is. A Derbyshire-i rendőrök egy fotó alapján keresnek egy felelőtlen, szabálytalankodó apát, de egyelőre nem azért, hogy megbüntessék.
Budapest - Jogerősen hat év börtönre ítélte Földesi-Szabó László egykori rendőr ezredest milliárdos csempészet és sikkasztás miatt a Fővárosi Ítélőtábla pénteken.
Faversham - Négy határőr rontott rá Joan Riversre, az ismert amerikai tévés személyiségre, amikor az éppen egy halászhajóból kászálódott kifelé a brit partoknál.
Austin – Minden erejükkel harcolnak a végsőkig, hogy megszerezzék a harmadik világbajnoki címüket. Sebastian Vettel (25) és Fernando Alonso (31) gigászi csatát vív a Forma–1-es vébé hajrájában.
Mennyire fenyegeti az a veszély, hogy káros szokásai alakuljanak ki? A mindennapi életében hogyan viszonyul a különféle szenvedélyekhez? Az eletmodkozpont.hu tesztje segítségével megtudhatja.
Los Angeles – Hiába repedt fel a szemöldöke és kellett összevarrni a sebét, Cristiano Ronaldót (27) nem lehet annyira elcsúfítani, hogy ne ő legyen a világ legszexisebb sportolója.
Itt Blikk.hu erotika rovatában rengeteg cikk született már arról, mennyire fontos a szexben az előjáték. És továbbra is állítjuk, hogy ha igazán tartalmas szeretkezésre vágytok, ne felejtsétek el egymás testét felfedezni. De azt mi is elismerjük, hogy van néhány olyan alkalom, amikor a párok csak egy gyors és vad menetre vágynak. Összegyűjtöttük hát azt a néhány kivételt, amikor a férfiak…
Budapest - Komoly gondokkal kell szembenéznie Farkas Ricsi családjának. A hat hónapja új szívet kapott kisfiú édesapjának ugyanis egy hét múlva megszűnik a munkahelye.
Ibrány - Szombathely - Nyíregyháza - Ez egy csoda, egyszerűen nem tudom elhinni! – Ignéczi János (49) szinte megszólalni sem tudott a meghatódottságtól, amikor megtudta: megtaláltuk azt az orvost, aki után évtizedeken át hiába kutatott, aki negyvenkét évvel ezelőtt megmentette az életét.
Rákóczi Ferenc (40) nemcsak a szakmájában sikeres, a magánéletben is boldog. Ha minden jól megy, családjukat tovább bővítik, és kedvesét is oltár elé vezeti.
Magyarország - A rekorder kenus, Rakonczay Gábor nyomdokaiba lép két fiatal: Kovácsik Levente (24) és Szabó Norbert Ádám (24) jövő novemberben egy páros kajakkal vág neki az Atlanti-óceánnak.
Karancskeszi — A padlóról állt talpra az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának vőlegényjelöltje, Sípos András (48). Válása után ugyanis anyagilag és érzelmileg is teljesen lenullázódott.
Washington ‒ Az egyenruhás elit iránt táplál különös vonzalmat Jill Kelley (37), a legfrissebb amerikai szexbotrány kulcsfigurája. A szerelmi sokszögről egyre több részlet lát napvilágot.
Budapest ‒ Itt az ősz harmadik kiigazító csomagja. A kormány 90 milliárd forintot remél azoktól az intézkedésektől, amelyekről a héten döntött, s konkrétan először Orbán Viktor miniszterelnök ismerte el egy gazdasági fórumon, hogy megszülettek.