Budapest - Újra a főnyereményért indul Mudri Ágnes (27)! Mai címlaplányunk ismerős lehet a Blikk olvasóinak, hiszen testvérével, Nikivel már tavaly is levetkőztek fotósunk kamerája előtt.
Budapest - Már nem segít Damu Rolandon (38) a hat költöztető vallomása, sőt az sem menti meg a 4 és fél éves börtöntől, hogy Bangó Józsefet (39) - saját bevallása szerint - verőembernek próbálta felbérelni a színész ellen Palácsik Tímea.
Budapest - A nyolcvanas évek közepe volt a magyar légitársaság fénykora, ekkor újult meg megjelenésében is a géppark. Az új külsőségekben a világhírű divattervezőnek, Pierre Cardinnek is jutott szerep – derül ki Varga G. Gábor A Malév-sztori című, frissen megjelent könyvéből.
Kellemes, bár korántsem csendes társ lehet bármilyen tollas jószág a lakásban. A kínálat a csicsergőkből hatalmas, nehéz kiválasztani, melyik felel meg leginkább életmódunknak, egyéniségünknek. Ha válaszol az alábbi kérdésekre, közelebb kerülhet a megfelelő választáshoz.
Holtan találtak a mentősök egy három hónapos kislányt a Vaslui megyei Mirceşti településen. A kicsi az ágyban halt meg, miközben három másik testvére körülötte játszott, a szülei pedig a kocsmában ittak - írja a Manna.ro.
Kettős gyilkosság történt Sopronban. A két embert egy sporttelep lőterén ölték meg. Úgy tudni, a rendőrségnek sikerült elfognia a tetteseket, akik annak a lőegyletnek a tagjai voltak, amelynek az elnökét is meggyilkolták.
Szakértők szerint csokoládé-krízis szélén áll a világ - a készletek ugyanis rohamosan csökkennek, az utánpótlást nevelő termőterületek pedig súlyos bajban vannak.
Charlotte - Matt Hagan amerikai pilóta autója egy gyorsulási versenyen gyulladt ki. A 415 kilométer per órás sebességnél lángra kapott és felrobbant kocsiból sérülés nélkül szállt ki a sofőr.
Barátnője szeme láttára vágta el a saját torkát és vérzett el az a brit férfi, akinek a haláltusáját aztán órákon át nézte rémült párja az interneten keresztül, 7000 kilométerre tőle.
Az autó- és az ingatlanpiac is megsínylette a válságot. A szakértők szerint azonban most jobban megéri ingatlanban gondolkozni, mert az árak akár emelkedhetnek is, míg az autók esetében már abban a pillanatban is zuhan az érték, ha elhozzuk a kereskedőtől.
Közmunkások tucatjai várták hiába Borsod megyében az elvégzett munkájuk után a fizetésüket: hetekkel később kapják csak meg - már, ha egyáltalán megkapják. Véletlenszerűen utalnak, illetve kapnak kézbe különböző összegeket, választ azonban senkitől. A Belügyminisztérium nem tud a problémáról.
Kunming - Üzleti céllal épített meseországban kell tánccal, sporttal és énekléssel szórakoztatnia több mint 100 kínai törpének a közönséget, hogy meg tudjanak élni.
Kettős gyilkosság történt Sopronban. A két embert egy sporttelep lőterén ölték meg. A rendőrségnek sikerült elfognia a tetteseket, akik annak a lőegyletnek a tagjai voltak, amelynek az elnökét és egy másik tagját is meggyilkolták.
Érd — Megnyerte az életéért vívott csatát a KSI ökölvívója, Dobrádi Zsolt (20), aki az amatőr bokszválogatott tatai edzőtáborában lett rosszul – agyhártyagyulladást kapott és eszméletlen állapotban szállították kórházba.
Schwerin — Ott van apa! – kiáltott fel a családjával a schwerini utcákat rovó Balzsay Hanna (4), és a szőke kislány már szaladt is a magányos hirdetőoszlop elé, míg kishúga, Jázmin (2) mosolyogva meredt édesapja plakátjára.
Washington – Prosztatarákot diagnosztizáltak Warren Buffettnél (81), aki immár évek óta stabilan tartja harmadik helyét a világ leggazdagabb embereinek listáján.
Az Országos Állatvédőrség Alapítvány azért küzd, hogy egy állatnak se kelljen többet szenvednie. Az egy éve alakult szervezet a Fehérkereszt Állatvédő Liga, és a Cerberos Állatvédő Egyesület, illetve az Országos Rendőr-főkapitányság összefogásával működik.
London — David Beckham (36) egyre biztosabb lehet benne, hogy megvalósul az álma és ott lesz a brit futballválogatottban a nyári, londoni olimpiai játékokon.
Barcelona — Betegen sem adják fel az igazi bajnokok. A Barcelona futballcsapatának francia védője, a daganatos betegséggel küszködő Éric Abidal (32) a múlt héten esett át kilenc órán át tartó májátültetésén. Azóta jelezte, visszatérne a pályára.
Úgy hírlik, Berki Krisztián mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze egykori szerelmét, Szabó Zsófit. A színésznő édesanyja, Pálma azonban cseppet sem örül ennek – árulta el a hot! magazin legfrissebb számában.
Mindent megtesz azért, hogy környezettudatosan élje a mindennapjait Gönczi Gábor (36), aki éppen ezért különösen figyel arra, mit eszik, mit iszik, mit használ, és hogyan viselkedik.