Kulcs-Dunaújváros - „Meneküljetek, mert minket is megöl!", kiabálta H. Réka (36) dunaújvárosi barátja múlt héten pénteken, amikor vérző fejjel rohant ki a H. család kulcsi házából. N. Lászlót (56) Réka hívta segítségül, amikor az öccse, H. Csanád Jutas (24) bozótvágóval rátámadt. A nőnek sikerült bezárkóznia egy szobába, így túlélte a borzalmas támadást.
Budapest - Lehet, hogy figyelmetlen volt Schmitt Pál a vagyonbevallása kitöltésekor? Ennek kiderítésére vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a Blikk a lemondott köztársasági elnökkel szemben az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságánál! Az államfő vagyonnyilatkozatában ugyanis nincs feltüntetve, hogy származik-e jövedelme lakáskiadásból.
Budapest - Kórházba kellett szállítani VV Veronikát (20), miután egykori szerelme, VV Cristofel (19) megütötte. A kubai csődör nem tagadja tettét, a Blikknek bevallotta: valóban kezet emelt volt párjára, amit azóta rettentően megbánt.
Tárnok - Elveszítheti a házát adósságai miatt Zalatnay Sarolta (64)! Az énekesnő lapunknak elmondta, hogy komoly anyagi nehézségekkel küzd, és kiszolgáltatott helyzetbe került.
Siklós, Harkány és Villány vidéke a lehető legideálisabb úticél egy pár napos kiruccanáshoz. Hogy miért? Mert ebben a kis térségben, alig néhány kilométernyi távolságban minden adott a kellemes időtöltéshez
New York – Cocoa, a kecske imádja a nagyvárosi pezsgést. Amikor csak teheti, gazdájával együtt ellátogat az amerikai metropoliszba, ahol metrózik, sétál és kávézóba jár.
Minden - Egy napot sem dolgozott az a lusta német hivatalnok, aki 215 millió forinttal rövidítette meg a helyi önkormányzatot, és végül botrányos e-mailben mondott búcsút 500 munkatársának.
Rendőri védelmet kapott a 2008-as brit X-Factor győztese, mert életveszélyesen megfenyegették egy közösségi portálon. Emiatt Alexandra Burke rendőri kísérettel érkezett egy partira.
Hollywood - Semmit nem bízott a fotósok és a rajongók fantáziájára a Pussycat Dolls sztárja, Melody Thornton (27), aki szinte fedetlen felsőtesttel jelent meg szerda este az egyik női magazin Nők a zenében címmel rendezett partiján.
Pert vesztett a bíróságon az a német férfi, aki nehezményezte, hogy elítélték vérfertőzésért. Patrick Stuebing négy gyermeket nemzett vér szerinti húgának az elmúlt 12 évben.
Long Island - Térdtől lefelé levágatta a lábát egy 20 éves amerikai lány, mivel a deformálódott végtag nem engedte neki, hogy magas sarkú cipőket hordjon.
Az akció fogalmával már többnyire tisztában van mindenki, az „értékcsökkentett" szó azonban még gyakran zavarba ejti a vevőket. Érdemes figyelni rá, hogy melyik kifejezéssel élnek az áruházak: árengedményes vagy leértékelt-e, később ugyanis e szerint tudunk reklamálni is. Jó tisztában lenni azzal is, melyik esetben és hogyan tudjuk a garanciát érvényesíteni. Ismerje meg ön is jogait!
Biztosan lesz pénzügyi tranzakciós adó, így majd minden pénzmozgás után sápot fog szedni az állam. Vagyis amikor elköltjük a fizetésünket akár újabb 2-3 adót is fizethetünk az áfán kívül.
Winchester — Albert Einstein és az elméleti fizikus zseni, Stephen Hawkins intelligenciájához közeli 159-es IQ-val rendelkezik a négyéves Heidi Hankins.
Devon — Már jó ideje az év legnagyobb eseményének számít Devonban a törpemalac-futóverseny, amelyre minden évben az előző ősszel született malacok nevezhetnek.
Pécs - Alaposan, több mint egy évvel lemaradt az utolsó előadásról az a sofőr, aki péntek délelőtt autójával berepült a Bóbita Bábszínház egykori épületébe.
Budapest — 31 milliárd forintot kaptak az öt látványsporthoz tartozó egyesületek, illetve szövetségeik és az olimpiai bizottság a társaságiadó-kedvezményből (TAO)! A klubok 25, a szövetségek pedig 6 milliárd forinthoz jutottak.
Budapest – Már nem merik felügyelet és gyógyszerszedés mellett sem hazaengedni a néhány nap múlva esedékes 4,5 évnyi börtönbüntetésének letöltésére behívott Damu Rolandot (38), annyira labilis az állapota.
A Spartacus: Vér és homok, illetve az előzménysorozat, Az aréna istenei után itt a folytatás. A Liam McIntyre főszereplésével készült Spartacus: Bosszú az amerikai bemutató után három hónappal, április 17-én érkezik a magyar HBO-ra, és kedd esténként lesz lázható
Komoly megtiszteltetés érte Tóth Gabit (24). Forgács Péter (54) a Győri Nemzeti Színház igazgatója szerepet kínált neki az egyik darabban: az extravagáns énekesnő Tasnádi István Finito című komédiájában alakítja majd Tigris Nikit.
Julia Louis-Dreyfus alelnökként, Lena Dunham pedig New York-i huszonévesként érkezik az HBO két új, saját gyártású sorozatában. Az alelnök (Veep) és a Csajok (Girls) az amerikai bemutató másnapjától elérhető az HBO On Demand és az HBO GO filmtárában
Budapest — Egy lépéssel közelebb került az FTC ahhoz, hogy megvalósuljon a nagy álom, és új stadionja legyen a futballcsapatnak. Kubatov Gábor, a zöld-fehérek elnöke bemutatta az új aréna terveit.
Kutyával strandolni, nyaralni a Balatonon?! Nem lehetetlen, de persze nem egyszerű! Most itt az alkalom, kapd hónod alá a családod, a kutyád, és tölts el 4 napot Balatonkenesén egy kutyás közösségben!