A rendőrség őrizetbe vett egy 33 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 29-én összeszurkált egy prostituáltat a 44-es főút Kecskeméthez közel eső szakaszán található erdőben. Vizsgálják, hogy a sorozatelkövetőt fogták-e el.
Budapest - Nyíregyháza - Nem is volt Londonban, de sokmilliós olimpiai jutalmat kapott egy MSZP-s politikus! Nagy László, a szocialisták nyíregyházi elnöke döbbenten vette észre, hogy csütörtök este SMS-ben értesítette a bankja: 13,8 millió forint érkezett a számlájára.
Székesfehérvár - Garázsban, szőnyegen tartva pihen az egykori miniszter autója! Kovács Ferenc nem is sejtette, hogy milyen járgányt vásárolt 10 évvel ezelőtt.
Budapest - Van köztük halálfejes-terepruhás, rózsaszín selyemkosztümös-királylányos, lezser farmernadrágos, frakkos komoly, 8 és fél kilós és 1 kiló 30 dekás is.
Budapest - Ilyet még nem pipáltam! – füstölgött magából kikelve F. János (53) taxisofőr, miután egyik külföldi utasa figyelmetlenségével a férfi és egy vétlen asszony kocsiját is összetörte, majd lazán elsétált.
A Toyota úttörő szerepet játszott a hibrid technológiák fejlesztésében, utcai használatra alkalmazásában, és néhány millió eladott példány után nyugodtan mondhatjuk, elterjesztésében. De az idő nem áll meg, lépni kell!
Felsőtárkány - Egy tűzpiros Ferrarival furikázik Palcsó Tamás (26)! Az 540 lóerős csodakocsi négy másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, és akár 315-tel is lehet száguldozni vele.