Budapest — Porrá zúzták volna már politikusaink a fő ellenség államadósságot, ha ezt szavakban is meg lehetne tenni. Csakhogy akkor már nem olyan harciasak, ha a zsebükbe kell nyúlni. Ám egy üdítő kivétel mégis akad.
Budapest — Úgy tudjuk, írásbeli figyelmeztetést kap az ország jedi lovagja! A. Ádám (22) napokon belül egy bizottság előtt felel majd azért, amiért játék pisztolyával a frászt hozta egyik diáktársára.
BUDAPEST — Jól átverte a mentorokat első x-faktoros válogatóján Kvaka Andrea (22). A kartali lány mosolyogva lépett ki a színpadra, majd belekezdett az AC/DC You Shook Me All Night Long című rockhimnuszába, Keresztes Ildiék (48) legnagyobb meglepetésére.
Budapest — Hiába tagadta le VV Annamari, hogy pénzért szexel, és az interneten hirdeti szolgáltatásait, a Blikk több bizonyítékot is talált, amely szerint a szexpartnerkereső oldalon Klaudiaként szereplő szőkeség azonos a ValóVilág ötödik szériájában megismert lánnyal.
Fokváros — Aligha sejtette a kis Oscar, miközben egy dél-afrikai menhelyen a halálos injekcióra várakozott, hogy élete hamarosan 180 fokos fordulatot vesz.
Ha Batman új házat szeretne, keresve sem találhatna jobbat, mint a találóan Szikla Villának keresztelt nagy-britanniai épületet, amely egy barlanggal épült össze, kitűnő helyet biztosítana a filmbeli Bruce Wayne föld alatti titokzatos rejtekhelyének is.
Rochdale - Minden nap elvittek az iskola elől és megerőszakoltak egy brit tinédzsert, aki azt állítja: hiába kért segítséget a hatóságoktól, rá sem hederítettek.
Los Angeles - Négy napon át főzte felesége tetemét egy hatalmas kondérban egy amerikai séf, hogy eltüntesse a gyilkosság bizonyítékait. A férfit emberölésben bűnösnek találták, a büntetésről szóló ítéletet november végén hirdetik majd ki a hátborzongató ügyben.
Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 18 éves férfi, aki a gyanú szerint Bag és Domonyvölgy határában hétfőn meggyilkolt egy 32 éves gödöllői nőt - jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetője pénteken Budapesten. Mihály István közölte azt is, hogy indoklás nélkül felmentette a gödöllői rendőrkapitányt.
Abony ‒ Néhány hete még az sem volt biztos, hogy életben marad az abonyi gyerekgyilkos apa, ma már az előzetes letartóztatásáról döntöttek a kórházban.
Közzétette egy ukrán televízió azokat a felvételeket, melyeket a kijevi Karavan bevásárlóközpontban készített a biztonsági kamera három őr meggyilkolásáról.
Brackley - „Köszönjük, Michael!” – így búcsúzik a Mercedes GP a hétszeres világbajnoktól. A Forma–1-es istálló nem hosszabbít szerződést a német Michael Schumacherrel (43), jövőre a 2008-as év világbajnoka, Lewis Hamilton (27) lesz Nico Rosberg (27) csapattársa.
Szeged - A szerbek hajlandónak mutatkoznak arra, hogy kivásárolják a Magyar Kajak-kenu Szövetségtől a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát (30), aki úgy határozott: a jövő évtől ismét szülőhazája színeiben szeretne versenyezni.
Enne egy fürt szőlőt, de nem engedi a fogyókúrája? Való igaz, hogy az őszi gyümölcs 18 grammnyi cukortartalma jóval magasabb a 7 grammos almáénál, ám ez nem azt jelenti, hogy egy diétázónak nemet kellene mondania rá.
Budapest — A sors fintora, hogy nem sokkal szakításuk után újra összekerült Horváth Éva (33) volt barátjával, Ákossal. A televíziós ugyanis annak a műsornak a producere, amelynek a modell lett a műsorvezetője és szerkesztője is egyben.
BUDAPEST - Sokszor rettenetesen izgul színpadra lépése előtt Zámbó Krisztián (32), de ebben édesapja, a tragikus sorsú „Király”, Jimmy (†42) is nagyon hasonlított rá.
Afrikától kezdve Ázsiáig lassan az összes földrészen zenél VV Seherezádé (21), akinek úgy tűnik bejött a villán kívüli élet. A dj.-vé avanzsált szőkeséget egyre több országba hívják, így szinte állandóan úton van, főleg hogy gyakran utazik Olaszországban élő szerelméhez is.
Budapest — Kivégezte a magyar papírmaffia, avagy drogtartozás miatt lőttek két golyót a mellkasába? Ez a két legenda tartja magát Barta Tamás (†33) rejtélyes haláláról.
Los Angeles — Egészséges fiúgyermeknek adott életet szerda éjjel Reese Witherspoon (36), a kis jövevény érkezését a színésznő sajtószóvivője is megerősítette.
Budapest — Kivégezte a magyar papírmaffia, avagy drogtartozás miatt lőttek két golyót a mellkasába? Ez a két legenda tartja magát Barta Tamás (†33) rejtélyes haláláról.