2012. szeptember 25. kedd

szept. 25
2:45
Újra szét akarják választani Gyurtát és edzőjét (Blikk)
Budapest — Hiába fűződik két londoni olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel (23) és Risztov Éva (27) felkészítése a nevéhez, ez sem nyom eleget a latban Széles Sándor (56) esetén.
szept. 25
5:27
13 milliót ítéltek Klapkának! (Blikk)
BUDAPEST — Klapka György (84), ahogyan ígérte, nem engedte, hogy palimadárnak nézze két nő. A bíróság polgári perben igazat adott az üzletembernek, így – hiába mondták ki egy hete ártatlannak az anyát és lányát – most kamatostul kell visszaadnia a vesztes félnek az aranyember millióit.
szept. 25
5:27
Toncsi kibékült Sarka Katával (Blikk)
Budapest — Fátylat borított a múltra Bálint Antónia (43) és Sarka Kata (26). Több éven keresztül ment közöttük a viszálykodás, hiszen köztudott, hogy mielőtt Hajdú Péter megismerkedett volna feleségével, éveken keresztül Bálint Antónia párja volt, a zöld szemű szörnyeteg pedig folyamatosan ott ólálkodott körülöttük.
szept. 25
5:29
Fenyő nem emlékszik a szexi anyukára (Blikk)
BUDAPEST — Nem emlékszik állítólagos vokalistájára Fenyő Miklós (65). Az X-Faktor múlt szombati, utolsó válogatásán tűnt fel – elsőre külsejével – Gerencsér Irén (47), aki azt állította, hogy korábban a Hungáriában énekelt.
szept. 25
5:45
Végrehajtók üldözik Szinetárék bétéjét (Blikk)
Budapest - Meglepő információ jutott a Blikk birtokába: amíg hatalmas sikerrel járja az országot a Szinetár–Bereczki házaspár, telt házas koncertekkel örvendeztetik meg a rajongókat, addig közös betéti társaságuk óriási gondban van: tavaly augusztus vége óta három végrehajtást „zsebeltek be”.
szept. 25
6:21
Halottnak tettette magát a megkéselt prostituált (BorsOnline)
Előzetes letartóztatásba vették és titokban Kecskemétről a fővárosba szállították azt a férfit, aki megszurkált egy útszéli prostituáltat. Krisztina csodával határos módon életben maradt, ám a zsaruk most négy korábbi haláleset aktáit is leporolják.
szept. 25
6:21
Egyre jobban aggódnak a sztár szerelmi élete miatt (hirado.hu)
A sztár barátai és a szülők szerint tragédiába torkollhat az új kapcsolat.
szept. 25
6:23
Meglepő hasonlóság az Apple új órájánál (hirado.hu)
A cég új órája felkeltette néhányak figyelmét.
szept. 25
6:25
Levelet írtak Orbánnak: megdöbbentek a művészek (hirado.hu)
Elfogadhatnak tarják a döntést.
szept. 25
6:27
Kamatdöntés előtt: ezt várják az elemzők (hirado.hu)
Megoszlanak a vélemények, lesz-e további kamatcsökkentés.
szept. 25
6:39
Megtalálták az eltűnt magyar színész holttestét? (BorsOnline)
Egy férfi holttestét vetette ki a víz a skóciai Dail Mòr térségben. A skót sajtó szerint az eltűnt magyar színész, Gádor Tamás földi maradványait találták meg, de a rendőrség ezt nem erősítette meg.
szept. 25
6:39
Napi Gazdaság: egyelőre nem fenyeget ivóvízhiány (hirado.hu)
Bár továbbra is rendkívül alacsony a Duna és a Tisza magyarországi szakaszának vízállása, a folyóparti városok ivóvíz-ellátása biztosított.
szept. 25
6:41
Bálint Toncsi: csak viccből kezdtem ki Lacival (BorsOnline)
Mindenkit meglepett Bálint Antónia, amikor kijelentette, hogy már hét hónapja párkapcsolatban él. Sokan nem hisznek az egykori szépségkirálynőnek.
szept. 25
6:41
Nazarbajev leváltotta a kazah kormányfőt (hirado.hu)
Kazahsztán államfője leváltotta Karim Maszimov kormányfőt, és utódjául az 54 éves Szerik Ahmetovot nevezte ki, a parlament rábólintott a változtatásra.
szept. 25
6:54
Hírességek Milánóban (Joy)
Bemutatjuk neked Roberto Cavalli vendégeit.
szept. 25
6:57
Áll a bál két bíró ügyében: perel a babáért Ida exe (BorsOnline)
Két bíró perében kell dönteniük kollégáiknak: Ferenc úgy gondolja, övé Ida gyermeke, a nő azonban bizonyos benne, hogy ez nem igaz. A kislány azután született, hogy a kapcsolat véget ért.
szept. 25
6:57
Népszava: káosz a terapeuták piacán (hirado.hu)
A pszichológiai tanácsadások és terápiák piacán nem kevesen oklevél, illetve szakképesítés nélkül foglalkoznak az emberek lelki gondjaival.
szept. 25
6:59
Tovább romlott VV Éva állapota (BorsOnline)
VV Éva, akinek elvileg ma már csodás domborulatokkal kellene lábadoznia otthon az ingyenes mellműtét után, egyre rosszabbul van.
szept. 25
7:15
Nevetve jött, gondterhelten távozott a Mal-vezér (BorsOnline)
Négy órán át sorolta az ügyész a vádakat tegnap a 2010-es iszapkatasztrófa ügyében indult monstre per első tárgyalásán. A Mal Zrt. tizenöt munkatársa ül a vádlottak padján, a cég vezetőire fegyházbüntetést kért a vád képviselője.
szept. 25
7:15
Új rakétát tesztelt Irán (hirado.hu)
A Forradalmi Gárda iráni elitalakulat sikerrel kipróbált egy új, közép-hatótávolságú föld-levegő rakétát.
szept. 25
7:17
Magyar Nemzet: segélyezési plafon jöhet (hirado.hu)
A lap szerint az IMF/EU-tárgyalásokon előkerült egy olyan javaslat, amely maximálná az egy főnek havonta kifizethető támogatásokat.
szept. 25
7:19
Cozma-ügy: megkezdődik a Kúrián a felülvizsgálati tárgyalás (hirado.hu)
A korábbi jogerős ítélet jelentősen enyhítette az elsőfokú döntésben kiszabott büntetéseket, ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség új eljárás elrendelése érdekében.
szept. 25
7:21
Magyar Nemzet: nem száll be az állam a húsiparba (hirado.hu)
A kormány veszteséges magáncégekben nem kíván részesedést vásárolni.
szept. 25
7:23
Kiadnak egy hitszónokot az Egyesült Államoknak (hirado.hu)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága végleg jóváhagyta hétfőn Abu Hamza al-Maszri radikális imám kiadatását az Egyesült Államoknak.
szept. 25
7:33
Botrány a rangadón: vizsgálják, ki szivárogtatott (BorsOnline)
Súlyos vádakkal illette a fehérvári Paulo Sousa az MLSZ-t, amely úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. A szövetség inkább azt vizsgálja, ki szivárogtatta ki a Videoton–Győr bírói jelentését.
szept. 25
7:33
Jaj, Nyilas, minden csupa zűr! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Kos számára a kedd kockázatokat és lehetőségeket tartogat, a Rák környezetében pattanásig feszül a húr, a Skorpióra ráférne a lazítás.
szept. 25
7:51
Jót tett Keleti Györgyinek a börtönélet (BorsOnline)
Keleti Györgyi azt mondja, megjárta a poklot, de a börtönnek köszönhetően sikerült talpra állnia, és a boldogság is rátalált. Szerinte mindenkinek jót tenne néhány hét a rácsok mögött.
szept. 25
7:51
A kamatdöntésre vár a forint (hirado.hu)
Az árfolyamok nem mozdultak reggelre, az euró 282,42, a svájci frank 233,38, a dollár 218,28 forinton állt reggel 7 óra körül.
szept. 25
8:09
Új trükk: Matolcsy György ráijeszt az adózókra (BorsOnline)
Új trükköket vet be az adóhatóság, hatvanmilliárd forintnyi bevételt remélve az intézkedésektől. A lényeg: azzal, hogy szúrós tekintettel követik a vállalkozások adófizetését, a többiek is becsületesebbé válnak és kevesebben próbálnak csalni.
szept. 25
8:09
Népszabadság: sok a felkészületlen vagyonvédelmi cég (hirado.hu)
Többségük egyszemélyes kft. vagy bt., többnyire a szükséges tőke híján, hiányos szakmai felkészültséggel - mondja a kamarai elnök.
szept. 25
8:11
Clinton toleranciát kért a muzulmánoktól (hirado.hu)
Az amerikai külügyminiszter azzal a kéréssel fordult hétfőn a világ muzulmánjaihoz, hogy kerüljék az erőszakot.
szept. 25
8:13
Magyar Nemzet: kifogásolt rendőri intézkedések (hirado.hu)
Jelentésben fogta össze a rendőrök tevékenységével összefüggő 2011-es panaszokat, azok értékeléseit a Független Rendészeti Panasztestület.
szept. 25
8:27
Újra szét akarják választani Gyurtát és edzőjét (Blikk)
Budapest — Hiába fűződik két londoni olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel (23) és Risztov Éva (27) felkészítése a nevéhez, ez sem nyom eleget a latban Széles Sándor (56) esetén.
szept. 25
8:27
Világgazdaság: tömegével vonják ki a gyógyszereket a magyar piacról (hirado.hu)
Idén már majdnem másfél száz patikaszer került ki a tb-támogatásból, és csaknem öt hónapja egyetlen sem kapott támogatást.
szept. 25
8:29
Bérlakásokat épít a XIII. kerület (hirado.hu)
Százlakásos önkormányzati bérház épül jövőre a XIII. kerületben, és folytatódik a Pozsonyi út felújítása is - mondta Tóth József (MSZP) polgármester az MTI-nek.
szept. 25
8:31
Bíróság elé állítottak három újságírót Vietnamban (hirado.hu)
A vád szerint internetes írásokban bírálták a kormányt.
szept. 25
8:33
Nem hozott több lakástakarék szerződést a végtörlesztés (hirado.hu)
A végtörlesztés érdemben nem növelte a lakás-takarékpénztári szerződések számát, az MTI által megkérdezett két pénztár az árfolyamgáttól vár élénkülést, de csak 2013-tól.
szept. 25
8:35
Szanyi: Horn Gyula típusú ember foghatná össze a baloldalt (hirado.hu)
Elsősorban nem az ellenzéki pártokkal, hanem a civil mozgalmakkal, szakszervezetekkel kell az MSZP-nek összefognia, amit megerősíthetne egy Horn Gyula típusú vezető - véli Szanyi Tibor.
szept. 25
8:45
Ezt látva, biztosan büszke lenne fiára a néhai krokodilvadász - fotó (BorsOnline)
Apja nyomdokaiba lépett a krokodilvadász Steve Irwin nyolcéves fia. A fiatalon elhunyt tévésztár sarja ugyanúgy félelem nélkül bánik a legveszélyesebb bestiákkal, ahogyan az apja.
szept. 25
8:45
Avat az Egis (hirado.hu)
Kedden adják ár a gyógyszer-technológiai fejlesztő üzemet és az analitikai fejlesztési laborépületet XVI. kerületi gyártóbázison.
szept. 25
8:47
A Curiosity elvégezte első közeli kőzetvizsgálatát (hirado.hu)
A robotfelderítő az utóbbi néhány napot egy furcsa, piramis alakú kőzet vizsgálatával töltötte.
szept. 25
8:49
Obama felszólal az ENSZ-ben (hirado.hu)
Az amerikai elnök az ENSZ Közgyűlés általános vitájában kér szót.
szept. 25
8:51
Karcsúsít a Sharp (hirado.hu)
Az átszervezési terv több mint 10 ezer ember elküldésével és 231,1 milliárd jen eszközértékesítési bevétellel számol.
szept. 25
8:53
Világgazdaság: növekvő élelmiszerárak (hirado.hu)
Év végéig akár 7 százalékra is nőhet a termékkör inflációja, az ágazat szerint már kereskedelem is kezdi elfogadni a drágulás tényét.
szept. 25
9:03
Elfogták a halálital-készítőket (BorsOnline)
Megtalálta a mérgező alkohol forrásait a cseh rendőrség. Két személy ellen büntetőeljárást indítottak.
szept. 25
9:03
Letölthető a keresztény, a muszlim és a sátánista Ubuntu Linux (hirado.hu)
Megjelent az Ubuntu CE (Christian Edition). Ez egy keresztényeknek készült Linux-változat, ami az Ubuntu 12.04.1 LTS rendszerre épül.
szept. 25
9:05
Washington elítélte az iráni elnök nyilatkozatát (hirado.hu)
Az Egyesült Államok visszataszítónak és agresszívnak nevezte hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Izraellel kapcsolatos aznapi nyilatkozatát.
szept. 25
9:06
A legújabb őrület, ami lázba hozta a világot (Habostorta)
A stílus szülőatyja a dél-koreai származású PSY... ...aki már évtizedek óta a pop iparban tevékenykedik, de még sosem aratott ekkora sikert, mint legújabb lovaglós táncával. A dal júliusban került fel az internetre és két hónap alatt 227 millióan nézték meg.Egyelőre úgy néz ki, hogy a legutóbbi nagy őrületet, a shuffling-ot is a második helyre szorítja. A nyolcvanas évek mókás tánca, az…
szept. 25
9:07
ÁNTSZ: a többség támogatja a dohányzás korlátozását (hirado.hu)
Az éttermekre, közlekedési eszközökre és munkahelyekre vonatkozó tiltással a nemdohányzók 80 százaléka, a dohányosok fele ért egyet.
szept. 25
9:21
Benedek Dalma szívesen összeülne Janiccsal (BorsOnline)
Benedek Dalma a DigiSport Reggeli Start című műsorában nem tagadta, hogy lehet közös jövője a Janics Natasával alkotott kajakpárosának, miután úgy néz ki, mindketten szerb színekben folytatják pályafutásukat.

Keresés