Abony — Feltehetően még arra sem fog emlékezni H. T. Mihály (43), hogy kétszer is golyót eresztett imádott lánya fejébe. A férfi ugyanis olyan súlyos sérülést szenvedett, amikor homlokon lőtte magát, hogy károsodott az agya – tudta meg a Blikk.
Miskolc — Nem sokkal a hamburgi felszállás után leállt a nagy sikerű Miskolci Sörfesztiválra utazó Boney M együttes gépének egyik hajtóműve, ezért nem kis pánik után visszatértek a földre, órákkal később indulhattak el, így az éjszakába tolódott a bulijuk.
JÁSZÁROKSZÁLLÁS – Megríkatta az egész országot Pál Loretta (16), aki az X-Faktor szombati válogatóján Zorán (70) Kell ott fenn egy ország című slágerét énekelte.
BUDAPEST — Még szinte el sem kezdődött, máris véget ért a kapcsolat a gyönyörű modell-műsorvezető Görög Zita (32) és a zenész Rakonczai Imre (40) között.
Egy levágott emberi fejet találtak vasárnap a londoni Regent's csatornában. Valószínűleg annak a fiatal színésznőnek a maradványairól van szó, akinek megcsonkított holttestét 7 hónappal ezelőtt találták meg ugyanitt.
Eladná luxusvilláját a Bridget Jones sztárja. Renée Zellweger az elmúlt éveket arra szánta, hogy újjávarázsolja az Egyesült Államokban, Connecticutban lévő birtokát.
Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Bélát az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben – jelentette be Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn.
Biella — A sérült jobb keze nem akadályozta Robert Kubicát (27), hogy nyerjen. A Lotus-Renault egykori Forma–1-es pilótája győzött a Ronde Gomitolo di Lana-ralin.
Tegye a szívére a kezét, aki azt állítja, hogy eddig minden egyes szexuális együttléte tökéletesre sikerült. Valószínűleg kevesen lesznek. Mindenkivel előfordult már, hogy valamilyen okból nem volt orgazmusa, nem elégült ki teljesen, vagy egész egyszerűen nem úgy sültek el a dolgok, ahogy szerette volna.
Budapest — Hiába ér egymaga többet, mint a magyar labdarúgó-válogatott, hiába a világ egyik legjobb futballistája, Robin Van Persie (29) sem megállíthatatlan.
Az almaecet ma újra a figyelem középpontjába került. Igazi „csodaszer", amely sokoldalúan alkalmazható: a konyhában és a szépítkezésben is a segítségére lehet. Íme néhány ötlet, mire használhatja fel!
Budapest ‒ Új frizura, új élet – ez a mottója VV Dyának (26), aki depresszióját leküzdve nemcsak új felvonást kezdett életében, de bizony hosszú fekete hajkoronájától is megszabadult.
Csömör ‒ Megdöbbent a vádakon és poligráfos vizsgálatot szeretne az a légiós, akit azzal gyanúsítanak, hogy elrabolt egy fiatalembert, Andrást, majd házában szexre kényszeríttette.
Budapest — Az Európai Unió problémái miatt kell az IMF-hez fordulnunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szezonnyitó beszédében a parlamentben arról, hogy mi szükség van a Nemzetközi Valutaalap segítségére, ha a dolgok a kormány elképzelései szerint alakulnak.
Budapest — Éhezik, lavórban fürdik és a Parlament előtt sátorozik Gyurcsány Ferenc (51) miniszterelnök egy héten át. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke három párttársával vasárnap este vert tanyát a Kossuth téren, szombatig egy percre sem mennek el.