2013. október 2. szerda

okt. 2
12:19
Csődöt jelentett a New York City Opera (hirado.hu)
Az internetes adománygyűjtő kampány sem segített.
okt. 2
12:21
Három expedíciót hiúsított meg a Jeges-tenger jégmezeje (hirado.hu)
A NASA szeptember közepén műholdak segítségével megállapította, hogy a jégmező felülete 5,10 millió négyzetkilométer volt az előző évi 3,41 millió négyzetkilométerrel szemben.
okt. 2
12:23
Varga: Elhamarkodott kieső adóbevételekről beszélni (hirado.hu)
A miniszter visszautasította Varju László vádját, hogy a dohánykoncessziót a kormány barátai kapták.
okt. 2
12:25
KDNP: jövőre nő az oktatásra fordított összeg (hirado.hu)
Jövőre folytatódik a köznevelési törvény bevezetése, így a pedagógusok béremelése is - mondta Michl József.
okt. 2
12:30
Meghízott a pécsi erőszaktevő, Ny. Zoltán (BorsOnline)
Legalább 15 kilót felszedett a börtönben Ny. Zoltán. A 23 éves férfi öt hónapot töltött előzetesben, eközben láthatóan kigyúrta és felhizlalta magát.
okt. 2
12:33
Talán már házasok is Brangelináék? (Habostorta)
A világ legalább annyira várja az ő esküvőjüket, mint anno Vilmos és Kate nagy napját Nehéz elhinni, hogy Brad Pitt idén már 50 éves lesz, de még nehezebb elhinni, hogy Angelina Jolie valaha is beadná a derekát és újra oltár elé áll. Pedig készülnek rá, sőt, a pletykák szerint már meg is történt az esküvő, csak teljes titokban. Történt ugyanis, hogy Jolie-t - aki éppen Ausztráliában tartózkodik…
okt. 2
12:33
A VM támogatja a mindennapi vidéki élet reális bemutatását (hirado.hu)
Az agrártárca 6 millió forintot biztosít a Vidék Kaland programhoz.
okt. 2
12:35
Újraindult a villányi elkerülő út építése (hirado.hu)
A munka két évvel ezelőtt kezdődött, de a kivitelező csődje miatt tavaly félbeszakadt.
okt. 2
12:37
Hatalmas késések Romániában (hirado.hu)
Egyes vonatok várhatóan több mint hat és fél órával később érnek célba a menetrendhez képest.
okt. 2
12:39
53 millió forint helyi médiumoknak és filmeknek (hirado.hu)
Közösségi tévék és rádiók jutottak pénzhez, valamint online filmek és hirtelen felmerülő jelentős esemény forgatására fordíthatják az összeget a filmes alkotók.
okt. 2
12:41
Leégett egy családi ház Bugacon (hirado.hu)
Senki nem sérült meg, az épület lakhatatlanná vált.
okt. 2
12:43
Magunkra keresve a világhálón (hirado.hu)
Ma már külön szolgáltatás az online reputáció javítása.
okt. 2
12:48
Horror: gyilkos óriásdarazsak támadnak (BorsOnline)
Horrorfilmekből ismert jelenetek váltak valósággá Kínában: hatalmas darazsak támadtak emberekre. Az állatok rendkívül agresszívek, és a csípésük ellen szinte lehetetlen védekezni.
okt. 2
12:51
Fogyatékos emberek foglalkoztatását segítő hálózat alakul (hirado.hu)
Mind több nagy cég foglalkoztat megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos embereket - mondta Soltész Miklós.
okt. 2
12:53
Hegedűs: Együtt az erőszak ellen (hirado.hu)
A vasárnapi eseményeken megdöbbent szociológus minden párt vezetőjét nyilatkozattételre hívja.
okt. 2
12:55
Új bringás szabályok jöhetnek (hirado.hu)
A biciklista is viselhetné az első és a hátsó lámpát, továbbá megengednék a villogó lámpa használatát is.
okt. 2
12:57
Fidesz: a szocialisták se munkát, se kenyeret nem adtak (hirado.hu)
A szocialisták kormányzása alatt a munkanélküliség megduplázódott, a fizetés felét elvitte a magas adó, a másikat a rezsi - reagált a kormánypárt Nyakó István szavaira.
okt. 2
13:06
Tízből négyen az idegenek uralmában hisznek (BorsOnline)
Inkább hisznek a lehetetlen összeesküvés-elméletekben a magyarok, mint az unalmas valóságban – derül ki a Political Capital felmérésének eredményéből. Hiába, kényelmesebb bűnbakot találni, mint az összetett okokat elemezni.
okt. 2
13:06
Nézz be velünk Talán Attila fürdőszobájába! (Blikk)
okt. 2
13:08
Bevallotta! Biszexuális a Halálos iramban sztárja (Blikk)
Michelle Rodriguez-ről (35) régóta pletykálják, hogy leszbikus, most kiderült, hogy a színésznő mindkét nemhez vonzódik.
okt. 2
13:10
Együtt lop anyjával a hétéves kislány! (Blikk)
Biztonsági kamerák örökítették meg, ahogy a hét esztendős kislány egy étteremben egyszerűen ellopja az egyik vendég telefonját. A gyerek a saját édesanyjával összejátszva hajtotta végre az akciót.
okt. 2
13:24
Özil gyorsan meglepte magát egy Ferrari 458-assal (BorsOnline)
A luxus terepjárók a legnépszerűbbek a Premiership sztárjai körében. A legtöbben a 35 millió forintos, 385 lóerős Range Rovert vezetnek. Pedig van választási lehetőség, hiszen több autó is áll a garázsukban.
okt. 2
13:24
Kipakolta hatalmas cicijét Kim Kardashian (Blikk)
Mélyen dekoltált ruhában jelent meg a párizsi divathéten az amerikai valóságshow-sztár, Kim Kardashian (32).
okt. 2
13:24
Feldarabolta és a hűtőben tartotta a saját testvérét! (Blikk)
Több mint egy évig a mélyhűtőben tárolta saját testvérének maradványait egy spanyol férfi.
okt. 2
13:26
Pucéran, álló szerszámmal csábított a nyílt utcán! - Videó (Blikk)
Bizarr videó kering az interneten: egy meztelen férfi látható rajta, aki meredező hímtaggal járkál egy parkban, és az ott üldögélő lányok telefonszámát próbálja ezzel a módszerrel megszerezni.
okt. 2
13:27
Jön a Somlói borászgála (hirado.hu)
A hétvégi rendezvény keretében felavatják a felújított Séd-forrást is.
okt. 2
13:29
Átadták az ALMA teleszkóp utolsó antennáját (hirado.hu)
2013 végére mind a 66, rádióantenna egyetlen teleszkópként működik majd együtt egy 16 kilométeres területen.
okt. 2
13:31
Egyre elviselhetetlenebb a milliomos tinisztár (hirado.hu)
Pont úgy viselkedik, mint egy basa, testőrei megalázóbbnál megalázóbb helyzetekbe kerülnek.
okt. 2
13:42
Autózó családra támadt a motorosbanda! (Blikk)
A motorosfelvonulásból hatalma üldözés lett, miután egy feltehetően pánikba esett család autója áthajtott az egyik kétkerekűn.
okt. 2
13:45
Késnek a vonatok a miskolci és az újszász-szolnoki vonalon (hirado.hu)
A Sülysápra közlekedő személyvonat a Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső között elütött egy ismeretlen férfit.
okt. 2
13:47
Gázömlés Egerben (hirado.hu)
Három lakásból négy embert kellett kihozni.
okt. 2
13:49
Olasz válság: kettészakadt a Szabadság Népe frakciója (hirado.hu)
A kormányfőt támogató szenátorok kiválnak a Szabadság Népe felsőházi frakciójából.
okt. 2
13:51
Majdnem tízmilliárdan leszünk 2050-re (hirado.hu)
A jelenlegi 7,1 milliárdról 9,7 milliárdra nőhet a földlakók száma egy francia tanulmány szerint.
okt. 2
13:53
Megjelent Ákos koncertfilmje dupla DVD-n (hirado.hu)
A tavalyi Sziget fesztiválbeli, illetve sportarénabeli est kép- és hanganyagát tartalmazza a dvd.
okt. 2
13:55
Felfüggesztett börtönre ítélték Gáspár Győzőt és társait (hirado.hu)
Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkolt el.
okt. 2
13:57
Minimális lesz az idei német hiány (hirado.hu)
Közben csökken az államadósság is.
okt. 2
13:59
Budapest jogi lépéseket fontolgat a Mol-INA-ügyben (hirado.hu)
A kormány az INA-részvények eladásának megfontolására kéri fel a Molt.
okt. 2
14:00
Jóban Rosszban: feltámadt Konrád szerelme (BorsOnline)
Konrád doktor szerelme, Mariann egy avaros gödörből támad fel, amitől a férfi halálra rémül. A karaktert alakító színész szerint olyan volt a jelenet forgatása, mint egy horrorfilmé.
okt. 2
14:01
Figyelmeztetést adtak ki az egész országra: ez vár ránk holnaptól (hirado.hu)
A reggeli órákban már mindenhol fagyhat.
okt. 2
14:03
SE: megduplázódott a szervátültetések száma (hirado.hu)
Az elmúlt három hónapban összesen ötven veseátültetést végeztek, amely a szokásos szám kétszerese.
okt. 2
14:05
Nairobi: kilenc holttestet találtak a romok alatt (hirado.hu)
Kilenc holttestre bukkantak hétfőn és kedden Nairobiban, a Westgate bevásárlóközpontban, a romok alatt.
okt. 2
14:07
CIA: már 1993-ban bombázták volna Szerbiát (hirado.hu)
Egy CIA-jelentés szerint az Egyesült Államok már 1993-ban mérlegelte, hogy katonai célpontokat bombázzon Szerbiában.
okt. 2
14:09
Európára összpontosít a NATO (hirado.hu)
Az afganisztáni beavatkozás lezárása után ismét Európára összpontosít a NATO.
okt. 2
14:11
Nézőpont: továbbra is a híradókból tájékozódnak az emberek (hirado.hu)
A kutatásban megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy naponta hallgat vagy néz hírműsorokat.
okt. 2
14:18
Autós családra támadtak a motorosok (Blikk)
A motoros felvonulásból hatalmas üldözés lett, miután egy feltehetően pánikba esett család autója áthajtott az egyik kétkerekűn.
okt. 2
14:18
10 éves koráig akarja szoptatni lányát az 51 éves hastáncos (BorsOnline)
Az 51 éves ausztrál anya a mai napig bárhol előkapja a mellét, ha ötéves lánya tejet kíván. Állítása szerint ennek köszönhetően nyugodtabb a gyermeke, mint bárkié és az immunrendszere is világbajnok.
okt. 2
14:20
Fényes nappal géppisztollyal rabolt - videó (Blikk)
Fényes nappal támadta meg egy állig felfegyverzett, maszkos rabló a pénzszállító őrt egy angol kisvárosban. A nem mindennapi jelenetet a biztonsági kamerák rögzítették.
okt. 2
14:21
DK: a Nemzeti Választási Bizottság szerezzen garanciákat (hirado.hu)
Gréczy Zsolt leszögezte: meg kell óvni a választást a szavazók szervezett utaztatásától, és ellenőrizni kell, hogy senki nem ad le hamis szavazatokat.
okt. 2
14:23
Áder: Mintául szolgál a megújulóenergia-park Fóton (hirado.hu)
Az intézmény világítását alternatív energiával oldják meg, ezeket a berendezéseket több cég ajánlotta fel adományként.
okt. 2
14:25
Kihalhat a mandzsu nyelv (hirado.hu)
Az altaji nyelvcsaládon belül a mandzsu-tunguz nyelvek családjába tartozó mandzsu egykoron az azonos nevű kisebbség által alapított Csing-dinasztia hivatalos nyelveinek egyike volt.

Keresés