2013. október 8. kedd

okt. 8
4:36
Simicska agrárcégei: csak idén 1,6 milliárd támogatás (Blikk)
Budapest — Bár egyelőre még nem tette közzé a pályázat nélkül kiadott állami termőföldek használóinak névsorát a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), várhatóan igazi nagyágyuk is szerepelhetnek benne, legalább is cégeiken keresztül.
okt. 8
4:54
Megtartotta a NAV pénzét a dörzsölt ügyvéd (Blikk)
Magyarország – Szembeszállt a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) egy vidéki ügyvéd, akinél az ellenőrök próbavásárlást tartottak. A jogász nem adta vissza a megíratott szerződés árát, mondván, hogy megdolgozott érte – jelent meg a burleszkbe illő eset egy belső használatú ügyvédi körlevélben.
okt. 8
5:12
Kick-box bajnok szurkált a csepeli kocsmában (Blikk)
Budapest - Hajtóvadászat folyt a csepeli késelők ellen, illetve egyiküket még mindig keresik a TEK kommandósai.
okt. 8
5:14
Hazaszökött Herpai Sándor (Blikk)
Leányfalu – Hazaszökött Herpai Sándor (59)! A V'Moto-Rock együttes egykori dobosa három héttel azután, hogy megszökött a Gálfi Béla kórházból, visszatért otthonába, azonban láthatólag még mindig nincs túl jó állapotban.
okt. 8
5:21
Ismét az amerikai szupersztár a világ legszexisebb nője (hirado.hu)
Legalábbis az Esquire magazin szerint.
okt. 8
5:30
Íme Cristofel forgatókönyve nőverésre (Blikk)
Budapest - Valóságos forgatókönyv rajzolódik ki VV Cristofel (20) nőveréseinek mozzanataiból, ugyanis VV Veronika (21) a Blikknek felfedte a korábbi és a mostani menyasszony, Vivien bántalmazása közötti kísérteties hasonlóságokat. Ügyvédjével, Hyross Virággal 10 pontban találtak azonosságra a saját ügyük aktáit és a Vivien által lapunknak elmesélt történetet összevetve.
okt. 8
5:48
Dömsödi: Hajdú így dobta ki sztárbarátnőit (Blikk)
BUDAPEST - Dömsödi Gábor (55) „Friderikusz és Hajdú serpája voltam" című botránykönyvében tálal ki Friderikusz Sándorról (54) és Hajdú Péterről (37), egykori kollégái szerelmi életét sem kímélve. Dömsödi a televízióban eltöltött hosszú évek alatt szem- és fültanúja - sokszor tanácsadója - is volt Hajdú Péter párkapcsolati problémáinak. Kollégaként végigasszisztálta Hajdú nőit.
okt. 8
6:15
Demonstráció Washingtonban (hirado.hu)
Három napig tartó, háromsávos forgalomlassító tiltakozásra készül egy kamionos érdekcsoport.
okt. 8
6:17
Az Orbán-szoborról beszélt Gál Kinga az EP-ben (hirado.hu)
A kormánypárti EP-képviselő hiányolta, hogy azok, akik máskor felemelik a szavukat, mert úgy vélik, hogy valakinek sérült az emberi méltósága, most nem hallatják a hangjukat.
okt. 8
6:24
Haláláos kocogás: ketten ölhették meg Krisztinát (BorsOnline)
A helyszínelés és a nyomozás adatai alapján több jel utal arra, hogy legalább két ember végzett a soroksári K. Krisztinával, tudta meg a Bors. Kátay Elek, az ORFK nyomozó osztályának volt vezetője lapunk kérésére értékelte, miből lehet erre következtetni.
okt. 8
6:33
Műholdas navigációt kapnak a velencei gondolák (hirado.hu)
A turistákat szállító gondolákra is vonatkoznak a velencei csatornákon tervezett közlekedésbiztonsági intézkedések, ezért rendszámot és GPS-t kapnak.
okt. 8
6:35
Teljes készültségben az észak-koreai hadsereg (hirado.hu)
Phenjan közölte: azonnal elfojt minden provokációt, amely esetleg az amerikai-japán-dél-koreai haditengerészeti gyakorlat idején történik.
okt. 8
6:37
A Bethlen Gábor Alap tavalyi működését értékeli a parlament (hirado.hu)
Megkezdődik az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvénymódosítás tárgyalása is.
okt. 8
6:42
Vélemény: a holló tányérja (BorsOnline)
Az üzletben nincs barátság – tartja a közhelyes mondás, és ki tudja, hanyadszor, ezt most Hajdú Péternek is meg kellett tapasztalnia. Hiszen egykori műsorvezetőtársa, Dömsödi Gábor tehetségtelen érdekembernek állította be abban a könyvben, amelyből egyre több rész lát napvilágot. Hajdú szerint Dömsödi hazudik, Dömsödi szerint az igazság mindig fáj, így szerinte érthető Péter felháborodása.
okt. 8
6:44
Hajdú: Dömsödi szánalmas alak (BorsOnline)
Hajdú Péter és Tornóczky Anita úgy érzi, hogy Dömsödi Gábor – némi pénz reményében – hátba támadta őket hamarosan megjelenő könyvében. A sértettek jogi lépéseket fontolgatnak.
okt. 8
6:51
Nagyobb termés, magasabb felvásárlási árak a szekszárdi borvidéken (hirado.hu)
A szüret felénél tartanak a termelők; jellemzően a cabernet fajták vannak még a tőkéken.
okt. 8
6:53
Visszahoznák a pénznyerő automatákat (hirado.hu)
A szerencsejáték-szövetség szerint 25-28 milliárd forintnyi játékadó esett ki, amióta egy éve betiltották őket.
okt. 8
6:55
Megállapodott a kampányról Szerbia és Koszovó (hirado.hu)
Belgrádi politikusok is részt vehetnek a november 3-ai koszovói önkormányzati választások kampányában.
okt. 8
7:00
Merészet villantott Tóth Gabi, a nézők a bugyiját keresik - fotóval (BorsOnline)
Volt-e bugyi Tóth Gabin? Ezt találgatják az X-Faktor nézői, s ez a téma a világhálón is. A mentor ugyanis még saját vagány stílusához képest is merész szoknyákban engedte láttatni csodás lábát.
okt. 8
7:02
Molnár Anikó duci show-n domborított bikiniben - fotóval (BorsOnline)
Fürdőruhában domborított Molnár Anikó egy ducidivatshow-n. Az egykori valóságshow-szereplő egy moletteknek rendezett divatbemutatón mutogatta bájait. Jól érezte magát, nem érdekelte, lapos-e a hasa vagy sem.
okt. 8
7:09
Baleset az M7-esen (hirado.hu)
Felborult egy teherautó az M7-esen Bálványosnál.
okt. 8
7:11
Az Európai Rendőrakadémia elhelyezéséről egyeztetnek (hirado.hu)
A CEPOL ideiglenes elhelyezéséről is tárgyalnak az EU-országok belügyminiszterei keddi luxembourgi tanácskozásukon.
okt. 8
7:13
Hatvan zalai varrómunkás kapott állást Horvátországban (hirado.hu)
Egy hónap alatt több mint hatvan zalai varrómunkás, valamint kárpitos kapott állást Horvátországban egy járműipari cégnél.
okt. 8
7:15
Százéves a futószalag (hirado.hu)
A detroiti Highland Parkban álló egykori Ford-üzemben debütált 1913. október 7-én.
okt. 8
7:18
Rendőrnőt is megvádoltak Bara József halálának ügyében (BorsOnline)
Négy rendőr ellen emelt vádat a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség a halálos izsáki kényszervallatás miatt indult eljárás lezárásaként – adta hírül korábban a Bors. ­Lapunk most megtudta: a négy vádlott között egy nő is akad, ő az ügy negyedrendű vádlottja.
okt. 8
7:27
Rétvári: A szocialisták leleplezték önmagukat (hirado.hu)
A képviselők a magyar állampolgárok felhatalmazása alapján felvették uniós fizetésüket, ám arra használták fel a hónapokat, hogy Magyarország ellen fogadtassanak el deklarációt – hangoztatta a KDNP alelnöke Az Estében .
okt. 8
7:29
Hadihajón hallgatnak ki egy terroristát (hirado.hu)
Az al-Kaida egyik feltételezett vezetőjét a hétvégén Tripoliban fogták el a Delta Force különleges alakulat kommandósai.
okt. 8
7:31
Elindult a közös japán-amerikai hadgyakorlat (hirado.hu)
A katonai manőverek idejére Észak-Korea teljes készültségbe helyezte hadseregét.
okt. 8
7:33
A Mérleg úgy érzi, mindjárt kettészakad - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Rák ábrándos hangulatban kezdi a napot, de az Oroszlán is a fellegekben jár, és a Vízöntő se képes koncentrálni.
okt. 8
7:36
Puskás Öcsi szobrot kap Madridban (BorsOnline)
Puskás Ferenc emléke előtt tiszteleg egész Madrid egy hónapon keresztül, jelentette be Magyarországi látogatása során a Real Madrid nemzetközi igazgatója, Emilio Butragueño.
okt. 8
7:45
Csekély árfolyammozgás a forintpiacon (hirado.hu)
Az eurót a hétfő esti 295,22 forint után 295,29 forinton jegyezték.
okt. 8
7:47
Amerikai vita: romlik a republikánusok megítélése (hirado.hu)
Az amerikai költségvetési vita többet ártott a republikánusoknak, mint Barack Obama elnöknek és a demokratáknak egy közvélemény-kutatás szerint.
okt. 8
7:54
Évekig váratta párját Osvárt Andrea (BorsOnline)
Két évig udvarolt a kitartó férfi, mire meghódította Osvárt Andrea szívét. A színésznő most még itthon dolgozik, ám nemsokára ismét Olaszországba utazik, ezzel próbára téve friss kapcsolatát.
okt. 8
8:03
Újabb atomerőműveket épít Irán (hirado.hu)
Egyrészt áramot termelnek majd, másrészt árammal táplálják a tengerparton épülő, tengervizet sótlanító berendezéseket.
okt. 8
8:05
Új százdollárost bocsátottak ki (hirado.hu)
Az eddig forgalomban lévőknél nehezebben hamisíthatók lesznek a bankjegyek.
okt. 8
8:12
Titkolóznak a pártok október 23-ról (BorsOnline)
Két hét van hátra az év egyik legfontosabb kampányeseményéig, október 23-ig, amely hagyományosan az egyik legki­-emeltebb pártrendezvény mindegyik oldalnak. Most azonban még azt sem tudni, hogy kik, hol és mikor ünnepelnek.
okt. 8
8:21
Új módszerekkel ösztönöznék a gyermekvállalást (hirado.hu)
Baba- és mamabarát szülészeteket javasol a Népesedési Kerekasztal.
okt. 8
8:23
Szivacsok segítik a korallzátonyok fennmaradását (hirado.hu)
A szivacsok csaknem tízszer annyi anyagot hasznosítanak újra, mint a baktériumok, és annyi tápanyagot állítanak elő, mint a zátony koralljai és algái együtt.
okt. 8
8:25
Végveszélyben Magyarország egyik kedvenc fája (hirado.hu)
Világszerte pusztít az a gombabetegség, amely idehaza egyes fafélék kéregrákját okozza.
okt. 8
8:39
Átfejtették a gázolaj nagy részét a Dunaföldvárnál megfeneklett hajóból (hirado.hu)
A rakomány csökkenésével az 1,2 millió liter gázolajat szállító hajónak sikerült elmozdulnia.
okt. 8
8:48
Halálos kocogás: ketten ölhették meg Krisztinát (BorsOnline)
A helyszínelés és a nyomozás adatai alapján több jel utal arra, hogy legalább két ember végzett a soroksári K. Krisztinával, tudta meg a Bors. Kátay Elek, az ORFK nyomozó osztályának volt vezetője lapunk kérésére értékelte, miből lehet erre következtetni.
okt. 8
8:50
Rostásék rokona szerint bánatukban szöktek meg a rablógyilkosok (BorsOnline)
Mosom kezeimet! Úgy tűnik, minden szerv elsajátította a régi közmondást – a házi őrizetből meglépett ároktői rablógyilkosok szökése nyomán egymásra mutogat a bíróság, a rendőrség és a Belügyminisztérium.
okt. 8
8:57
Kerékpárost gázolt a vonat Hódmezővásárhelynél (hirado.hu)
Kerékpárost ütött el egy tehervonat Makó és Hódmezővásárhely között kedd reggel, a férfit mentőhelikopter vitte kórházba.
okt. 8
8:59
Hoppál: Tollba mondták a szocialisták a Tavares-jelentést (hirado.hu)
A Fidesz szóvivője szerint a brüsszeli bürokraták maguktól nem kezdtek volna bele egy Magyarország elleni lejárató kampányba.
okt. 8
9:06
Őrület: egyforma ruhában bulizott Tatár Csilla és Görög Zita - fotóval (BorsOnline)
Egy gardróbból öltözködik Tatár Csilla és Görög Zita. A csinos tévéseket nem zavarja, hogy ugyanolyan ruhát viselnek, mindketten viccesnek találják a hasonló ízlést.
okt. 8
9:06
Dömsödi a neten gúnyolja a Hajdútól kapott ajándékot (Blikk)
Úgy tűnik, visszavonhatatlanul elmérgesedett Dömsödi Gábor és Hajdú Péter kapcsolata. A két tévés a neten háborúzik. Dömsödi a Facebookon adott csípős választ Hajdú Péternek, aki ugyanott a volt kollégája most megjelent botránykönyvében megírtakat minősítette hazugságnak.
okt. 8
9:08
Európa szégyene vagyunk nyelvtudás terén (BorsOnline)
Megdöbbentő eredményt hozott az Eurostat felmérése: az Európai Unió 66 százalékos átlagához képest hazánkban a 25–64 év közöttieknek mindössze 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ezzel tök utolsók ­vagyunk. A Bors az okokat kereste.
okt. 8
9:15
Szerdán repül el a Föld mellett a Jupiter-szonda (hirado.hu)
A szerdai elrepülés a Juno sebességét óránkénti mintegy 26 ezer 280 kilométerrel növeli.
okt. 8
9:17
Tovább pusztít a Fitow tájfun (hirado.hu)
Már hat halottja és több mint hatmillió károsultja van a szélviharnak Kelet-Kínában.
okt. 8
9:24
Ricsi nagyot harcolt, de balszerencsésen bukott (BorsOnline)
Remekül küzdött Bódis Richárd, a Spárta Motorsport versenyzője, aki a Magny-Cours-ban rendezett futamon már az élmezőnyt vette célba, amikor bukott.

Keresés