2013. október 8. kedd

okt. 8
8:57
Jövőre érkezik a frissített Ford Focus (Auto Pult)
Ügyes kémfotósok a Nürburgringnél kapták lencsevégre a frissített Ford Focus álcázott példányait, amelyek a gyártó új, nagyobb hűtőrácsát viselik magukon. Az újdonság már jövőre megérkezik az kereskedésekbe.
okt. 8
9:33
Ferrari: Többet kell segítenünk a Pirellinek (F1világ)
A Ferrari alakulatát irányító Stefano Domenicali szerint a Forma-1 csapatainak jobban kellene segíteniük a Pirellit ahhoz, hogy az olasz gumigyártó megfelelőbb abroncsokkal láthassa el őket 2014-ben. Tovább »
okt. 8
9:33
Az új generáció - megkezdődött a McLaren P1 gyártása (Auto Pult)
Feljebb és feljebb a léc, miközben azt gondolhatnánk, hogy már lehetetlen ennél magasabbra emelni a teljesítményt. De úgy tűnik, a McLaren másképp éli meg a valóságot és olyan produkciót szeretne véghezvinni, amit bizony a közvetlen konkurensek és a legkeményebb versenygépek is megirigyelnének. Ráadásul mindez már szériában elérhető, ugyanis hivatalosan is megkezdődött a P1 gyártása.
okt. 8
10:39
Maldonado: Akár otthon is maradhatnék (F1világ)
A Williams istálló versenyzője, Pastor Maldonado a minap egy interjúban kifejtette, legszívesebben inkább otthon maradna ahelyett, hogy a mezőny végén harcoljon a rosszabbnál rosszabb pozíciókért. Tovább »
okt. 8
11:03
Itt a Cadillac legújabb rombolója - bemutatkozik az új Escalade (Auto Pult)
A Cadillac elérkezettnek látta az időt, hogy bemutassa a 2015-ös modellévre tervezett hatalmas terepjáróját, az alapjaiban megújult Escalade-et. Ígéretük szerint egy új időszámítás kezdődik a típusnál. A 2014 tavaszán gyártásba kerülő negyedik generáció óriási előrelépést jelent a gyártó számára, mely ezzel belépőt kíván nyerni a valódi luxuskategóriába.
okt. 8
11:45
A Lotus nagyon elégedett Grosjean teljesítményével (F1világ)
A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier bevallotta, valójábana örült annak, hogy Romain Grosjean ideges lett amiatt, hogy az enstone-i gárda nem alkalmazott csapatsorrendet a múlt hétvégi Koreai Nagydíjon. Tovább »
okt. 8
12:18
A Red Bull még nem számít ünneplésre Japánban (F1világ)
Bár matematikailag lehetséges, a Red Bull Racing alakulatánál nem számítanak arra, hogy Sebastian Vettel a hétvégi Japán Nagydíjon bebiztosítja negyedik világbajnoki elsőségét. Tovább »
okt. 8
12:51
Alonso: Csoda, hogy még mindig van esélyünk (F1világ)
A Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint csoda, hogy ő és csapata a bajnokság ezen szakaszában még mindig esélyes a végső győzelemre. Tovább »
okt. 8
13:57
Hamilton attól tart, unalomba fullad a Forma-1 (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatának világbajnoka, Lewis Hamilton attól tart, a Red Bull és Sebastian Vettel dominanciája miatt a rajongók előbb-utóbb ráunnak a száguldó cirkuszra. Tovább »
okt. 8
15:03
Hülkenberg: Nem csak a gumik miatt erősödtünk meg (F1világ)
Rendkívül elégedett csapata koreai teljesítményével a Sauber német versenyzője, Nico Hülkenberg. Tovább »
okt. 8
15:05
Räikkönen szeretne még futamot nyerni idén (F1világ)
A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen abban bízik, a bajnokság hátralévő öt versenyén lesz még esélye arra, hogy győzedelmeskedjen. Tovább »
okt. 8
15:36
Lotus: Nem okozna gondot Hülkenberg magassága (F1világ)
Nico Hülkenbergnek nem kell tartani attól, hogy 2014-ben nem fér majd bele a Lotus Forma-1-es versenyautójába. Eric Boullier csapatfőnök elárulta, nem méretei alapján választanak versenyzőt a következő szezonra. Tovább »
okt. 8
17:57
Jövőre érkezik a frissített Ford Focus (Auto Pult)
Ügyes kémfotósok a Nürburgringnél kapták lencsevégre a frissített Ford Focus álcázott példányait, amelyek a gyártó új, nagyobb hűtőrácsát viselik magukon. Az újdonság már jövőre megérkezik az kereskedésekbe.
okt. 8
17:59
Az új generáció - megkezdődött a McLaren P1 gyártása (Auto Pult)
Feljebb és feljebb a léc, miközben azt gondolhatnánk, hogy már lehetetlen ennél magasabbra emelni a teljesítményt. De úgy tűnik, a McLaren másképp éli meg a valóságot és olyan produkciót szeretne véghezvinni, amit bizony a közvetlen konkurensek és a legkeményebb versenygépek is megirigyelnének. Ráadásul mindez már szériában elérhető, ugyanis hivatalosan is megkezdődött a P1 gyártása.
okt. 8
18:01
Itt a Cadillac legújabb rombolója - bemutatkozik az új Escalade (Auto Pult)
A Cadillac elérkezettnek látta az időt, hogy bemutassa a 2015-ös modellévre tervezett hatalmas terepjáróját, az alapjaiban megújult Escalade-et. Ígéretük szerint egy új időszámítás kezdődik a típusnál. A 2014 tavaszán gyártásba kerülő negyedik generáció óriási előrelépést jelent a gyártó számára, mely ezzel belépőt kíván nyerni a valódi luxuskategóriába.
okt. 8
19:27
Erőltetett (diadal)menet – új Peugeot 308 menetpróba (Auto Pult)
A kompakt modellek népes mezőnyében soha nem volt még ennyire éles a verseny. Egyszerűen nincsenek már jó és rossz versenyzők, csupán jó és még jobb típusok versengenek egymással. A Peugeot is vett egy nagy lélegzetet, s temérdek fejlesztéssel egy teljesen új, roppant ígéretes modellt gördített ki az új 308 személyében.
okt. 8
19:45

Keresés