Együttműködési megállapodást kötött pénteken a debreceni Kodály Filharmónia és a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, hogy a jövőben a kortárs képzőművészet és a kortárs zene együtt is megjelenjen Debrecenben.
A Walmart mosdójában kezdte el magát szeretni a férfi, de nagyon hamar lebukott. Az áruház dolgozói nem mertek hozzáérni, így a rendőröknek kellett elkapniuk.
Mesterházy Attila utópiának tartja a teljes ellenzéki összefogást, miközben párttársa, Botka László arról beszélt: a DK-val megállapodnának, de Gyurcsány Ferenccel nem.
Hosszú és tartalmas évet tudhat a háta mögött Presser Gábor (65), és még nincs vége, hiszen ezután jön a már hagyománnyá vált szilveszteri koncert az Amadinda zenekarral. A készülődés és a próbák teljesen lefoglalják, viszont lélekben már készül az év eleji kikapcsolódásra.
Tom Cruise-nak nem volt normális párkapcsolata, mióta elvált Katie Holmestól. Most az a pletyka járja, hogy a színész kétségbeesetten küzd exfelesége kegyeiért, mert szeretné visszakapni a régi életét.
Budapest — Határozatban ítélte el a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége Kökény Roland (38) legutóbbi nyilatkozatait, amelyekben az olimpiai bajnok kajakos azt fejtegette, a jövőben edzői képesítéssel nem rendelkező párját, az újságíró Szalai Vivent (31) is bevonja a felkészülés irányításába.
Budapest — Új szerepkörben Talmácsi Gábor (32). A gyorsaságimotoros-világbajnok súlyos sípcsonttörése óta nem tud versenyezni, de addig sem tétlenkedik.
A kedves, játékos és ötletes Exek és szeretők szomorú különlegessége, hogy ez a Maffiózókban világhírűvé vált, 51 éves korában váratlanul elhunyt James Gandolfini egyik utolsó filmje.