Budapest - Voksán Virág (30) több százezer forintért vásárol magának kiskutyát! A szexi lemezlovas egy extra mini pomerániai törpespiccet nézett ki magának, amely ugyan valóban nagyon aranyos, de egy vagyonba kerül.
BUDAPEST - Elkezdődött Zámbó Krisztián (33) zenei karrierjének második felvonása! Korábban írtuk, hogy Zámbó Jimmy (†42) legidősebb fia Fásy Ádám (61) újdonsült szórakozóhelyén, a megújult Astoria bárban lesz állandó fellépő.
Budapest – Nem vizsgálja a rendőrség Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnökének száguldását a villamossíneken, eddig ugyanis információink szerint nem érkezett feljelentés az ügyben. Így Balogh megúszhatja a felelősségre vonást, ráadásul szerinte amúgy is a sofőrje hibázott, aki azóta már megígérte, hogy indokolatlanul többet ilyen nem fordul elő.
Kecskemét – Az őrszobán agyonvert Bara József (†47) jótevőjeként állította be magát B. Viktor (27) törzsőrmester, ám az ügyészség vádiratából egy gyáva és szadista ember körvonala rajzolódik ki, aki kegyetlen tréfákkal, életveszélyes fenyegetésekkel, és mindenekelőtt durva bántalmazásokkal kínozta a piti bűnök gyanújával bevitt embereket az izsáki rendőrőrsön.
BUDAPEST — Sötét felhők árnyékolják be Cseke Katinka (42) és Váradi Olasz, vagyis ifjabb Váradi Róbert Márió (24) szerelmét. A kapcsolatukat ugyanis féltékenység dúlta fel.
BUDAPEST — Kirabolták az X-Faktor felfedezettjét, Batánovics Lilit (20) a VIII. kerületben! Az ifjú énekesnőtől pótolhatatlan adatokat, információkat loptak el a napokban, amikor gyanútlanul sétált Józsefváros egyik frekventált részén.
Andornaktálya - Elképesztő indulatoknak kell tombolniuk egy emberben ahhoz, hogy végül ne tudja megfékezni őket: ki tudja, K. László (31) mióta forralta már magában a bosszút, amikor elszakadt a cérna, és halálra verte egykori szomszédját, Sanyi bácsit (†72).
Egyesült Államok - Az apa videóra vette, amint az autó mellett futtatja fiát, hogy jó focistát neveljen belőle. Az öt év körüli kissrác szaporán szedi apró lábait Crocs cipőjében, hogy tartani tudja a tempót, de, mint a felvételből kiderül, az apát ez nem hatja meg, elégedetlenkedik és szidja a gyereket.
Goldendale, Washington – Nagyszerűen indult Amanda Rosen országúti gördeszkázása, amelyet egy kézikamerával rögzített is. Így azt is megörökítette, amint az egyik kanyarban egyik pillanatról a másikra visszapattan egy tehénről. Bukósisak szerencsére volt rajta.
Rendhagyó Revizor-előadásra készülnek a Vígszínházban, az alkotók ugyanis a próbafolyamat során közösen aktualizálták a darab szövegét. A Polgármester szerepét alakító Hegedűs D. Géza (60) szerint nagyszerű időszak van mögöttük.
Blackpool — Tökéletes bűntény, vagy egyszerű mezei haláleset? Három hónap elteltével sem került közelebb a rejtély megoldásához a Kovács István (†77) halála ügyében nyomozó blackpooli rendőrség Angliában.
Budapest - Kórházban tölti a karácsonyt az Éjjel-nappal Budapest sztárja. Ahogy azt már Lalitól (24) megszokhattuk, mindig történik vele valami, idén azonban igencsak ráijeszt a barátaira, hősködése ugyanis komoly balesetbe torkollik, ami miatt a feltörekvő mulatóskirály az égési osztályon köt ki.
Magyarország - Nem a karácsonyi menüvel, sokkal inkább a magyarok étvágyával van baj! Az elemzők az európai ünnepi vacsora során bevitt kalória, zsír és szénhidrát mennyiségét vizsgálták.
Cardiff – Irtózatos indulatokat vált ki környezetéből a most elítélt Ian Watkins (36), akit gyerekek molesztálásáért és két kisbaba megerőszakolásáért 35 év börtönre ítéltek (jó magaviselet miatt pár évvel korábban is szabadulhat).
Budapest — Vajon hány olvasónk látta úgy a Parlamentet, hogy nem csúfította állványzat? Valószínűleg nem sok, hiszen csak csütörtökön fejeződött be a homlokzat felújítása, ami majd száz évig tartott.
Budapest – Antal Timiből (19) igazi dögös nő lett! Az X-Faktor felfedezettje korábban inkább lezser, sportos stílussal robbant be a köztudatba, rövid barna, aztán pedig vörös hajjal.
Budapest — „Megkezdtem a fényképezést, és megörökítem ittlétemnek jelentős mozzanatait. Családunknak szép emléke lesz" – írta feleségének Kurszk mellől, az orosz frontról 1942 nyarán Kemendy Géza zászlós, egyike annak a több tucat magyar honvédnak, aki a súlyos harcok szünetében amatőr fényképészként dokumentálta a keletre vezényelt katonák mindennapjait.
Budapest – Kutya-társtulajdonos lett Nagy Alexa (28). A Barátok közt Fekete Aliza egy francia buldogra vetett szemet egy vidéki állatmenhelyen, de sajnos arra nem volt lehetősége, hogy egyedül fogadja örökbe a kutyust, így legjobb barátja és szomszédja társult vele.
Besenyszög — Újabb olvasóink életét változtatta meg a Blikk Advent. A besenyszögi Kiss Tóth Sándor (35) és párja, Maros Erzsébet (33) egy véletlennek köszönhetően vitte el napi nyereményünket, amelyből közös vágyukat váltanák valóra.
Budapest – Alig három hét, és újra megtelik lakókkal a ValóVilág villája! Az RTL II január 12-én indítja útnak valóságshow-ját, amelynek már a hatodik szériája kerül a televízió képernyőjére.
Ároktő-Budapest - Ítélethirdetés előtt törte meg a csendet R. András, az ároktői sorozatgyilkos-banda egyik tagja. A férfi öt évig élt a hallgatás jogával, most az is kiderült, miért.
Budapest – Idén is meglepték a beteg gyerekeket egy kis ajándékozással a sztárok. Gyurcsík Tibi (27), Zoltán Erika (51), Nagy Adri (25), DJ Dominique (49), a Fiesta együttes énekese, Csordás Tibi (41) és Kefír (33) egy-egy dallal kedveskedett a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika beteg lakóinak, mert szívügyüknek tekintik a kicsik sorsát, s azt, hogy az ünnep közeledtével némi vidámságot…
London - A lovagi cím után a legjelentősebb udvari kitüntetésben részesítette Károly herceg Adele-t (25), a brit énekesnő az úgynevezett MBE (Member of the British Empire, vagyis a Brit Birodalom tagja) címet vehette át egyenesen a trónörököstől.
Koh Phangan — Kasza Tibi (34) Thaiföldről nézi majd saját szilveszteri műsorát. Az énekes-műsorvezető ugyanis épp kedvesével, Andreával pihen Délkelet-Ázsiában, amit láthatóan nagyon élvez, hiszen közösségi oldalán számtalan fotót oszt meg rajongóival, és szinte blogszerűen tudósít a thaiföldi kiruccanásról.
Salgótarján — A mai napig féltékeny Korda Gyuri (74) Balázs Klárira (61). Igaz, a pár több mint három évtizede él boldogan egymás mellett, a népszerű táncdalénekes még a közértbe is féltve engedi el egyedül nejét.
Budapest — Hosszú Katinka (24) idei sikerei nemcsak a Vasas kiváló úszónőjének hoztak elismerést, hanem férjének, felkészítőjének, az amerikai Shane Tusupnak (25) is.