A takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvény alapján a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Lontai Dánielt, Nagy Csabát és Urbán Zoltánt bízta meg a szövetkezeti hitelintézetek Integrációs Szervezetének igazgatósági feladataival.
A kabinet 225 millió forintot csoportosít át a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának többletfeladataira, az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Egész napra foglyul ejtette saját napágya egy cornwalli idős nőt. A nyolcvanas éveit taposó asszony kiszáradt és a nap megégette a bőrét, mire a rátaláló szomszéd értesítette a hatóságokat, akik végül kiszabadították széthasadt székéből.
Letért a kijelölt ösvényről, és lezuhant az erdélyi Székely-kőnél egy 16 éves magyar fiú. A fiú holttestét a viharos időjárás miatt csak ötórás akcióval sikerült lehozniuk a hegyi mentőknek.
Sikeres a jegybank gazdaságélénkítést ösztönző hitelprogramja, a vártnál is több cég jelentkezett az olcsó hitelért a kereskedelmi bankoknál. A pénzintézetek azt remélik a hitelprogramtól, hogy segítheti a tartós gazdasági növekedést. Orbán Viktor miniszterelnök a magyar diplomatáknak tartott megbeszélésen azt mondta: nagyon meglepődne, ha az utolsó negyedévben nem lenne látványos a gazdaság…
A részeg és perverz férfi épp kétségbeesetten tiltakozó egy nő lábát akarta nyalogatni az egyik dél-londoni külvárosi vasútvonalon, amikor letartóztatták.
A palagáz nagy mennyiségű hasznosítása esetén az EU-nak át kellene értékelnie a megújuló energia kérdéskörét, ezt több felszólaló is felvetette az unió környezetvételemért felelős minisztereinek informális tanácskozásán - mondta Fazekas Sándor a telefonon MTI-nek.
Két közlekedési szakaszervezet is tiltakozik, mert információjuk szerint a BKV-nál csoportos létszámleépítést terveznek. A közlekedési vállalat később közölte: legfeljebb kétszáz dolgozót bocsátanak el.
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Bozótvágó késsel indult vetélytársai felkutatására egy felbőszült foktői férj, miután értesült róla, hogy az asszony több idős férfival is fenntartott intim kapacsolatot. Bár a felszarvazott pasit a zsaruk szerelték le, úgy tűnik, eljárás nem indul az ügyben.
Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a vezetők jogerősen még le nem zárt büntetőeljárásának az érdekeire is figyelemmel kell lennie a minősítés felülvizsgálatakor - derül ki a Belügyminisztériumnak az MTI megkeresésére küldött válaszából.
Napok óta gyülekeztek a viharfelhők az F1-es Sauber istálló felett, amely anyagi nehézségek miatt az idény befejezését sem vehette biztosra. A svájciak azonban orosz tőkével megmenekültek a csődtől.
Július 20-án, szombaton Románia több településén tüntetést szervez a román kormány régió-átalakítási terve ellen az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
A legszebb és leggyorsabb kamionokat is megcsodálhatják az érdeklődők a hétvégén Szegeden, ha ellátogatnak a Nemzetközi Kamionos Country Találkozó programjaira.
Edward Snowden örökre Oroszországban szeretne maradni - jelent meg a Rosszija 24 állami hírtelevízió honlapján ez az információ néhány órával azután, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa átadta ideiglenes menedékjogi kérelmét az orosz migrációs szolgálatnak.
Christie Brinkley egyike volt az első szupermodelleknek, és most, 59 évesen is bizonyítja, hogy nem érdemtelenül. A szépség ezúttal egy magazin szülinapi partiján nyűgözött le mindenkit.
A bírósági eljárást azután indították, hogy Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa részleteket szivárogtatott ki az amerikai hírszerzés titkos információgyűjtési gyakorlatáról
Viharos gyorsasággal fogtak el egy szatírt Dombóváron. A férfi két nőnek is mocskos ajánlatokat tett kerekezés közben, és mindkettejüket igyekezett magához húzni.
A szervezet menekültügyi főbiztosa szerint Szíriából már csaknem 1,8 millió ember menekült el Libanonba, Törökországba, Jordániába, Irakba és Egyiptomba.
A kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein - erről a közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedd este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
Átlagosan heti négy fellépést vállal nyáron a Kartel, a fesztiválok között érzik a különbséget, de nincs mese, dolgozni kell a pénzért. Rövid kérdések, rövid válaszok a Balaton Soundról.